Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 6. kötet (51-61. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 6. (Budapest, 1891)
Kern Tivadar: Az örökös felelőssége a hagyatéki terhekért [52., 1890]
14 két kapja, hanem szert tesz az egész cselekvő értékre, tehát arra is, mely a hagyatéki terhek fedezésére szolgál, és így vagyonával összevegyül az egész hagyaték. Ebből következik, hogy a terhek is reá szállnak át, azaz ő az örökség cselekvő értéke erejéig személyesen és egész vagyonával felel az átszálló adósságokért. Felfogásunkat példával óhajtjuk megvilágítani. Az örökhagyó ivadék nélkül, özvegy hátrahagyásával halt meg. Az apai vagyon, mely reá maradt volt, 10,000 frt becsértékű papírokból és követelésekből állott, melyekkel szemben állt 10,000 frtnyi apai adósság. Amazok értéke összevegyült az örökhagyó vagyonával, de viszont ő tartozott kifizetni az apai adósságokat, melyekért személyesen lett felelőssé. Vagyona is, tartozásai is 10—10,000 írttal gyarapodtak, s ennélfogva az öröklött vagyon semmi. Tegyük fel, hogy ezen örökhagyó a reá szállott apai adósságokat nem fizette ki, de 5000 frtnyi szerzeményre tett szert. Leszármazók hiányában a túlélő hitvestárs kapja az egész vagyont : mind az apai hagyatékból maradt 10,000 frtnyi cselekvő értéket, mind az 5000 frtnyi szerzeményt. De egyúttal őt terheli a 10,000 frtnyi apai adósság is, még pedig nemcsak a férje által öröklött cselekvő érték, hanem a szerzemény erejéig is, mert az adósságok az örökhagyó, valamint az ő személyes tartozásaivá lettek. Az örökhagyó hitelezői a hagyatéki tárgyakra is vezethetnek végrehajtást; a súlypont azonban az örökös személyes felelősségén nyugszik, míg előbbi jogunk szerint az örökös első sorban magával a hagyatékkal, az ahhoz tartozó egyes tárgyakkal felelt. Felfogásunkat támogatja a bírói gyakorlat is, bár elismerjük, hogy az e kérdésben állandónak nem mondható, s újabb időben is ingadozást észlelünk. Míg ugyanis a kir. Curia, a kir. tábla ítéletét indokaiból helybenhagyva, 1887 november :24-én 4781. sz. a. kimondta, hogy az örökösök az örökhagyó kötelezettségeiért csupán az attól reájuk szállott örökség értéke erejéig tartoznak szavatossággal (Döntvénytár 19. köt. 255. 1.), addig 1888 márczius 7-én 40. sz. a., szintén helybenhagyva a kir. tábla ítéletét, kijelenté, hogy az örökös csak azon vagyonra vezetendő végrehajtás terhe mellett kötelezhető fizetésre, mely reá az adós jogelőd után örökségként maradt (Döntvénytár 21. köt. 30. lap.). E fontos eltérés eléggé megokolja, hogy legfelsőbb 80
