Előre - képes folyóirat, 1921. május-június (6. évfolyam, 21-24. szám)

1921-05-29 / 22. szám

s 1921 junius 18 AZ UJ KOR sa után, Bécsben, az ottani emigránsok között olyanformán szerepelt, mint aki szintén a tűrhetetlen terror elől menekült, ami nem is volt olyan valószínűtlen. Azóta kiderült, hogy Zerkovitz urnák a legkevésbé sem kellett “menekülni” Horthyországból, az egész bécsi szereplés csak komédia volt, hogy elhárítsa azt a gyanút, mintha ő magyar banknótában utazna. Amikor Amerikába érkezett és a bécsi magyar la­pok megírták, az ő apróbb bécsi és svájci üzleteit, itt ismét azzal a felszólítással fordultak hozzá, hogy egy erőteljes nyilatkozattal hárítsa el magáról a fehér gyanút és adja kéz­zelfogható bizonyítékát annak az állításnak, hogy közte és a magyar kormány között semmi kapcsolat nincsen. Zerkovitz ur azonban ez alól mindig ügyesen kibújt, mert neki Fehér- Magyarországon rokonai vannak, akiknek az élete veszélybe kerül, amint ő itt kinyitja a száját és a jelenlegi magyar álla­potokról megmondja az igazat. Ez igy rendben is lenne, ha Zerkovitz ur cselekedeteivel nem cáfolna rá a szavaira. Zerkovitz ur ugyanis bizonyos emberek előtt és bizonyos többé-kevésbé nyilvános összejö­vetelek alkalmával ismételten és hangsúlyozottan emelte ki Kun Béla páratlan előnyeit, akinél — szerinte — te­hetségesebb külügyminisztere Magyarországnak még nem volt és egyhamar nem is lesz. Ugyanott, ahol Zerkovitz ur ezt a kijelentést tette, nem mulasztotta el felsorolni azokat a szolgálatokat sem, amelyeket ő a magyar kommünnek tett — és mind ez ellen nem is lenne kifogásunk, ha más esetek­ben ugyanez a Zerkovitz ur nem mondotta volna azt, hogy ő a fehér terrorról odaát tartózkodó családtagjai miatt nem mondhatja meg a véleményét. Elvégre ő ismerte Kun Bélát, ő meséli el, hogy milyen baráti viszonyt tartott fenn vele és igy neki kell tudni, hogy volt-e Magyarországnak hozzá hasonló tehetségű külügyminisztere vagy nem. De Zerkovitz ur ne próbáljon egyszerre két lovon nyargalni, mert előtte azt már nagyon sokan megpróbálták és még sen­kinek sem sikerült tovább egy nagyon rövidke időnél. Zerkovitz személyével mi nem foglalkoznánk, de a mióta a new yorki kereskedelmi kamara titkára és fő­mozgatója lett, azóta nagyon érdekel bennünket, hogy ugyan kit is tisztelhetünk a kamara lelkében: Hegedűs barátját-e, vagy a Kun Béláét? A fehér terror kormány fu­tárját-e, vagy az októberi forradalmárt? A Horthyék bank­nótájának svindlikurzusos csalogányát-e, vagy a nyugalma­zott kommunistát? Mindez — biztosan tudjuk, — kívülünk az amerikai magyarságot is nagyon érdekli, sőt azon sem csodálkoznánk, ha ez bizonyos amerikai köröket is érdekelne. És Zerkovitz­­nak előbb utóbb igazán szint kell vallani. Ha maga miatt nem is, a kamara miatt egész biztosan. Vagy csak nem akar addig várni és hallgatni, amig mi rázzuk ki a kamara lelkét, vagy az amerikai magyarság huzza el rajta a banknótáját?! |Beszüntették a Kis Előrét! AZ Előre napilap junius 11-iki számában olvastuk, hogy az Előre Képes Folyóiratot, amelyet röviden csak “Kis Előrének” neveztek, beszüntették, vagy ahogyan az értesítés finoman kifejezi, “az Előre Képes Folyóirat kiadását a juni­us 12-iki számmal bizonytalan időre felfüggesztették.” Ez az értesítés egy olyan képes hetilapra tette rá a koporsófede­let, amelyet “ezelőtt négy évvel az Előre napilap nagy áldo­zatok árán indított meg és amellyel a szocialista nevelést, az ismeretterjesztést akarták intenzivebben szolgálni.” A be­szüntetés az ötödik évfolyamban következett be, amikor az Előre Képes Folyóirat már “több ezer olvasó szívesen látott családi hetilapja lett.” Az Előre Képes Folyóirat a szocialista nevelést és az ismeretterjesztést nem szolgálta elég intenziven. Aki ezt a folyóiratot egyszer látta, azonnal megállapíthatta, hogy egy­hangú, sokszor unalmas, mindig szertelen volt. Azonban a hibákon segíteni lehetett volna, sőt kellett volna, mert az Előre Képes Folyóirat minden hibája ellenére is fontos, hé­zagpótló szerepet töltött be. Az Előre Képes Folyóirat be­szüntetésével az Előre lapbizottsága, amely az utóbbi időben egyre gyakrabban és egyre gyászosabban szerepel, nagy örömet okozott ott, ahol a szocialista nevelést akkor is na­gyon ártalmasnak tartják, ha az nem is nagyon intenziv. Mi ennek az intézkedésnek nem nagyon örülünk és szent meg­győződésünk az, hogy az Előre lapbizottsága ezzel bűnös merényletet követett el az amerikai magyar munkásság ama része ellen, amely a folyóiratot négy esztendőn keresztül nagy áldozatok árán fentartotta. Ha egy hetilapra, amelynek több ezer olvasója van, rá­fizetnek, annak csak a rossz szerkesztés és a rossz üzletveze­tés lehet az oka. Az Előrénél szokás az, hogy a rossz szer­kesztésből és a rossz üzletvezetésből eredő hibákat az olva­sókkal fizettetik meg és ez rendben is van addig, amig az ol­vasók erre hajlandók. A Kis Előre esetében azonban ez alka­lommal még csak az olvasók öntudatára és áldozatkészségére sem hivatkoztak, hanem minden további nélkül beszüntették. Tették pedig ezt akkor, amikor az Előre Képes Folyóirat ol­vasóközönsége minden zúgolódás vagy ellenkezés nélkül vet­te tudomásul alig egy év előtt, hogy' az évi előfizetési dijat két dollárról háromra emelik fel. Az Előre napilapban és a Kis Előrében az évek hosszú sói a óta folyton azt olvastuk, hogy “ez a lap az amerikai ma­gyar munkásság lapja.” Ha ez igaz, akkor megállapíthatjuk, hogy az Előre lapbizottsága olyat produkált, amilyenre még soha nem volt példa: beszüntetett egy lapot — anélkül, hogy előzőleg kikérte volna a tulajdonosok hozzájárulását. Az Előre lapbizottsága az amerikai magyar munkásság meg­kérdezése nélkül tette meg ezt a végzetes lépést, tehát az Előre vagy maszlagolt, amikor éveken keresztül azt hajtogat­ta, hogy “ez a lap a munkások lapja”, vagy pedig a lapbizott­ság élt vissza a hatalmával. Az amerikai magyar munkásságnak, vagy legalább is azoknak, akik eddig nem tudták, tudomásul kell venniök azt, hogy az Előre napilapnak nincsen meg a kedvezményes pos-

Next

/
Thumbnails
Contents