Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 3. kötet (28-33. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 3. (Budapest, 1887)
Végh Arthur: Lachaud védőbeszédei [28., 1886]
V) az esküdteknek: »G’ést un immense mallieur d’etre riche quand on páráit devant la justice.» Úgy hiszem,még ellenségei sem mondhatják, hogy ez a passus hangulat-készítésre lett volna szánva. Kisebbítői egy ideig azt hajtották — így akarva csorbítani hírnevét — hogy kisebb jelentőségű sensatiós perekben helyén van, de nagyobb politikai perekre nem termett. A Trochu- és Wimpffen-esetek azonban élét vették ennek az észrevételnek is. Mindent összevéve Lachaud dísze volt a párisi barreau-nak, egyik első rangú tagja a franczia ügyvédi karnak. Befejezésül indicálva volna egy párhuzam a franczia és magyar ügyvédség közt. Csakhogy ez igen szomorú s külön tanulmányra méltó théma. Most csak egy pár megjegyzésre szorítkozom. Ott egy hatalmas, századok emlőin fölnevelkedett kar, mely a 10,000 főt meghaladó «armee irréguliére»-t nem is említve, az avocats-stagiaires, avoués és agrées vállain magasra emelkedve, az igazságszolgáltatásnak erős oszlopát képezi. Itt egy forrásban levő, a szó teljes értelmében a létért küzdő elem, melynek önérzete napról napra nő, de nem nő arányban a munkaerő s a tér, a melyen érvényesülhetne s a tekintély, a melyre igényt tarthat. Államférfiaink ugyan azt mondják, hogy ezek százszor hangoztatott jeremiádák s hozzá jogosulatlanok, mert az ügyvédi karról se lehet egyebet mondani, mint hogy olyan sorsa van, a minőt megérdemel. Csakhogy ez a politikának egy kényelmes formulája, melyet a mélyebbre ható és a jövőt előkészítő politikusnak nem lehet és nem szabad irányadóul venni, mert ilyen jelszók mellett a fejlődés lehetetlenné tétetnék. A 18-ik században Károlyi Sándor imigy tanácsolt: «Javal- lom mindenkinek, szolgára, procurátorra, levélre ne bízza magát, hanem maga mindenkor jelen legyen.» A procurator a szolga és a levél között! Egy kuruczvezérhez méltó beékelés. A 19-ik század kuruczvezérei sokkal óvatosabbak, simábbak, minthogy ilyen sértő nyilatkozatokat tegyenek, de annyival inkább ott akarnak lenni mindenhol, s mindent maguk akarnak végezni. Ebből aztán természetesen az következik, hogy ők utóvégre se lehetvén jelen mindenütt s maguk mindent nem végezhetvén, a mely kérdést nem tartanak égetőnek, vagy az alvezérekre bíznak, azok részint ferde irányba tereltetnek, részint sínlenek. Öntudatlanul, akaratlanul is fájó sebeinkre tértem át. Pedig io
