Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 12. kötet (108-115. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 12. (Budapest, 1896)
Baumgarten Izidor: A vádhatározatról, tekintettel a bűnvádi eljárás javaslatára [109., 1895]
tes eljárást egy közbenső eljárás kövesse a védelem érdekében. Ezért közlöm a vádiratot a terhelttel, de akár nyilatkozik, akár nem, fentartom a bíróságnak a tárgyalás elrendelését ép úgy, mint annak idején fentartottam neki a vizsgálat elrendelését. Teszem ezt tekintettel biráimra, kiket a szükséges munkától elvonok, ha fölöslegessel elhalmozom, de teszem főleg tekintettel a vádlottra, ki tudhatja ugyan mit követett el és kinek tudnia kell, mi tilos és mi nem, de nem tudhatja, mi képez büntetendő- vágy üldözendő cselekményt.» Ezzel szemben a magyar törvényhozó, a Fabiny-féle javaslat szerint így beszél: «Megbízom az ügyészben, hogy alaptalan és időelőtti vádat nem fog emelni. Ha azonban a vádlott ezen bizalmamat nem osztja, akkor még a bíróságban sem bízom meg, hogy megfelelő eredményre fog jutni, ha ugyanazon anyagra kell szorítkoznia, mely a közvádlónak rendelkezésére áll. Nem vétethetem fel ugyan újra a bizonyítékokat a vád- tanács előtt, mert különben fölöslegessé tenném a tárgyalást, és az annak elkerülését czélzó vádlott törekvését hiúsítanám meg, hanem helyt engedek a bizonyítékok méltatásának a felek részéről és alkalmat adok a vádlottnak, hogy necsak mint fél plai- dirozzon, hanem tudomását az ügy mibenlétéről közvetlenül tárja fel a vádtanács tagjai előtt.» Az egyik esetben tehát a Fabiny-féle javaslat beéri azon minimummal, melyet az osztrák törvény a főeljárás megnyitására megkíván, a másik esetben azon maximumot követeli, melyet az alaptalan üldözések ellen a Csemegi-féle javaslat nyújt. De vájjon szükséges-e egyáltalán — akár obligatorius legyen a vádhatározat akár nem — a contradictorius eljárás a vád stádiumában? Beleilleszthető-e a büntető per szervezetébe, a nélkül, hogy összeütközésbe jönne azon elvekkel, melyeket az előzetes eljárás egyfelől, a főtárgyalás másfelől ural? Arányban fog-e állani a jogszerű védelemnek ily módon elérhető előnye azon hátrányokkal, melyek az új rendszer életbeléptetésével válhatlan kapcsolatban állanak és első sorban az eljárás menetének mesterséges megakasztásában fognak nyilvánulni. Ezen kérdésekkel annál behatóbban kell foglalkoznunk, mert bármennyire térjen különben el egymástól a magyar ja4!> 97