Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 6. kötet (51-61. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 6. (Budapest, 1891)

Baumgarten Izidor: Az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogságról [51., 1890]

9 mily igazságtalanság részesévé válik az, ki tűri: úgy a tévedés mindig vindicalni fogja magának azok hozzájárulását, a kik ellene fel nem szólalnak. Ezen kétségtelen igazságok hangoztatása különösen helyén levő nálunk, hol egy beteges érzékenység minden eltérő véle­ménynyilvánításában személyes támadást vél felismerni. Épen azért, mert sokan nem a tudományt, hanem saját tekintélyüket mívelik: ez utóbbinak csorbítását látják ott, hol elfogulatlan kritika mint a tudományos haladás egyik eszközének alkalma­zásáról van szó. Érzem most is, hogy a jelen kérdésre vonatkozó felfogásom leplezetlen előadása által ellentétes nézetekkel fogok összeüt­közésbe kerülni, sőt nem egy helyen megütközést is kelteni. Azon áramlatra gondolok itt első sorban, mely a társadalom és az ellene vétő egyén közötti harczban feltétlenül az utóbbinak pártját fogja, nem a sértett féllel, hanem a tettessel rokonszen­vez, és a bűnösben nem múlt és jövendőbeli bajok kútforrását, nem családok existentiájának aláásóját, nem a személyi bátor­létet, a testi épséget, az emberi életet folyton fenyegető veszélyt, hanem a szánakozás, a könyörület, az elnézés dédelgetett tár­gyát látja. Ugyanazon irányt értem, mely megtámadja codexün- ket szigorűsága, biráinkat kérlelhetlenségük miatt, minden fel­mentő ítéletben az igazság egy diadalát ünnepli és a büntető eljárást is oly módon szeretné szervezni, mely ámbár még sem képes az ártatlanságot az üldözés esélyeitől teljesen megóvni, sok esetben lehetetlenné teszi a bűnös kézrekerítését. Ezen irány humánusnak szereti magát nevezni, de nem a humanismus, mely a bűnösben is az embert tiszteli, képezi jel­lemző sajátságát. Nálunk soha nem akadt képviselője ama kegyetlen fölfogásnak, mely a büntetések hatékonyságát függővé teszi azok fokozásától: mindannyian tudjuk, hogy a büntetés elkerülhetetlen szüksége képezi alkalmazásának első föltételét, és hogy a megtorlás — a mint Ihering mondja — kétélű kard az állam kezében, mely helytelen kezelésével őt magát sebzi meg; a hová csak tekintek, egy fölvüágosodott humanismus lengi át mindazok működését, kiket tanulmányaik vagy hivatá­suk érintkezésbe hoztak a büntetőügy kezelésével. Nem a hu­manus, hanem a sentimentalismus jellemzi azon fölfogást, mely 9

Next

/
Thumbnails
Contents