Előre - képes folyóirat, 1921. május-június (6. évfolyam, 21-24. szám)
1921-05-22 / 21. szám
1921. Május 22. Luckau, 1918, március 10-én. A büntetés 492-ik, a fogság 674-ik napján; hátra van még 968 nap. i írtam hajnalban, a reggel minden üdq^égében, nyitott “ablak” mellett, szabóasztalnál, miután jókat álmodtam, sok jegyzetet készítettem a szürkületben — saját módszerem szerint. Egyelőre csak verébtestvérek. Milyen élesen leng a márciusi szél! 1871 -— Páris — szelét érzem és 1848-1849 szele mindenütt és 1917 Oroszországban, ahol most szóról-szóra igaz lett: “Que veut cette horde d’esclaves de taitres, de rois conjures . . .” — ez ma egész testemet át meg átjárja és dalol és éget . . . A te “szabadulás reményed” igen kevéssé lenne előttem rokonszenves; és hogy mennyire a pokolba kívánok minden amnesztiafélét, hát még az amnesztia utáni sopánkodást, nyafogást, — azt te tudod a legjobban. Vagy — vagy! Egyelőre még ez a jelszó: Be a fogházakba! Nem: Ki a fogházakból . . . Luckau, 1918, május 11-én. (553-ik nap; hátra van még: 907 nap.) Fitalkoromban én is számos politi• kai támadásnak voltam kitéve s büszkén, megvetéssel és szánalommal viseltem őket. Ezek a támadások megedzettek és felemeltek. Nem gondolok arra, hogy gyermekeimet kényeztessem; hadd szerezzenek maguknak korán sebhelyeket, úgy idejekorán lesznek kemények . . . Nemrégiben a papirzsák-ragasztók rendjébe léptem; a foglalkozasnélküll pompás idő, sajnos, nem tartott sokákáig. Egyelőre még inas vagyok. A napi teljesítmény 1,000. Számolás által (egy, kettő, három — minden papirzsáknál) serkentem önmagamat és szórakozom is. A munka tiszta és aránylag kellemes. Tanulmányaimra most csak kevés idő marad; reggeli 6 órától esti három-negyed nyolcig az ebéd és esti szüneten kívül csak néhány negyedóra, amely idő alatt enni is kell és a “háztartást” is rendbehozni. De az esték most már hosszabbak lesznek és ezt minden erőmmel ki fogom használni; szomjas vagyok, ki szeretném inni a tengert . . . Azután a világért se csinálj értem semmiféle hü-hót, siránkozást, vagy egyéb szentimentális jajveszékelést. Egyáltalában semmit ne tégy érdekemben; mostani helyzetem magától értetődő, szót sem érdemel, egy csekélység, semmi egyéb. lyik terebélyes fa alá. Nálam van egy kis pénz, amit szinház jegyekre kaptam, de majd azt hazudom otthon, hogy elvesztettem, vagy hogy valaki kilopta a retikülömből . . . bevásárlunk egy csomó elemózsiát s délben jól beuzsonnázunk s azután — ha még marad egy pár hatos, — elmegyünk valamelyik olcsóbb moziba. Úgyis már rég nem voltam egy ilyen rémképeket mutogató színházban. Mit szóltok hozzá? ■— Bánja a szösz! — felelt a többi kórusszerü összhangban, — hogy mit kapunk majd, ha papáink megtudják, azzal törődjön Kolumbusz ősapánk! Az állomáshoz közeledő vonat a fékezés következtében ismét nagyot zökkent, mire az átjárónál álló barna teljes súlyával a hamiskásan mosolygó ajtóőrnek esett. Ez udvariasan lábra segítette s pirulva hárította el kacérkodásnak is beillő hálálkodását. Négy egyszerre nyíló retikülből négy rózsaszín puderpárna került elő, amely négy parányi orrhegyről kiindulva szépítő maszkát vont négy üde gyerekarc fölé, amely megkönnyebbülve nézett össze abban a tudatban, hogy legalább ezen a napon nem kell majd fintorgatva hallgatni az egyre nagyobb mértékben maszlagolt, minden egészséges agyat elrettentő, sablonos iskolai előadásokat. A görögök mint tolmácsok. Mikor a görögökről beszélünk, akaratlanul egyúttal a tegnapról és máról is beszélünk,: közismert történetük sima tükör, a mely mindig olyasvalamit tükröz vissza, ami a tükörben nincs meg. Felhasználjuk az alkalmat, hogy mikor róluk beszélünk, másokról hall gathatunk, — hogy maguktól súgjanak valamit az eszmélkedő olvasónak a fülébe. így könnyítik meg a görögök a 'modern embernek nem egy nehezen közölhető és veszélyes dolog közlését. * A “nyáj-emberek” megvetői. Aki az embereket úgy tekinti, mint valami nyájat és fut előlük, ahogy tud, azt bizonyosan utolérik és megdöfik szarvukkal. Wilde. Sirály — Berde Mária — Nem. Sohse leszek én, mint a többi Széltelen révben nyugvó szerencsés. Horgonya vetett, biztos hajókon Sohse lesz lelkem alvó teremtés — Nem, sohse hívtak nyugalmas partok; És hogyha néha pihenni tértem: Mint sirály, vizek szép szelíd álma Künn maradt a lelkem a ködben, a szélben Nem, sohse fogom összébbre vonni Viharban felnőtt libegő szárnyam. Lágyölü fészkek ringató pelyhe Sohse lesz üdvöm, soha a vágyam! Jön, jön az élet, rámfogja markát, Vállamra veri keserű jármát. De künnmarad lelkem a vizek felett Tovább álmodni magános álmát.------" * * * Luckau, 1918, szeptember 8. 1 ... Te gáncsolsz: gyakran ismétlem ugyanazt. Ez nem aggkori tünet, szenilitás. Ez kalapács: addig, amig a szeg mélyen nincs bent a falban. Fejszecsapás, amig a fa el nem dől. Kopogás — mig az alvók fel nem riadnak. Ostorozás: mig a lomhák és gyávák fel nem kelnek és cselekednek . . . Szeretnék segíteni ezer életem feláldozása árán, támogatni az egyetlent, ami az orosz forradalomnak és a világnak segíthet. Átkozott tehetetlenség. Falakba ütközöm . . . —-----o--------A nőknek részvéte, amely fecsegő, kiviszi a beteg ágyát a nyílt piacra. 8 —
