Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 6. kötet (51-61. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 6. (Budapest, 1891)
Reichard Zsigmond: A feltételes elítélés [54., 1890]
26 való félelem a megromlott egyént vissza tudja tartani a második büncselekvény elkövetésétől, akkor az ily speciális esetben a feltételes elítélés oly jó eredménynyel járt, hogy annak csak örülni lehet. De még egytől féltik a bírót az intézmény ellenzői, t. i. attól, hogy visszaélésekre fogja magát ragadtatni. «Gyakran fognak ismétlődni az oly esetek, — mondja Kirchenheim* — hogy X. báró vagy Y. bankár úr három hónapra elítéltetvén feltételes elítélés alá kerül. Ugyanazon napon egy munkást ítélnek el három havi fogházra, és akkor nem fogják ugyanazon szabályt alkalmazni, nem fogják őt feltételesen elítélni? Ez fel fogja háborítani a közvéleményt.» Bizony erre nem felelhetünk egyebet Kirchenheimnek, mint azt, hogy a közvéleménynek telj es igaza lesz akkor, ha felháborodik, ha csak a két eset körülményei, — a mit Kirchenheim elhallgat,—azonosak. Hasonlókép érvel Illés tagtárs úr, azon különbséggel, hogy ő, — nyilván hazai viszonyainkra való tekintettel,— nem bárót és bankárt, hanem szolgabírót vesz fel a példába, a kinek kedvéért a bíró a visszaélést elköveti. Felelhetném erre azt, hogy a bárók, bankárok és szolgabírák büncselekvé- nyeivel való elbánás kevésbbé fontos része a büntető rendszernek, mint azon ezer és ezer ember büntetése, a kik a sors minden privilégiuma nélkül kerülnek a bíró elé. De elégnek tartom ettől eltekintve is arra utalni, hogy a bírói visszaélés nem a rendszerrel függ össze, és ugyanezen visszaélések, ha megvannak, a mai rendszerben ugyanazon hatályossággal nyilatkoznak, csak más helyén az eljárásnak, pl. a megszüntető végzéseknél vagy az enyhítő körülmények konstatálásánál válnak nyilvánvalókká. Ugyanezen eszmesorozatba tartozik Wach-nak, Appelius- nak és Illés tagtárs úrnak azon ellenvetése, hogy a bíró nem fogja alkalmazni tudni a törvényt, nem fogja tudni a gyakorlatban megkülönböztetni azon eseteket, melyekre a törvény inten - tiója kiterjed, a többitől. Ezt az ellenvetést egy más szempontból már tárgyaltuk, t. i. abból, mikor Illés tagtárs úr azon ellenvetését elemeztük, hogy a törvény intentiója oly homályos, hogy azt alkalmazni nem is * I. m. 353. 1. 14S
