Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 8. kötet (72-82. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 8. (Budapest, 1893)
Schwarz Gusztáv: Magánjogunk felépítése [81., 1893]
6 az ő korabeli magyar jogtudományt a száz évvel azelőtti állapottal hasonlítván össze, konstatálja, hogy a magyar magánjogi tudomány, ha a történeti segédszerek szaporításától eltekintünk, a Szegedy és Huszthy idejétől Frank Ignáczig inkább hanyatlott mint haladt. «Az újabb időben, úgymond, midőn a magyar jogot olyannak tekintik commentátorai, melynek egyéb jogokban egyáltalában semmi előzményei, és külön egyébbel semmi kapcsai, valóságos visszalépést tettünk annyiban, mennyiben törvényeink magyarázatában Kittonichtól Szegedyig a római és egyházi jogra folytonosak a hivatkozások . . . Hogy a históriai oldaltól elvonatkozva most a római és egyházjog mellé az igenleges jog philosophiája volna léptetendő, tagadhatatlan, és hogy ez nem történik, tudjuk, mert első dogmatikusaink az okozatnál nem szoktak emlékezni az okról. Különös, de való, hogy Szegedy tyrociniuma és rubrikái, melyek száz s néhány évvel ezelőtt jelentek meg, tudományosság tekintetében éppen nem állanak alantabb fokon napjaink commentátorainál. A rendszer egyszerűsége körül tétettek előlépések; a históriai tudomány haladott ez vagy ama törvénvczikkely hermeneutikája is; a diplo- matica fényt árasztott erre s amarra; de ez aztán a végre új pályát nyitó Frank fellépéséig minden.» Vajon, ha Szalay, tudományos újjászületésünk e lelkes előharczosa, most, több mint ötven év után, a fenti szemlét folytatná, mit szólana mai magánjogi dogmatikánkról? Felhagyott-e hazai magánjogi tanunk azon iránynyal, mely szerint jogunknak «egyéb jogokban nincsenek előzményei és kapcsai» ? Jobban vagyunk-e tisztában ma jogunk minden tételénél a vonatkozás iránt, mely azt a római, canoni, a német joghoz fűzi? És vajon a tételes jog «philosophiája», mint Szalay nevezi, mai szóhasználatunk szerint, dogmatikája, mélyebbült-e tetemesen, vagy nem érjük-e be még ma is német tankönyvekből válogatás nélkül jól-rosszul lefordított definitiókkal, hazai törvényszövegeink semmitmondó pa- raphrasisával ? Nem tervem és nem czélom, hogy e helyütt újabb magyar magánjogi irodalmunkat — a mennyire van — bírálat tárgyává tegyem. De meggyőződésem, hogy jogi irodalomtörténetünk jövő írója kérlelhetetlenül ki fogja mondani az igazságot, melyet ma, a jelenben való elfogultság, élő viszonyok és emberek iránti tekintet és e múlt érdemeitől való egyre nö280
