Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 3. kötet (28-33. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 3. (Budapest, 1887)

Jellinek Arthur: A törvényhatósági tisztviselők, segéd- és kezelő-személyzet elleni fegyelmi eljárásról [29., 1886]

/

tárgyismeret. Ugyanazon collegium négy tagja ítél saját társai felett. E négy tag ketteje állami közeg, kik gyakran igen problematikus képességűek, a megyei közigazgatással sohasem foglalkoztak, a fenforgó viszonyok ismeretével nem bírnak. — Tisza Kálmán a fenti nézetekkel szemben hivatkozott az ügyvédi és közjegyzői kamarák és más testületek fegyelmi bíróságaira, a melyeket, ha ezen nézetek érvényre emelkednének, szintén meg kellene változtatni.

Ezzel azonban a jelzett felfogások megczáfolva nem lettek, mert az ügyvédi és közjegyzői kamarák fegyelmi bíráskodása alkalmas correctivumnak van alávetve, és ez az, hogy az ott tárgyalt ügyek az ország legfőbb bírósága elé terjeszthetők, másrészt pedig ezen bíróságok a becsületbiróság jellegével bírnak, és végül az állami tisztviselő fegyelmi vétsége és az ügyvéd fegyelmi vétsége közt már az állások és kötelességek különféleségénél fogva lényeges különbség van. Az enquéte-re csak az okból hivatkoztam, hogy kimutassam, miszerint a közigazgatást alaposan ismerő szakférfiak, a kiknek véleményét semminemű politikai pártállás nem befolyásolja, az 1876. VII. t.-cz. szervezését czélt tévesztettnek tartják, és hogy az enquéten nem emelkedett egy hang sem, a mely az ellenkező álláspontot foglalta volna el azon kérdés tekintetében, hogy a közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya a szükséges szakértelem tekintetében biztosítékot nem nyújt.

Az 1876. VII. t.-cz. életbelépte ótaiigy a már érintett enquéten, mint azon kívül számos hang emelkedett, a mely a közigazgatási bizottság fegyelmi választmányának összeállításában nem véli föllelni azon függetlenséget, a melyet a fegyelmi bíráskodás tárgyilagossága megkíván. Magán az enquéten e tekintetben több javaslat merült fel, a melyre vonatkozólag az elnöklő belügyminiszter maga is beismerte volt, hogy ez oly kérdés, mely megfontolást érdemel.

Kétségtelenül a kérdés leghelyesebb megoldása az 1870.. XLII. t.-cz.-ben foglaltatott, a mely a fegyelmi bíráskodást a rendes bíróságokra ruházta volt, és Péchy Manó gróf az érintett enquéte 7-ik ülésében a radikális reformot az ezen alapra való visszatérésben találta. Az ezen alkalommal felmerült szervezeti indítványok közül legczélszerübbnek látszik az, a mely az első