Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 13. kötet (116-123. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 13. (Budapest, 1897)
Márkus Dezső: A holtkézi törvények Magyarországon [116., 1897]
18 Hasonlóképen nem tesznek említést ez összefüggésről Kallós Lajos («Alapelvek a magyarhoni polgárjogban Kövy S. szerint», Pest, 1846 17. 1. 59. §. a. p.); Fogarasy János («Magyar közpolgári tudomány elemei» Kövy Sándor után, 3. kiad., Pest, 1847 21. 1. 49. §.), a ki szerint e törvények «az egyházak ellen» hozattak, hogy régi birtokaikon kívül másokat még ideig - leni czím vagy végrendelet által se szerezhessenek a fejedelem különös megegyezése nélkül az egyház, vagy szerzet számára, különben akármely nemes ember vagy királyi ügynök, annyival inkább a hagyományozó örökösei kiválthatják becsáron vagy a rajta fekvő pénzen» ; Szlemenics, Köz. polg. törv. (1823) 102. 1., kik mindannyian hatályban levőknek mondják a boltkézi törvényeket. Az újabb magánjogi írók közül Suhayda János («A magyar polgári anyagi magánjog rendszere az országbírói értekezlet által megállapított szabályokhoz és azóta a legújabb időig hozott törvényekhez alkalmazva», 6. kiad. 1874, 105. 1., 92. §.) fennállóknak tekinti az amort. törvényeket, említést sem téve azoknak az ősiséghez való viszonyáról; Wenczel Gusztáv («A magyar magánjog rendszere», II. kiad., I. k. 256.1., IV. p.) szintén fennállóknak mondja e törvényeket, hozzátéve, hogy «jogfejlődésünk újabb iránya a lex amortisationisnak, mely a katholika egyház szabadsága túlságos megszorításának mutatkozik lenni, fentartását nem látszik már javasolni». Fennállóknak mondja e törvényeket ifj. Cholnoky Imre («A magy. anyagi magánjogi kézikönyve», 1886, 149. 1., 87. §.); szintúgy Emődy Dániel («A magyar magánjog tankönyve», S.-A.-Ujhely, 1892, 97.1.), a ki a következőket írja: «Tévedés azt hinni, mintha a holtkéz szerzésének ezen korlátozása az újabb reformok folytán meg lett volna szüntetve. Úgy az általános birtokképesség kimondása (1844), mint az ősiség és úrbériség megszüntetése (1848) magukban véve érintetlenül hagyták azon nemzetgazdasági elvet, mely a lex amortisationisnak alapját képezi. Az 1855 aug. 18-dikán kötött concordatumra pedig, melyhez a magyar- alkotmányos törvényhozás egyik factora sem járult, alkotmányos embernek hivatkozni nem szabad. Legfeljebb annyit lehet mondani, hogy hazai jogfejlésünk mai iránya a lex amortisatio- nis féle megszorításoknak már nem igen kedvez». Végül fennie
