Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 10. kötet (90-100. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 10. (Budapest, 1894)
Salgó Jakab: Kétes elmeállapotok a törvényszék előtt [90., 1893]
G szól legerősebben. Mert ha a psychiatria tudományos viszonyai fejlődésüknél és anyaguk természeténél fogva olyan bizonytalanok, hogy még a szakembereknek is nehézségeket okoznak, a kik pedig empirikus tapasztalataikból pótolhatják az elvek hiányát, akkor hogyan vél a jogtudomány boldogulhatni saját felfogásával és ítéletével, melyekben sem az alapelvek megállapodottsága, sem pedig az idevágó tapasztalatok segítségre nem jöhetnek, mert hiányzanak ? Concedáltam és ismételten concedálom, hogy az elmekór- tani tudomány fejlődése nincsen befejezve, hogy határvonalai részben elmosódottak, részben pedig gyakran változnak. A milyen való ez, épen olyan természetes is és közös vonása a tapasztalati tudományoknak általában. Nem is tekintve azt, hogy az orvosi tudományban lépten-nyomon fölmerülnek kétes kérdések, melyeknek eldöntése ugyanazon szakmabeli képviselők által igen eltérően megejthető, — kérdem, hogy a jogtudomány különben áll ? Nem is azokról a nézeteltérésekről akarok beszélni, melyek a törvény hiányából folynak, hanem csakis azokról, melyek daczára a világos törvénynek és merev határvonalainak, oly flagrans módon találnak kifejezést, hogy a laikus a fölmerült nézetbeli eltéréseket teljességgel nem képes fölfogni és sokkal inkább hajlandó jogsérelmeket föltenni, mint azt, hogy a mi az ő elfogulatlan és minden tapasztalat hijjával járó naiv szemében világos és kétségtelen igazság, a szakavatott és bő tapasztalatok nyomán tökéletesebb fölfogásnak távolról sem olyan világos és kétségtelen. A különbség csak az, hogy míg más szakterraineumon a laikus vélemény teljesen subjectiv marad, addig az a psychia- triai véleményekkel szemben objectiválódik, sőt hivatalos formákat ölt. Fényes példáját láthattuk egy az utolsó időben határainkon túl lefolyt sensatiós bűnügyben, a melyben a szakorvosi véleményekkel szemben a jogtudomány képviselője mondott oly autoritativ elmekórtani véleményt, mely elmekórtani elfogultságtól teljesen ment volt és melynek határozottságát psychiatriai tapasztalatok nem zavarták. Természetes, hogy a bűnügy kimenetele sem ebben, sem más esetben a vélemények belső értékét nem érintheti, mert az ú.n. «bonsens»-nak, az elkapatott és mindenre vállalkozó «józan észnek» nincsen votuma ott, a hol a vizsgálat módját és a vizsgálat nyújtotta adatok értékesí6
