Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 10. kötet (90-100. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 10. (Budapest, 1894)
Reichard Zsigmond: Psychiatria és büntetőjog. Elmekórtani szakvélemények a büntető bíróságok előtt [93., 1893]
J!) méltányolni, a ki azoknak mind a rendes, mind a kétes elmeállapotokban való elkövetési módjait ismeri. Mindezen körülmények eredménye az, hogy a szakértő a büntetőjogi szempont méltánylása tekintetében határozott inferioritásban van a biró mellett. A gyakorlatban aztán úgy alakul a dolog, hogy a szakértők nemely esetben eltalálják a büntetőjogi szempont helyes alkalmazását, más esetben nem, de akár eltalálják azt, akár nem, a szakértői vélemény tudományos megbízhatósága és pontossága ezáltal csak szenved. Szenved pedig azért, mert a büntetőjogi szempontok méltatása utáni törekvés a psychiatricus szempontok méltatását háttérbe szorítja, mert hajlandóság származik a psychiatria fogalmait a büntetőjogi szempontok kedvéért qualifi- kálni és mert ezen úton nem a szakszerű igazságok tiszta összefoglalása, hanem egy a büntetőjogi és psychiatricus szempontok közt közép helyen álló ad hoc fogalom terjesztetik a bíróság elé. Ezen eljárásból származik az, hogy a szakértő nem azt nyilvánítja elmebetegnek a bíróság előtt, a kit a klinikán elmebetegnek nyilvánítana, és hogy ő állítólag szakszerűleg, tényleg azonban saját szaktudománya ellenére nyilatkozik az akarat-szabadság felől. Egész bátran lehet állítani, hogy az, a mit a mai gyakorlat szerint a szakértő a bíróságnak előterjeszt, a legtöbbször csak egy részében szakértői vélemény, és más részében jó- akaratú tanács a bírónak azon irányban, hogy kit ítéljen el, vagy hogy miként vegyen figyelembe enyhítő körülményeket. Természetes aztán, hogy az elmebetegség azon ad hoc fogalma sem a psychiatria felfogása szerint nem lesz pontos, sem a büntetőjog szempontjából nem lesz kielégítő, és hogy a biró a szakértői véleményt gyakran felülbírálni kénytelen lévén, felülbírálja azt olykor oly esetekben is, a mikor a felülbirálat helytelen. Az eredmény, a melyre az eddigiekből jutottam az, hogy a birói kérdések és a szakértői vélemények helytelen formulázása nem oka, hanem következménye a fenforgó fogalomzavarnak és hogy a zavar akkor is fennáll, ha a szakértői nyilatkozást az elme- betegség constatálására szorítjuk. Az elismert inconvenientiákon való segítés végett tehát első sorban nem a kérdéseket kell máskép formulázni, hanem az alapelvet kell tisztán felfogni, illetve határozottan elismerni, hogy az elmebetegség psychiatricus fogalma annak büntetőjogi fogalmától különbözik. 75 2*
