Előre - képes folyóirat, 1921. május-június (6. évfolyam, 21-24. szám)

1921-05-29 / 22. szám

6

AZ UJ KOR

1921 junius 18

elvesztett területeket újabb háború árán akarja visszaszerezni, Magyarországot elszigetelten, szövetséges és barát nélkül hajszolja a legalább négyszeres túlerő ellen, tehát a biztos végromlásba.

Ez ellen a háborús irredenta-politika ellen küzd Az UJ KOR minden rendelkezésre álló fegyverrel és aki ezek után azt állítja, hogy a mi politikánk magyartalan, hazafiatlan politika, az vagy nem tudja, hogy mit beszél, vagy pedig tudatosan azokkal tart, akik önös érdekből pusztulás felé akarják terelni a magyar nemzetet.

. A trianoni béke igazságtalanságának orvoslására Az UJ KOR más eszközöket és módszereket ajánl, a béke és a munka eszközeit és módszereit. A mi hitünk az, hogy a magyar nemzetnek mindenekelőtt gazdaságilag kell talpra állni és megerősödni és hogyha ez hazaárulás, akkor Széchenyi István is hazaáruló volt. Magyarországnak a gazdasági újjáépítés müvében barátokra és segítőtársakra van szüksége; és e barátokat és segítőtársakat nem keresheti Ausztráliában vagy Kinában, vagy a holdban, hanem csakis a szomszédban, mert a szomszéd államoknak épugy szükszége van Magyarország kooperációjára, mint azoknak az övére.

A mi politikánk szerint a magyar politikai megújhodás első feltétele a gazdasági rekonstrukció, és ez a szomszéd államok közreműködése nélkül lehetetlen. Aki ezt nem ismeri el, az ismét vagy kristálynéző, a valóságtól elrugaszkodott bolond, vagy pedig önző célokat lelkiismeretlenül hajhászó gazember. A nyugati államok és Amerika gazdasági támogatásáról addig nem lehet szó, amig Magyarország és szomszédai között helyre nem állott a kereskedelmi forgalom, mert az a Magyarország, amely szomszédaival hadilábon áll, nem lehet fizetőképes és ezt Parisban, Londonban, Washingtonban kitünően tudják már csak azért is, mert e fővárosokban természetszerűen inkább a szövetséges Prágára, Belgrádra, Bukarestre hallgatnak, mint a volt ellenségre, Budapestre.

Mi nem vagyunk szerelmesek sem a csehekbe, sem a románokba, sem pedig a jugoszlávokba; de a mi józanságunk számol a megmásíthatatlan tényekkel, és e tények azt mondják, hogy Magyarország, amelynek e világon nincs barátja, se szövetségese, be van ékelve a legalább négyszerié erősebb Kis Antant államai közé és épen ezért kell, hogy valamilyen módon egyezségre lépjen ezzel a Kis Antanttal, hacsak nem választja az öngyilkosság alternatíváját. Mi nem azt állítjuk, hogy a fennálló helyzet jó vagy kívánatos, vagy igazságos ; mi csak azt mondjuk, hogy a fennálló helyzet fennáll, és mi szeretnők látni azt a magyar irredentistát, aki be tudja bizonyítani, hogy a fennálló helyzet nem áll fenn.

Egyszóval, a mi politikánkat igy lehet összefoglalni: erősödjék meg Magyarország gazdaságilag — ami csak egy józan reálpolitkát követő demokratikus kormányzat létrejötte által képzelhető — és akkor majd lehet a trianoni béke revíziójáról beszélni, addig nem. De akármi történik is, háborúba vinni Magyarországot nem szabad, mert az a magyar nemzet halálát jelentheti csak.

Ez a politika nem románbarát, nem csehbarát, nem

szerbbarát. Ez a politika tisztára magyarbarát és magyar hazafias politika; aminek kitűnő bizonysága az, hogy azok a román, cseh és jugoszláv körök, amelyeknek éltető eleme és üzleti tőkéje az imperializmus, a militarizmus, a nemzeti és faji gyűlölet, azok a magyar néppel való gazdasági együttműködésről hallani sem akarnak. Mi természetesen ellene vagyunk a román, a cseh, a szerb imperializmusnak; csakhogy mi tudjuk, hogy a román, a cseh, a szerb imperializmusnak legjobb szekértolója a magyar irredentizmus és legjobb ellenszere a magyar demokrácia. A prágai, a bukaresti, a belgrádi soviniszta túlzók és militarista tüzevők semmitől sem rettegnek úgy, mint attól, hogy Magyarországon megint kiüt a demokrácia — az októberi forradalom demokráciája ; mert hogy ha Magyarországon nem a militarista reakció, az irredenta-uszitás az ur, akkor a prágai, a bukaresti, a belgrádi magyarfaló militaristák is elmehetnek, Horthyval együtt, zabot hegyezni.

A mi meggyőződésünk, ismételjük, az, hogy a mi politikánk az egyetlen hazafias, az egyetlen lehetséges magyar politika. Ezennel felhívjuk azokat az amerikai magyarokat, akik más véleményen vannak, hogy fejtsék ki, érdemleges érveléssel, miért és mennyiben hazafiatlan és magyartalan a mi politikánk, és hogy melyik az a politika, amely a magyar nép számára a megújhodásnak és haladásnak jobb lehetőségeit biztosítja, mint a mi politikánk. Más szóval, mi komoly vitára hivjuk fel irredentista érzelmű olvasóinkat. Mi szívesen helyt adunk az olvasók köréből jövő oly cikkeknek vagy leveleknek, amelyek a mi politikánkkal szemben az irredenta-politika helyes voltát bizonyítják — egyetlen feltételünk az, hogy a beküldött közlemények tisztességes hangon íródjanak és ne hazafias kesergéseket és kifakadásokat, hanem hazafias érveket tartalmazzanak. Ez elől a kihívás elől nem lehet kitérni. Hogyha az ellentábor úgynevezett szellemi vezérei e kihívás elől hallgatásba burkolódznak, azt mi csak azzal fogjuk magyarázhatni, hogy a mi érvelésünket megcáfolni nem tudják—más szóval, hogy beismerik, nekünk van igazunk. ,Ahogy mi ellenfeleinket ismerjük, egy cseppet sem tartjuk kizártnak, hogy ez be is fog következni.

Kommunista taktika

NÉHÁNY hét előtt egy amerikai munkásszervező, az Industrial Workers of the World titkára George Hardy tért vissza Oroszországból és ottani tapasztalatairól szervezetének legutóbb Chicagóban megtartott convencióján számolt be. Beszámolójának néhány réndkivüli érdekes részlete van és minthogy ezt az amerikai kommunista sajtó minden valószínűség szerint agyon fogja hallgatni — és erre tagadhatatlanul sok fontos oka is van — megtesszük mi munkásolvasóinknak azt a szolgálatot, hogy ezeket a részleteket itt ismertetjük.

Hardy a következőként adta elő a Leninnel és Zinovjevvel folytatott beszélgetését.

“Lenin azt mondotta nekem, hogy én vagyok az első I W. W.-ista, aki Moszkvába jött és már régen várta az alkalmat, hogy közülünk valakivel beszélhessen. Én azt hit-