Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 13. kötet (116-123. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 13. (Budapest, 1897)
Márkus Dezső: A holtkézi törvények Magyarországon [116., 1897]
10 pette a szent István által katonailag szervezett várispánságok katonai jellegüket teljesen elvesztették és a király tulajdonképen semminemű katonaságra biztosan nem számíthatott. Csak Bobért Károly hozta be a banderiális rendszert, czimereket és birtokokat kezdve adományozni köteles katonai szolgálat fejében. Ámde a fönn vázolt birtokviszonyok ez adományozást felette szűk módon tették csak lehetővé és ez indította a vallási buzgalmáról ismert I. (Nagy) Lajos királyt 1851. decretumának kibocsátására, a melyre a Curia döntvénye olyképen hivatkozik, hogy ezzel «világi birtokoknak egyháziak részére elidegenítése meg- tiltatott.» A király ugyanis megerősítette egész terjedelmében II. Endre aranybulláját, azonban, a decretum 11. §-a szerint «Excepto solummodo uni articulo (t. i. a IY.) praenotato, de eodem Privilegio excluso eo videlicet: Quod Nobiles homines sine haerede decendentes, possint et queant Ecclesiis vel aliis quibus volunt, in vita vel in morte dare et legare, possessiones vendere vel alienare Imo ad ista facienda nullam penitus habeant facultatem, sed inter fratres proximos et in generationes eorundem ipsorum possessiones de Jure et legitime, pure et simpliciter, absque contradictione aliquali, devolvantur». E decretum eleget tett a nemesség óhajtásának, mely így öröklés útján tetemes birtokokhoz juthatott, de lehetővé tette mégis a királyi háramlási jog beálltának gyakoriságát, ezzel pedig a királyi adományozást, melynek következése ismét az volt, hogy a haza védelmére kész nemesek száma gyarapodott, a királyi trón fényének és biztonságának fokozására. Igaz, hogy e decretum vetette meg alapját az avicitásnak is. De ismerve az e decretum alkotásának idejében fenálló viszonyokat, lehetetlen a kir. Curiával egyetérteni abban, hogy az ősiség és az egyház szerzési képességének megszorítása oly okozatos összefüggésben volnának egymással, hogy egyik a másik nélkül fönn nem maradhat. Az ősiség behozatala egyik eszköz volt az egyház szerzési képességének megszorítására, de ez nem volt amannak folyománya és legkevésbbé annak czélja. A főczél a királyi adományozási jog lehetőségének tágítása volt, a minek érdekében korlátozni kellett az egyház szerzési képességét is, nem az egyház 10
