Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 4-5. kötet (34-50. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 4. (Budapest, 1890)

Tóth Gáspár: A polgári bíróságok szervezéséről [34., 1887]

12 ítéletet, ezek közül felebbeztetett 12,842 tehát 36%, 1873-ban hoztak 31,063 Ítéletet, felebbeztetet 14,100, tehát 45%; ellen­ben az egyesbiróságok 1872-ben 430,771 ítéletet hoztak, melyek közül csupán 37,204, tehát 9% felebbeztetett, 1873-ban pedig hoztak ugyanezen bíróságok 524,115 ítéletet, melyek közül 44,123, tehát csupán 8% felebbeztetett. A társasbiróság ítéleté­ben tehát 1872- és 1873-ban minden száz eset közül 64 illető­leg 55 esetben nyugodtak meg a felek, míg ugyanazon években az egyes bírósági határozatot megnyugtatónak találták 91, illetőleg 92 esetben. Az előny tehát az egyes bíróság felé hajlik. S ha még a történelmi fejlődésre, a traditiókra is akarunk reflektálni s a szolgabirónak esküdt társához való viszonyát feszegetjük, könnyen meggyőződhetünk arról, hogy a szolga- biró tulajdonképen egyedül ítélt s az esküdttárs szerepe semmi­vel sem volt fontosabb, mint amilyen ma az egyes biró mellé beosztott jegyzőkönyvvezetőé. Ha pedig a szolgabirónak talán úri passiói mellett az igazságszolgáltatás magasztos functióinak betöltéséhez nem volt ideje, akkor a bíráskodást az esküdttárs egyedül végezte és a szolgabiró megelégedett azzal, hogy az ítéletet neve aláírásával approbálja. A múltban tehát találhatunk ugyan bizonyítékot arra, hogy voltak ügyek, melyek mindig collegialis elintézést nyertek, ezek közé azonban a szolgabiró elé utalt ügyeket sorozni nem lehet, hacsak föl nem tételezzük azt, hogy az idősebb jogászok, kik a szolgabirónak esküdttársával való eljárását átélték, ben­nünket ama eljárásnak imént jelzett ismertetésével tévútra vezetni akarnak. En amaz eljárásról edaigelé mindenkitől, akit megkérdeztem ezt az ismertetést kaptam. Ha mindezekből a következtetést levonjuk t. teljes ülés, el kell ismernünk, hogy akár a megbízhatóság, akár az alaposság és tudományosság lebegjen is szemünk előtt, az egyes bírót a társas bíróval egyenlő színvonalra kell állítanunk. Ha már most e tekintetben különbséget egyes és társas bíróság között nem tehetünk, ha kétségtelen az, hogy az egyes bírói eljárás gyorsaságánál fogva a társas bírói eljárás fölött előnyben van, ha figyelembe veszszük, hogy a jó igazságszolgáltatás egyik első ismérve az, hogy gyors és olcsó legyen: nem fogadhatunk el rendszerül mást, mint az egyes bírói rendszert. 12

Next

/
Thumbnails
Contents