Előre - képes folyóirat, 1921. május-június (6. évfolyam, 21-24. szám)
1921-05-22 / 21. szám
Előre Képes Folyóirat Tudományos apróságok Az Előre Képes Folyóirat számára irta: George Mesenski. Wien, 1921. április 23. Az udvariatlan Marslakók A csillagászokat már régóta foglalkoztatja a kérdés: élnek-e más bolygókon is áz 'emberekhez hasonlatos, intelligens lények? Kivált a Marsbolygó az érdeklődés középpontja, a melyen a szerves élet föltételei igen hasonlóak a Földön megállapithatókhoz. A fény gyorsaságával röpülő fantáziák már be is népesítették a Mars-ot, amelynek lakóját töviről-hegyire leírták regények tucatjai. Csakhogy eddig a Marslakók zárkózotton elrejtőztek az emberi kíváncsiság elől, amely távcsöveivel hiába kutatta, fürkészte a Mars testét: intelligens élőlényeknek csalhatatlanul biztos nyomára eddig nem sikerült ott rábukkanni. Az utolsó időben a tudományos kísérletezés mégis egyenesen arra törekedett, hogy valamiképpen érintkezést teremtsen a rejtelmes, hallgatag bolygó vélt lakóival. Az egyik legutolsó ilyetén kísérletről, amelytől igen sok eredményt vártak, egy keletindiai német újságban olvasunk igen érdekes beszámolót. Az amlerikai dr. Frederic Millner elektrotechnikában jártas segitőtársá®1 val, Harvey Gaineg-gel együtt — a múlt év májusának végén megpróbált szikratávíró segítségével érintkezésbe jutni a Mars lakóival. A kísérletre* azt, az éjszakát választották ki, amelyen a Mars legközelebb került a Földhöz. Dr. Millner a következőkép számol be a kisérletröl: “Először 15,000—16,- 000 méter hosszúságú elektrombs hullámokat használtunk s néhány óra hosszáig minden tudomásunkra j'utott, ami a Földön végbement. Összeköttetésben voltunk Berlinnel, Mexicoval és valamennyi nagyobb szikratávíróállomással ; egy ideig szörnyű zivatart éltünk meg s a villámok csattogása azt a benyomást gyakorolta ránk. mintha közvetlen közelünkben hatalmas jégzivatar tombolta volna ki magát. Éjszaka két óra felé azonban minden elnyugodott. Ekkor 300,000 méter hosszúságú hullámokkal dolgoztunk. — Halálos csönd uralkodott most az egész világon. Most minden fölfogóképességünket1 összpontosítottuk, hogy akár a legcsekélyebb hangot is fölfogjuk, de semmit sem lehetett hallani. S Mars nem adott feleletet.” A Mars-lakóknak ez az udvariatlansága egyáltalán nem riasztotta el a kísérletezők buzgólkodását. Ha nem sikerült szikratávíróval, sikerül majd fényjelekkel, — jelentette ki az emberi vállalkozó szellem s a Goerz-féle németországi optikai társulat olyan óriási fényszórót készített, amellyel fényjeleket lehet adni a Marsba. Az uj fényszóró sugárkévéje két méteres és a világító-forrása két billió gyertyafény erejű. A készülékkel folytatott kísérletezések közben a fényszóró, a mely valóságos mesterségek nap, mintegy 50 kilométernyire a holdfény erősségével világította be a vidéket. Ehhez a fényszóróhoz képest a háború alatt használatban volt legerősebb katonai fényszórók is csupán gyermekjátékok, mert 350 millió gyertyafénynél 'erősebben egyik sem világított. Az uj készülékkel még nem próbálták meg a Marslakók figyelmét fölkelteni, de az uj technikai csodáról beszámoló híradások már előre is megjegyzik, hogy kérdéses, vajj’on a Marslakók megértik-e a Földről érkező fény-jeladást, vagy nem gondolják-e a fényszórót valami uj csillagnak. Mindezeknek a kísérletezgetéseknek megvan az a közös — bár elkerülhetetlen — hibájuk, hogy az emberből, az ember érzékszerveiből, az ember tudás-anyagából indulnak ki s az emberi horizonton felül emelkedni még képzeletben sem tudnak. Már pedig, ha vannak is a Marson intelligens élőlények, az igen kevéssé valószínű, hogy az emberi fajtával ilyenfajta rokonságban állanának. Mert az ember csak egyetlen alakja azoknak a lehetőségeknek, amelyeket az élő lények kialakulásának és kifej— 4 — lődésének végtelen számú variációja (változata) magában rejt. A világ legrégibb múzeuma Aki ismeri a londoni British Museum óriási, kimeríthetetlen gazdagságát, akit bámulatba ejtett már a müncheni Deutsches Museum modern, logikus tökéletessége, az bizonyára elcsodálkozik majd, ha olvassa, hogy a világ egyik legnevezetesebb múzeuma Japán egyik kis városkájában,Nara-ban van. Már pedig a nara-i muzeum valóban a világ egyik legnevezetesebb múzeuma, mert valamennyi társa között ez a legrégibb. A nara-i múzeumot ugyanis időszámításunk 756. évében alapították, tehát rövidesen tizenkettedszer ülheti meg a századik születésnapját. A nara-i mluzeum értékes kögyüjternényt, gazdag herbáriumot, a japán iparművészet különböző ágainak kiváló darabjait s a hazai fákat ismertető mintagyüjteményt foglal magában. A múzeumnak korán kívül van még egy nevezetessége: kandi emberi szem nem gyönyörködhetik gyűjteményeinek szépségeiben és érdekességeiben. A muzeum ugyanis állandóan zárva áll, csupán évenkint egyszei, tavasszal vizsgálja meg egy bizottság, amely ellenőrzi, hogy minden rendben van-e, nem kell-e valamit kijavíttatni stb. Ilyen alkalommal egyes kiváltságos vendégek is bejuthatnak a múzeumba. Valószínű, hogy annak a nagy muzeum-reformnak, amely a mai múzeumok legtöbbjének száraz adatgyűjtését átalakítja majd a tudásra szomjuhozó nagy embertömegek legnépszerűbb tanítójává, a narva-i múzeummal is akad dolga, — addig azonban nekünk, akik sehol sem vagyunk kiváltságos vendégek, alighanem le kell mondanunk arról, hogy a világ legrégibb múzeumát valaha is «meglássuk belülről....---------o------>— Szépen hazudni művészet, az igazat beszélni pedig annyit jelent, mint a természethez híven cselekedni.
