Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 9. kötet (83-89. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 9. (Budapest, 1893)
Doleschall Alfréd: A gyermekvédelem ügyének törvényhozási szabályozása [83., 1893]
13 keik neveltetésének gondját, mert feltételezi, hogy a feladatnak ők felelhetnek meg legczélszerühben és leghelyesebben, a mint e feltételezés megdőlt és czáfolatot nyert, a magáról áthárított feladatkör visszaszáll az államra, hogy vágj7 maga teljesítse vagy arra alkalmas egyénekre bízza. A római jognak ezen tekintetben gyakorolt befolyása alól felszabadult modern családjog az atyai hatalmat, távol minden önkényuralmi vonatkoztatástól a gyámkodás alapelvén construálta, annak tartalmát a gyámi hatalom szabályai szerint állapította meg, úgj' hogy azt joggal nevezhette egy franczia jogi író «un pouvoir de protection», a minthogy a zürichi polgári törvénykönyv a «Väterliche Vormundschaft »-ról rendelkezik. A régi római atyai hatalom egy souverain a gyermek élete-lialála felett rendelkező uralom, melyet Livius maiestas patria-nak nevez ; a gyermek a XII táblás törvények szerint dolog, melyen ritu mancipationis túl lehetett adni, midőn a mancipatio rerum alienatio volt, az atya gyermekét a dolog tulajdonosát megillető vindicatio vagy interdictum utján kereshette, sőt visszatartása miatt actione furti elhetett. A classikus római jog korában ezen korlátlan hatalomkor jóformán az atya házi fenyítő hatalmára olvadt le, mely intézmény a napóleoni törvényhozás utján a román nemzetek családjogában a mai napig fentartotta magát, ellenben a germán törvényhozások az atj'ának házi jurisdictióját eleitől fogva elvetették. HogjT mindazonáltal már a korai római jog az atyai hatalom gyakorlásával kötelezettségeket is egybekötött, és hogy a gyermeket szülőivel szemben határozott jogkörrel ruházta fel és hatásos védelemben részesítette, az a méhmagzat gyámolítá- sától és annak öröklési jogában való védelmétől eltekintve, kitűnik különösen abból, hogy az atyai hatalmával visszaélő szülőt jogaitól megfosztotta, őt a gyermekeknek emancipatio formájában való felszabadításra késztette a nélkül, hogy ezzel egyszersmind gyermeke eltartására vonatkozó kötelmét megszüntette volna: «etiamsi liberi non sunt in potestate, alendos a parentibus puto» (Dig. de agnosc. et alend. lib. lex 5 § 1). A quiritar jogállásától megfosztott civis atyai hatalmat nem gyakorolhatott ; ki gyermekét kiteszi, leányát elkeríti avagy vérfertőző házasságot köt, azt a maiestas patria gyakorlatára méltatlannak vallották. Azon rendelkezésben pedig, mely a késői császárság 13
