Előre - képes folyóirat, 1921. május-június (6. évfolyam, 21-24. szám)
1921-05-22 / 21. szám
Előre Képes Folyóirat Az aesthetikáról Irta: BENEDETTO CROCE Mi a művészet? “Mi a művészet?” tréfásan azt lehetne felelni és nem is éppen helytelenül : hogy a művészet az a dolog, melyet az egész világ régóta annak mond. Mivelhogy, ha valamiképen néni tudnók, hogy micsoda is, akkor nem is vethetnők fel a kérdést. Hiszen «minden kérdésben bennerejlik már némi ismeret, mely a szóban forgó dologra vonatkozik, ha ezt a kérdésben megneveztük és ez által qualrfikáltuk és ismeretessé tettük. Erről valóban azok a találó és mély gondolatok is tanúskodnak, melyeket a művészetről gyakran hallunk olyanok szájából, kik távol állanak a filozófiától vagy elméletektől, tehát laikusokéból vagy művészekéből, kik nem kedvelik az elmélkedéseket, vagy naiv emberekéből, sőt még magának a népnek szájából is. E gondolatok néha az egyes műalkotások felett mondott Ítéletekben foglaltatnak, uéha azonban épenséggel aforizmák vagy fogalom meghatározások mezébe öltözködnek. Minden olyan büszke filozófusra, a ki a művészet lényegiét “felfedezni” véli, rá lehetne piritani —- ez a felfogás járj'a '— ha a legfelszinesebb könyvekből egyes «mtondatokat vagy a leghétköznapibb beszélgetésből idézéseket, melyekről kimutathatnók, hogy az ő felmagasztalt felfedezését máris tökéletes világossággall tartalmazzák. És a filozófusnak valóban oka volna a pirulásra, ha ugyan önönmagával valaha is elhitethette, hogy tanításával az általános emberi öntudatba valami teljesen eredeti elemet tudott belevinni, valamint, a mi ez öntudatnak eddig idegen maradt, mert egy valósággal uj világ megnyilatkozása. De még sem pirul el és utján nyugodtan halad tovább; mivel nagyon is jól tudja, hogy a művészet lényegét kereső kérdésben (a mint különben minden filozófiai kérdésben is, mely a valóság lényegét kutatja és ezért ism'eretkérdés) még ha a magára öltött szavak általános és összefoglaló külseje látszólag az először és utoljára felvetett s megoldott probléma mezébe is bujtatja, valósággal csak egy részleges jelentőség rejlik, azokra a különleges nehézségekre vonatkozó, melyeket a gondolkodás története ép abban a pillanatban vetett felszínre. Igaz, hogy az igazság közkeletű, akárcsak az “esprit” az ismeretes francia közmondásban, vagy mint a rétoroktól a kifejezésmódok királyának nevezett metafora, melyet Montaigne még gazdaasszonyának fecsegésében is megtalált. A gazdaasszony használta metafora azonban annak a kiíejezésbeli problémának megoldására szolgált, mely a gazdasszonyt foglalkoztató érzelmeknek sajátsága, mig a művészet lényegét érintő mindennapos állítások, a minőket akarva vagy akaratlan minden pillanatban hallhatunk, azoknak a logikai kérdéseknek megoldásai, a milyenek ez elé vagy az elé, még pedig oly egyén elé tolulnak, a kinek nem hivatása a filozófia, de enjber létére a maga részéről egy bizonyos határig mégis csak filozófus. És a miként — 6 — egy gazdaasszony metaforája rendszerint egy szükkörü és trivalis érzelemvilágot; mutat egy költőéhez képest, akként a laikusnak hétköznapi mondása a filozófus törekvéseihez mérve csak valamely sekély probléma megoldását zárja magába. Az erre a kérdésre adott válasz “mi a művészet” az bgyik és a másik esetben látszólag nagyon is egyformán szólhat, de «mindkét esetben nagyon megkülönbözteti őket egymástól tulajdonképeni tartalmának különböző gazdasága. Mert a mig annak, kit méltán nevezünk filozófusnak, nem kisebb feladat lebeg szeme előtt, mint hogy megfelelő módon mindazokat a problémákat megoldja, a melyeket a történet folyása addig felvetett, adcjig a laikusnak (válasza, mivel sokkal szükebb körben forog, e körmesgyéjén túl tehetetlennek bizonyul. Erre a halhatatlan sokratesi módszer hatalma is bizonyságul szolgál, azaz azon könynyedség, a mellyel a tudósok már kérdéseik tömegével még azt a tanulatlan embert is feneketlen zavárba ejtik, a ki kezdetben értelmes nyilatkozatokkal tett ki magáért. Mivel a vallatás során az a veszély fenyegeti, hogy azt a kis tudományát is elveszíti, a mije van, nem marad más menekvése, mint hogy afféle tiltakozásba gubózza be magát, hogy rajta nem lehet szőrszőlhasogatásokkal kifogni. A filozófusnak tisztessége tehát nem eredhet egyébből, mint abból, hogy kérdéseinek és válaszainak mélyrehatóbb az ereje. Ez a tisztesség természetesen kellő szerénységgel párosul nála, azaz tudatában van annak, hogy ha nagy is a terlete, vagy tán az adott pillanatban a lehető legnagyobb is, /mégis csak vannak határai, melyeket e pillanat története tűz körépe. Ugyanis nem számíthat egy feltétlen érvényességű, vagy a mint mondani szokták, definitiv megoldás(Bá Courtesy of Liberator)
