Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 3. kötet (28-33. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 3. (Budapest, 1887)
Végh Arthur: Lachaud védőbeszédei [28., 1886]
41 ii jelzett párhuzam és alacsony voltunk tekintetében egyszerűen utalni akartam Nagy Dezsőnek a franczia ügyvédségről írt értekezésére és a Stiller Mór vedbeszédeihez írt előszóra. S ha mégis egy pillanatra igénybe veszem a türelmet, azt egy óhajtás kifejezésére használom föl: vajha összegyűjtetnének kitűnő védőink beszédei s megiratnék ügyvédségünk története, legalább azon idő óta, a midőn Kölcsey oly fényesen védte Wesselényi Miklóst. Tudjuk, hogy Kölcsey ez országra szóló pör után 8 napra s jó részt annak súlya alatt, 1838. aug. 24-én meghalt. «A midőn halála hírét Wesselényi meghallotta, székére dőlt, behunyta szemét, kezébe rejté felleges arczát, hosszú ideig mozdulatlanul ült, aztán köny- nyes szemmel felkelt s ezt monda: «nem közénk való volt.» (L. Magyar szónokok, kiadja Cs. A. 1851.) Nem közénk való volt, de mi ügyvédek is részben magunkénak valljuk, mert az érzés hevénél, a gondolatok emelkedettségénél, a lelki nagyság visz- hangjánál, a fenségnél fogva, a magyar ügyvédi szónoklat nagy mestere máig is Kölcsey Ferencz. (Éljenzés.) Elnök Csemegi Károly: Tisztelt teljes-ülés! Mindnyájan emelkedtünk, mindnyájunknak hangulatát magasabbra fokozta a tisztelt előadó úr. Kétségtelenül nincs biztosabb mód a szellem emelésére, mint kitüntetni azokat a nagy férfiakat, kik szorgalom, buzgalom, emelkedettség, mély és kiterjedett tanulmány és tudomány által vívták ki maguknak nagy nevüket és egész Európa bámulatának tárgyává váltak. Lehetnek azoknak is gyengéi — a mint Lachaud ellen is többek által felhozatik; ámde kinek nincsenek gyönge oldalai! Mi nem vagyunk hivatva azok fölött ítélni. Lachaud mi előttünk csak mint a jog bátor harczosa, mint a jogászati szónoklat egyik legfényesebb képviselője, mint a szellem és a tudomány köztiszteletet ébresztett, — hazájában s annak határain kívül is méltán ünnepelt ügyvéd áll. A jogász, a szónok, a tudós életéből, az őt környezett, el nem enyésző dicsőségből, mi levonhatjuk számunkra a tant: hogy a szellem, a tudomány — az államok haladásának ezen, ha nem egyedüli, de mindenesetre legerősebb tényezője — csak ott ülheti valóságos diadalát, a hol az előítéletektől megtisztult kor nem gördít mesterséges akadályt a valódi tehetség áldásos munkássága elé; hol születés, szármáéi
