Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 2. kötet (13-17. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 2. (Budapest, 1885)

Emmer Kornél: A polgári peres eljárás reformja [14., 1883]

után tűzetik ki a szóbeli tárgyalás. Zürichben összeülnek a Lese- zimmerben s kézről kézre adva a periratokat, készülnek a követ­kező nap tárgyalásaira. Franczia-, Belga-, Olaszországban és Genfben, a conclusions motivées felolvasásával kezdődik a tanács­kozás a Conseilben. Ilyen körülmények és garantiák mellett, elenyésznek az előadói intézménynyel szemben, ez országban jogosan táplált aggályok. Én hasznosíthatónak tartom ez intézményt szóbeli perünkben. S most áttérek a bizonyítékok felvételének közvetlensé­gére, mely az anyagi igazság s a bizonyítékok szabad méltány­lásának s a jelenségi bizonyításnak kérdésével kapcsolatos. E díszes kör íelvilágosodottsága felment engem annak bizonyításától, hogy a formális igazság kora letűnt, hogy judi- caturánk is már csak contre-coeur alkalmazkodik ez elavult sza­bályhoz, mely a logikának 100 éves naptárát vélte felállíthatni s melynek zsarnoksága alól a bírák magukat lehetőleg eman­cipálni folyton igyekszenek. Ebben a t. értekező úr is egyetért velem, hogy az anyagi igazság a polgári pernek is kell, hogy czélja legyen; csak abban térnek el nézeteink, hogy én a czél elérésére a közvetlenséget tekintem nélkülözhetlen eszköznek, ő pedig a nélkül is elérhetőnek tartja. «Ha a szóbeliség entbusiastái — úgymond — jogtörté- ténelmi tanulmányokkal foglalkoznának, belátták volna, hogy a franczia eljárás épen azért maradt meg szóbelinek, mert a tanuhallgatást a főtárgyalásból kiszakították és belőle egy külön processust, az enquéte-et alkották.« S ezt ajánlja nekünk követendő mintának, mert később kiemeli, hogy elavult részei is vannak a franczia Code de pr. civ-nek s azért mindenben nem állíthatja oda mintául; de az a rész, mint lelkes dicsőítéséből látjuk, szerinte el nem avult. Ha az értekező úr több időt töltött volna a palais-ben mint avouéje irodájában, a hol a szóbeliséget kereste, akkor ismert sagacitásával e tekintetben épen az ellenkező ered­ményre jutott volna. Számtalan tárgyalást hallottam végig Brüsselben és Páris- ban, a melyekben tanubizonyítékkal operáltak az ügyvédek s a benyomás, melyet ezektől nyertem, igen kedvezőtlen volt. Azzal-20

Next

/
Thumbnails
Contents