Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 1. kötet ( 1-12. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 1. (Budapest, 1884)

Neumann Ármin: Az életbiztosítás lényege és jogi természete [3., 1881]

nősen azoknak, kik az életbiztosításban vagy épen nem lát­nak biztosítást, vagy pedig azt dualistikus szerződésnek, azaz más szerződéssel egybekötött biztosítási szerződésnek tekintik, nézeteit röviden ecseteljem. Hinrichs Goldschmidt Zeitschrift XX. к. 339. s к. 1. az életbiztosításban nem lát egyebet, mint tiszta takarékpénztári associatiót a biztosítási elem minden vegyüléke nélkül. Sze­rinte gazdaságilag tekintve, minden életbiztosítás rendszeres takarékoskodásból áll, egy része a jövedelemnek tőkeképzés végett ellielyeztetik. A biztosítási díj szerinte nemcsak részben, hanem egészben takarékbetét. Az első halálozási pénztárak — melyek szerinte nem voltak mások, mint takarékpénztárak — keletkezésére visszamenve, azon eredményhez jut, hogy a halálesetre vett mai életbiztosítás ugyanazon alapon nyugszik, mint a régi halálozási pénztár, amaz csupán javítása emennek; az orvosi találmányok, a statistikai tudománynak fejlődése, a közép-élettartam tanának fölállítása, s egyáltalán a halálozási törvények ismerete csupán javított a régi intézmény gyengéin, azokat okszerű tudományos alapokra fektette. Miután továbbá arról emlékszik meg, hogy a biztosító társaságok operátiói a halálozási táblán és kamatszámításon alapulnak, előadása fonalán fejtegeti, mi módon képződik egyrészt a társulat activuma a bevételi díj valódi értékéből, másrészt pedig a passivum a társulat által visszafizetendő tőkéből. Ezen activum és passivum közötti különbözet képezi a díjtartalékot, mely más biztosítási ágnál elő nem fordul, s mely a társulat által olyannak tekintendő, mely a jövőben esedékes, és későbbi dijak által nem födözött kiadások fedezésére szolgál. A tartalékdij képzésére elégséges, ha a régi biztosítások díjbevételeiből egy elegendő részt visszatartanak azon czélra, hogy ezen régi bizto­sítások fölöslegéből az esedékes biztosítások födöztethessenek : egy szóval, a biztosítottak egyesítik takarítmányaikat, hogy mindegyiköknek egy tőkeösszeg megszerzése lehetővé tétessék. A biztosító társaság organisálja ezen egyesülést, és a reá bízott összegeket oly alapon kezeli, mely lehetővé teszi, hogy az összes résztvevők által szándékolt czél részükről eléressék. A tőkék elhelyezése a legnagyobb gondozást igényli; a társu­latok a náluk letett összegeket legalább gazdasági szempontból 18

Next

/
Thumbnails
Contents