Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 6. kötet (51-61. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 6. (Budapest, 1891)
Baumgarten Izidor: Az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogságról [51., 1890]
14 nak ki, melyek meggyőződése szerint se nem javítanak, se nem sújtanak, hanem csak rontanak és magára a jogrendre nézve veszélyesebbek mint a tettes teljes büntetlensége. Már előtte is Aschrott, ki az angol börtönügyi viszonyokat ismertető munkája által nevét jóhangzásúvá tette egész Európában, a büntetések extensiv és intensiv szigorításától várja a criminalitásnak bizonyos határok közötti szorítását. Midőn Lammascht, az újonnan kinevezett bécsi, előbb insbrucki egyetemi büntetőjogi tanárt egy bécsi lap véleménynyilvánításra kéri fel a Schönbom igaz ságügyminiszter által beterjesztett anyagi törvényjavaslat fölött,, első sorban kifogásolja a bírónak adott szabadságot, bárom hónapon alul is fogházat kiszabni, korlátozandónak mondja jogát a szabadságvesztés kiszabásában bizonyos határon alul és a hu- manismus szószólóit figyelmezteti ama szükségszerű rosszra, melyet minden büntetésnek már lényegénél fogva magában kell foglalnia. Ugyanilyen értelemben, de még erélyesebben nyilatkozik Benedikt tanár a bécsi jogászegylet vitaestélyén. De minek halmozzak nevet névre, és tekintélyt tekintélyre ? A menynyire látköröm terjed az újabb criminalistikai irodalomban, egyetlen elütő véleményt nem bírok felfedezni. «Akármeny- nyire — úgymond Liszt — térjenek el positiv reformjavaslataikra vonatkozólag egy Medem és Mittelstadt, Strosser és Si- chardt, Schmölder és Fulda, Aschrott és Kölnié, a theoreticusok között Sontag, Lammasch Kraepelin: a rövidtartamú szabadságvesztésbüntetéseket mindannyian mellőzendőknek, a biró kezét a minimum kiszabásában megkötendőnek tartják.» Ha tehát ezzel szemben dr. Fayer tanár úr (Büntetési rendszerünk reformja, 12. és 13. 1.) azt tanítja, hogy: «Bíróságaink nem méltányolják eléggé, hogy a túl-hosszú szabadságvesztésbüntetések mennyire, károsak. A bűncselekmények legtöbbje az önfegyelmezésnek és az akaraterőnek elégtelenségéből ered. \ borfonmtézetokben pedig épen nincs alkalom az aczélosodásra. A höT parancsra történik minden s közvetlen hatalmi eszköz biztosítja az engedelmességet, ott folyton gyengül a jellemerő. A hosszú szabadságvesztés-büntetés tehát végkép eltompítja, megtöri az embert s a fogságból való kiszabaduláskor nem képes a szabad élet nehézségeivel megküzdeni s a kísértéseknek ellent állani. Következik ebből, hogy a bírónak a legnagyobb gondosig
