Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 2. kötet (13-17. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 2. (Budapest, 1885)
A polgári peres eljárás reformja. Az 1883. november 17-től deczember 1-ig folytatott vita [16., 1883]
57 szi, hogy még a most szabad választást is (sommás eljárásra nézve) eltörüli. Én az ügybírósági szervezetet, a mely mellett rationális alapon és nemcsak munkaosztás szempontjából Bentham és mai követői között napjainkban szellemes javaslatokkal némely olasz író küzdött, igen fontosnak és lehetőleg fejlesztendőnek tartom. Kapcsolatban ezzel a teljesen nivelláló, egységes eljárást, mely egy kaptafára húzza a legheterogenebb előkészítést igénylő pereket, oktalannak tartom. Nagyon természetes azonban, hogy ily tervek a mai bírósági szervezetünk, korlátolt számú államhivatalnoki kollégiumok eljárása mellett nem vihető keresztül. De gyökeres bírói szervezeti reformok nélkül én, miként már mondám, az egész tervezett és bármely eljárási reformtól úgy sem várok semmi javulást, inkább lassúbb és drágább pervitelt. A képviseleti kényszert, melyet Herczegh úr plane minden ügyre kiterjeszteni akar, habár belátom, hogy látszólag ügyvédi kedvezmény (csak látszólag, mert velejár az ügyvédség túlszaporodása, proletariátusa és testületi sülyedése) és belátom, hogy az könnyíti, kényelmesebbé teszi néha a bíró munkáját, mégis fen nem tartandó monopóliumnak, mert önképviseletre teljesen alkalmas felek czéltalan gyámság alá helyezésének és megadóztatásának tekintem. Nem visszás-e, nem puszta monopolium-e az, hogy ma p. o. ezen egylet bármely kitűnő jogtudósa, ha ép nem gyakorló ügyvéd, nem védheti magát saját pereiben? S ezt ne tehesse akkor, ha szóbeli közvetlen eljárást akarunk, hol az ügyvéd, mint Emmer úr mondá, sokszor csak az igazság akadálya? Az ügyvéden ugyan nem fog ellesni semmit a bíró figyelme; az olyan mint a vívómester a párbajban vagy a színész. És ha a fél önmagát akarja képviselni, az ezzel járó rizikót akarja viselni — volenti non fit injuria — miért neki ad hoc gondookot octroyálni? Ha az állam megengedi önjogú polgárnak, hogy bármely kötelező jogügyletet maga kössön, bármely jogvitát provocáljon vagy elfogadjon saját belátása és akarata szerint, van-e értelme annak, őt ép a bíró előtt, hol csak amaz elhatározás, ama kötelezések consequents bo- nyolíttatnak le, mintha itt nagyobb veszély fenyegetné, magára nem hagyni ? A formalismus ellen hadjáratot indítani (a szóbeliség és közvetlenség hangoztatói ezt teszik) és mégis az ügy-