Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 10. kötet (90-100. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 10. (Budapest, 1894)
Reichard Zsigmond: Psychiatria és büntetőjog. Elmekórtani szakvélemények a büntető bíróságok előtt [93., 1893]
Általánosan ismert tény, hogy az elmekórtani szakvélemények kérése és adása körül bizonyos inconvenientiák merülnek fel és azok birói mérlegelése körül bizonyos ingadozás tapasztalható. A bíróságok gyakran panaszkodnak azon, hogy a szakértők oly kérdéseket is el akarnak dönteni, a melyeknek eldöntése nem az ő hatáskörükbe, hanem a bíróságéba tartozik. A szakértők viszont azon panaszkodnak, hogy a biróság nem részesíti kellő figyelemben az ő véleményeiket és némely szakkérdéseket a szakértői vélemény ellenére dönt el. És ennek constatálása mellett nem zárkózhatunk el azon tény elől sem, hogy a laikus közönség nézete megegyezik a bíróságokkal abban, hogy a szakértőkre panaszkodik, és a szakértőkkel abban, hogy a bíróságokra panaszkodik, azaz gyakran nincs megelégedve sem az orvosi szakvéleményekkel, sem az azok folytán hozott birói ítéletekkel. Az ingadozás, a mely e kérdés körül fenforog, már a szakértőknek adott kérdések feltevési módjánál kezdődik. Büntetőtörvénykönyvünk miniszteri indokolása egész határozottan azt mondja, hogy a biró azt kérdi a szakértőtől, hogy «a tettes elmetehetsége meg volt-e zavarodva oly fokban, hogy e miatt elhatározási képessége ki volt zárva», Illés Károly kommentárja szerint ellenben «a kérdés helyes feltevése csak az lehet, hogy elmebeteg-e a vádlott vagy sem?» A miniszteri indokolás szerint tehát a szakértőnek azon kérdésben is kell nyilatkozni, hogy fen- forgott-e a szabad elhatározási képesség a tettesnél, míg ellenben Illés Károly szerint csak arról kell nyilatkoznia, hogy a tettes elmebeteg volt-e, vagy nem, és azon kérdés, hogy az akarat szabad elhatározása fenforgott-e, mint ő mondja, «feltétlenül mellőzendő».* * E. Illés Károly, A Büntető törvénykönyv magyarázata, 2. kiadás, I. kötet, 263. s köv. lapok. 59 1*
