Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 6. kötet (51-61. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 6. (Budapest, 1891)

Kern Tivadar: Az örökös felelőssége a hagyatéki terhekért [52., 1890]

13 kös, a hagyaték javarészének haszontartója volt; a rendszerint csekély javakért pedig, melyeket valóságos tulajdonul nyert, azok értékén túl is felelőssé tenni, ellenkezett volna a méltá- / nyossággal. Úgy látszik, nem is került elbírálás alá ily eset. A kérdést csak Frank pendíti meg, de hozzáteszi, hogy: «élő szokás ennyire még nem haladott, de nem is haladhat, míg az ősi örökség oltalmától a törvény el nem áll.» 1848 előtti jogunk szabálya, hogy az örökös a hagyatékon túl nem felel a hagyatéki terhekért, át lett ültetve 1861 utáni jogunkba is; de valamint az ősi és az öröklött vagyon fogalma nem fedi egymást, úgy amaz elv is egészen más jelentőséggel bír most, mint az ősiség fennállása alatt. Az ősiség idejében a hagyaték, az elhunyt személy után maradt egyes, ősi és szerzeményi javakból állott; a hiányzó ősiek értékét a szerzeményből kellett pótolni. Miután a vagyon főal­katrészei ingatlanok voltak, az örökhagyó vagyona különvált tömeget képezett, mely nem vegyült össze az örökös saját vagyo­nával. Különösen az ősi örökség egyedileg meghatározott fidei­commissum volt, melynek értéke csak akkor lépett előtérbe, mi­dőn ahhoz tartozó tárgyak a szerzeményből voltak pótlandók. Alig tévedünk már most, ha e vagyoni rendszerből azon következtetést vonjuk le, hogy az átszálló adósságok első sorban magukból a hagyatéki tárgyakból voltak kielégítőndők, vagyis : hogy az örökös a hagyatéki terhekért, a hagyatékkal, az abban foglalt tárgyakkal (cum viribus hereditatis) volt felelős, személye­sen (ad vires hereditatis) pedig csak akkor, ha egyes hagyatéki tárgyakat elidegenített vagy elzálogosított, az elidegenítési vagy zálogösszeg erejéig. Mai jogunk szerint másként áll a dolog. Az öröklött vagyon megállapításánál nem jönnek figyelembe annak egyes alkat­részei, hanem azon vagyoni összérték, mely az illető ágról átszál- lott, vagyis az öröklött javaknak a terhek levonása után fenn­maradó értéké. Az öröklött vagyon fogalma tehát mindig tiszta hagyatékot tételez fel; mert ha az ági vagyon, annak értékével egyenlő vagy azt meghaladó teherrel szállott át, akkor öröklött vagyon nincs. Tovább menve: miután az öröklött vagyont meg­határozott érték képviseli, ez utóbbi az örökös vagyonával egy tömeggé egyesül. De az örökös nemcsak a tiszta cselekvő érte­79

Next

/
Thumbnails
Contents