Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 3. kötet (28-33. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 3. (Budapest, 1887)
Galamb István: Az örökség birtokbavételének főelve a magánjogi törvénytervezetben [31., 1886]
4 nak alkalmazkodó módosítását, s ezen követelmény daczára az öröklési anyagi jognak tervezete mellett újjá alakítandó örökösödési eljárásnak még körvonalairól is alig lehet tájékozásunk: az ily módon következményeiben messze kiható új irányú törvénytervezetnek kétszeres megfontolása sem fölösleges. E tárgyra irányult jelen értekezés cziméül szándékosan használtatott a kifejezés: «az örökség birtokbavétele», szemben a tervezet kitételével, mely «az örökség megszerzéséről» szól. Az örökség megszerzése általánosabb fogalom; alatta érthető úgy az örökség birtokának, mint az örökség tulajdonának megszerzése; s alatta érthető az örökségnek örökösödési eljárás útján való esetleg ideiglenes, úgy a perúton való végleges megszerzése. Mivel pedig a javaslatban fölvett rendelkezések által is a megnyílt örökségben rövid úton a lehető jogszerű birtokállapot létesítése czéloztatik s az ez úton birtokbavett örökségnek tulajdonjoga, vagyis végleges megszerzése nem kizárólag föltételeztetik: a tervezet cziméül használt kifejezést helytelennek, ellenben az «örökség birtokbavétele» szokásos kifejezését megfelelőnek kell tartanunk. Az örökség birtokbavétele körüli elveket tekintve, az örökség ipso jure birtokbavételének elve által az örökjog kétségkívül legegyszerűbb módon a legrövidebb úton érvényesülhet, mely birtokbavételi elv eredeti természetességében magát nemcsak hazai törvényeinkben, hanem más előrehaladottabb államok törvényeiben is fentartotta: ellentétben az örökség bírói átadásának elvével, mely nem magának az örökjognak szabad érvényesülhetésében, hanem ettől idegen érdekek ápolásában, nevezetesen az államkincstár, a hitelezők és hagyományosok igényeinek biztosításában találja elfajult fejlődésének alapját. Hogy ezen állításunkat igazoljuk, elégséges hivatkoznunk az általános ausztriai polgári törvénykönyv illető szakaszaira. Ennek 532. §-a szerint ugyanis: «Azon kirekesztő jog, miszerint az egész hagyaték vagy annak az egészre vonatkozólag meghatározott részre (például fele, harmada) birtokba vehető, örökjognak neveztetik. Ez oly dologbani jog, mely mindenki ellen, ki a hagyatékot magának akarja tulajdonítani, hatályos.» Továbbá az 536. §. szerint: «Az örökjog csak az örökhagyó halála után áll be.» 1У2
