Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 4-5. kötet (34-50. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 4. (Budapest, 1890)
Csorba Ferencz: Az angol büntető eljárás [38., 1888]
17 tés ténye — a mi ép úgy, mint minden más vádpont, külön bizonyítás és verdict tárgyát képezi — külön vádpont alakjába foglaltatik. Természetesen szabálykép áll, hogy a verdict csak is szorosan a vádpontokra vonatkozhatik. E szabálytól annyiban van eltérés, hogy a vád jogosságának kérdésében döntő grand jury, a bevégzett bűncselekményt kísérletnek, a kísérletet bevégzett bűncselekménynek minősítheti és hogy bizonyos kevés számú, a törvény által taxatíve megállapított esetben a bűncselekmény nevének megjelölése vagyis minősítése tekintetében is eltérhet a vádtervezetben foglalt minősítéstől. Ugyané módosításokat a vádlevélben foglalt vádpontokra vonatkozólag, a mint látni fogjuk, a bűnösség kérdésében döntő jury is megteheti. Egy vádlevélben rendszerint több bűntárs is vádolható. Kivételt képeznek azon bűncselekmények, a melyek tekintetében a törvény különleges rendelkezése ezt meg nem engedi. Ily törvényes kivétel áll fenn pl. a hamis eskünél. A vád jogosságának kérdésében és a bűnösség kérdésében döntő két rendbeli rendes jury-tárgvalás ismertetése előtt említést kell tennem azon csak kivételes esetekben helyt fogható eljárásról, a melynél a főtárgyalást alakszerű vádtervezet szerkesztése és annak a nagy jury által való approbáltatása nem előzi meg, a hol tehát a bűnösség kérdésében ítélő jury előtt nem fekszik vádhatározat, és a tárgyalás csupán csak a panaszlevél (information) alapján történik. Ily kivételes eljárásnak a törvény általán véve csakis azon esetekben ad helyet a midőn a rendes vádeljárás a közérdek hátrányával járó késlekedést okozhatna. Ez eljárás ugyanis első sorban azon bűncselekményeknél foghat helyet, a melyek a hatóságok elleni erőszak és a hivatali büntettek kevésbbé súlyos eseteinek felelnek meg. A panaszt az ily bűncselekmények megtorlása végett az attorney-general teszi. A panaszlevél a queen’s benchnél nyújtandó be, a mely bíróság az ügyet ritkán tárgyalja és bírálja el maga, hanem ezzel rendszerint a londoni central criminal courtot bízza meg. 181 2