Előre - képes folyóirat, 1921. május-június (6. évfolyam, 21-24. szám)
1921-05-29 / 22. szám
Előre Képes Folyóirat Egy novella-vázlat Egy novellában szeretném kihozni ezt a gondolatot: Darwin tanítja, hogy a fejlődés könyörtelen törvénye szerint az erősebbek és kiválóbbak legyőzik a gyöngébbeket. Az ut tehát egy tökéletesebb faj és tökéletesebb életformák felé halad. Az élet fejlődésre nem képes megnyilvánulásai, az emberiségnek tökéletesebb formák alkotására képtelen elemei legyőzetnek és elpusztulnak. Valahogyan úgy képzelem el ezt a dolgot, hogy az emberek életmódjukkal egyetemben egy nagy-nagy alaktalan követ képeznek. Az idő ezt a követ folytonosan dolgozza, csiszolja, alakítja. Közben természetesen mindig uj és uj darabokat morzsol le belőle. De a kő felszínén mindig azok a részek vannak, amelyeknek a csiszolás folytatásánál le kell hullámok. A hasonlat jó: az életben mindig azok a szokások és azok az emberek vannak legfelül, amelyeket a haladás legközelebbi lépése el fog pusztitani. De akármennyit csiszolnak le a kőből, mindig és mindig csak az a rész lesz legfelül, amelyik halálra van szánva, amelyik életképtelen. És félő. ha az élet valamennyi életképtelenségeit lecsiszoljuk, marad-e vissza valami? Pars pro toto: a szerelem intézményén kisértem meg tételem megvilágítását. I. Le fogok irni egy tájat a szerves élet kezdeteinek idejéből. A helyen, ahol ma élünk, haragos, zöldszlnii tenger. A tengervízben a kétnemű szaporodásáig: a szerelemig először eljutó két — gondolom még egyszejtü — lény közeledik egymáshoz szerelemre vágvva. A tenger egy hulláma szétveti őket: és sohasem fognak találkozni. II. Néhány százezer esztendő múlva két hal: egv him és egy nőstény akar egybeolvadni. Kéjes rángatódzás közben a him kiveti magát a vizből, eev féhV kiszradt helyen elakad, kopoltvuit alig bírva használni, megteszi az első lépést a tüdővel való lélegzés felé. És a nősténv lerakott ikrái sohasem lesznek megtermékenyitve. ITT. Két hüllő, melvekről paradoxonszerüen azt fogom irni. ho°v ők ketten voltak a föld első forróvérű élői. Mielőtt egymáséi lennének, a him észreveszi, hogy a folyóvíz, amely mellett élnek, nagy tömegben hoz magával élelmiszert. Éhes és szerelemre vágyik. ,A szív és gyomor első összeütközéséből a gyomor kerül ki győztesen. A hüllő sok millió esztendőre kiható meglátása: zhes gyomorral nem lehet szeretni. IV. Szociológiai könyvek alapján leirok egy primitiv emberi társadalmat, azt, amelyikben még a nőstény viszi a vezérszerepet. Az emberek itt még nem siilyedtek oda, hogy szégyenlenék a testi szerelmet: nyilvánosan párzanak-. A him és a nőstény — férfi és nő helyett itt utoljára ez elnevezést fogom használni, mert itt még nem öntudatosan hazudnak egymásnak — az első két lény, aki félreviszi érzéseit: az erdőben találkoznak. Szerelmi aktusra készülnek, — de jaj, egy rettenetes vadállat közeledik. A nőstény remegni kezd. A him megragadja a nőstény dárdáját és szembe fordul a támadóval. A küzdelem eldőltét meg nem várva, a nőstény elmenekül, otthagyva a hímnél a dárdát és vele az uralmat és a szerelmi inicitiva jogát. Itt sejteni fogom, hogy a testi szerelem már lelki alkatelemeket vesz fel. Eddig: a szerelemnek csak a testi kimerültség vetett véget. Ez időtől halálraszánt érzés, mert nyomában jár gyilkosa, a megismerés. V. Novellám ötödik része Budapesten fog lejátszódni. Magamról fog: szólni, az én szerelmemről. Azt hiszem, szerelemről, a magunk szerelméről Írva, az etikai a legszerencsésebb alak. mert első személyben beszélve, nem lehetnék ilyen őszinte. Miliőnek beállítom a sekélves, kisstílű pesti társaságot: léha férfiakat, akiknek léhasága minden szellem és eredetiség nélkül való; lányokat, akik bár egész életüket flörttel töltik, e mesterségben is kontárok maradnak. Az emberek mind aprók, se nem tiszták, se nem feltűnően mocskosak. Nincs esy szén erénvük és nincs egy bátor biinük. A fiú és a leánv. Már az első találkozáskor meglátiák errvmást. Azt hiszem, rögtön szerelmesek is. Szépen le fogom irni. hogv mennyire megrlepi a fiút az első látásra született szerelem, ami. szerinte, ma már csak inni nem tudó segéd jegyzőkhöz és széphangu kántor— 4 — — Dr. UTRIUS PÁL ÍRÁSAIBÓL— tanítókhoz illik. Eleinte nem hajlandó szerelmes lenni, később nem akar, azután már csak szerelmes. A leányt nem lepi meg az eset. Úgy fogadja a fiút, mint mindenkit, aki szerelmet Ígér. Az ügy hat hétig fog tartani. El lehet vele o lányoknak dicsekedni és fog kapni néhány szép képeslapot. A szentimentalizmus teljes kizárásával fogom leírni, hogy az első látásra támadt szerelem mint értékelődik át komoly érzéssé. ,A fiú kissé bolond és barátait kinevetik, amikor előadja, hogy a flörtöt, az egész tiszta, a csókig is alig jutó flörtöt ezerszer többre becsüli minden szexuális gyönyörnél. A fin kissé bolond és százszor elnmondja a lánynak, hogy a nők nem szebbek, nem okosabbak, de sokkal gyöngébbek nálunk és csak egy van rajtuk, amit szerethetünk: a tisztaságuk. Elmondja, hogy a férfiuralomra épült társadalom úgy van berendezve, hogy mi elkerülhetetlenül átélünk egy csomó mocskos és ízléstelen dolgot öröm és gyönyörűség nélkül, csak azért, mert igy szokás. És a fiú, —szellemben egyeneságu leszármazottja az egysejtűnek, ki rájött a kétnemű szaporodásra, egyenes utóda a halnak, aki megszerezte a szerelem számára a földet, egyenes utóda a hüllőnek, aki felfedzte, hogy a szerelemhez tele gyomor szükséges és közvetlen utóda a vadembernek, aki először rejtette el a szerelmét — a nőben csak a tisztaságot szereti. A lány azért szereti a fiút, mert nem érti meg, amit az beszél neki. Nem érti meg és nagvon csodálkozik és talán egy kicsit meg is döbben, amikor az elbúcsúzik tőle valami kis ostoba flörtért, amit öt perc múlva a leány el is felejtett volna. A fiú elbúcsúzik, elmegy. Ott sétál a Duna mellett és érzés és gondolat nélkül nézi a vizet, a hullámokat, amelyek millió esztendő előtt elválasztották őseit, a két egysejtűt. Itt kényszeríteni fogom az olvasót, hogy arra gondoljan: hullámok mindig voltak, a hullámok mindig megmarad(Folytaás a 14-oldalon.)
