Előre - képes folyóirat, 1921. május-június (6. évfolyam, 21-24. szám)
1921-05-22 / 21. szám
Amikor az urak dolgozni tanulnak Az “Előre Képes Folyóirat részére irta LOOKERON. Előre Képes Folyóirat Az “emigráns” szó magyar fülben ezt jelenti manap: dolgozó ember, akit a többi dolgos emberért való erőfeszítése miatt megfosztottak Magyarországon a munkaalkalomtól, külföldön nem kap munkaalkalmat és szenved — nemcsak a kenyértelenség, hanem a munkátalanság miatt is. Munkához szokott : a munka hiánya tehát önmagában is lelki baj neki, néha demoralizálja, néha kétségbeejti. ,A mai magyar emigráns : munkanélküli proletár, akit néha a gyülevész-proletáriátusba való sülyedés veszedelme is fenyeget. Az orosz “emigráns”-sal másként áll a helyzet. Valahogy úgy, mint a becsületbeli (és becstelen) adósságok miatt Amerikába tűnt gróf (és nem gróf) urainkkal állott békeidőn: némelyik felemelkedett a becsületes munkához, a legtöbbjéből hivatásos szélhámos vált. Az egyik jól puccolta a korcsmái tányért, a másik a címét, rangját, politikai múltját, összeköttetéseit használta ki olyan módon, hogy csak a szerencséjének köszönheti, ha le nem csukták és szélhámosságaiért. A fehér terror halálveszedelme elől menekült magyar munkás és a kizsákmányolásból szerzett vagyona roncsait elpocsékolt, külföldre sikkasztott ékszereit elherdált, a kommunizmus bukásában s a külföldi ösztályszolidaritásban való reményét elvesztett, politi• kai intrikáiért csak kivételesen fizetett orosz arisztokrata-emigráns között átlagban olyan szédítő az erkölcsi szakadék mélysége, hogy nem is lenne szabad az emigráns szót az orosz arisztokratákra való alkalmazással rossz hirbe hozni. • Más szó hiányában mégis csak orosz emigránsoknak kell nevezni azt az úri társaságot, amely a proletár-forradalom után vagy annak az előszelére zsebredugta, ami az államtulajdonnak nyilvánitott vagyonból zsebredugható volt és kiment a külföldre a mindenkori külföldi kormányoknak árusítani az orosz népet. Néhánynak sikerült is az üzlet, ügyesebb, aktivabb kalandorok sok pénzt tudtak szerezni abból, hogy Oroszországban ellenforradalmat szítottak, próbáltak szítani vagy elhitették, hogy tudnak szítani. Az ügyes kalandoroknak ez a típusa azonban kivétel vagy legalább is nem teszi a nagyobb részét az emigrált orosz arisztokráciának. Az átlagot, a többséget kezdi elérni az a sors a külföldön is, amely elől Oroszországból menekült: a munkakényszer. Rettenetes felháborodással irt a polgári sajtó annak idején arról, hogy a bolsevik-terror tábornokokat és egyéb előkelő uraságokat, akik az embermészárláson kívül nem tanultak mesterséget, tehát magasabbrendü munkára nem voltak alkalmazhatók, alacsonyabbrendíi munkára, pl. ujságárusitásra szőrit. Most azonban ugyanez a sajtó olvadozik a demokrata gyönyörűségtől, amikor kiderül, hogy a kapitalista Európa sem tud egyebet nyújtani az orosz emigrációnak, mint jobb vagy rosszabb kereseti alkalmat. # A csábitó hirdetések közül kitűnik egy 18 év óta fennálló pontos, megbízható magyar bankház hirdetése, a mely nem Ígér eget-földet, azonban, ha arra kerül a sor, MEGTESZ mindent az amerikai magyarság érdekében. Ezért pénzküldési, hazautazási és kihozatali ügyeiben csak erre a címre f orduljno: RUTTKAY JENŐ BANKHÁZA 106 Ave. B, New York. Ami erre vonatkozót magam láttam, azt majd máskor irom meg, most inkább idézetekkel szolgálok. A német burzsoáziának az egyik legnagyobb lapja a maga demokrata gyönyör-vágyát ebben a római tudósításban éli ki: “Ha Bacchus-isten párduc-vonata most Rómába jönne s itt a szőlőtőkéről nevezett utcába, a Via della Vite-be vonulna be. nagy szemeket meresztene. Mert ami itt pár hét óta történik, az olyan különös valami, hogy az ember se a szemének, se a nyelvének nem hiheti el. Római kocsma, amelyben se elhízott kocsmárosné, se goromba kocsmáros nem ripakodik rá a vendégekre, amint valaha a porosz altiszt a rekrutákra! És a bor, amelyet tele üvegben és nem négyötödrészig vizezve szolgálnak fel! Ujrasziiletett a hires ravennai kocsmáros, akiről Martialis énekelte : “Becsapott legutóbb a ravasz ravennai kocsmáros, mert vizezett helyett tiszta bort adott.”*) Az ujraszületett ravennai kocsmáros azonban — orosz excellenciás ur! A pincérek sem azok a ragadósan piszkos legények, akik a szájukba veszik a szalvéta csücskét és öt ujjal másznak bele a poharakba, amiket az embernek elóbe raknak, — hanem jól fésült, elegáns urak, gárdatiszt-tipusok, az egyik pláne ezredes. A kocsmárosné, a “padrona”, — bocsánat: a padrona őexcellenciája ott motoszkál a hátsó szobában és kenyérszeletekre ken valamit. Ez az orosz emigránsok kocsmája (a tudósitó előszeretettel használja a német olvasó előtt furcsábbnak és előkelőbbnek tetsző olasz szót: osteria) Szövetkezeti kocsma ; a kasszánál az elnök : Katenin őexcellenciája, egy mosz*) Nem lehet elkívánni még egy ilyen alapos német újságírótól sem, hogy az orosz arisztokrata-kocsma iránt való lelkesedése közben azt is tudomásul vegye, hogy a régi római kocsmákban és magántársaságokban is vizzel keverve itták a bort. Akinek tisztán adták, azt be akarták rugatni, tehát: becsapták. Hogy a mai olasz kocsmárosok a publikum becsapásának ma divatos módját, a vizezést nagyobb mértében alkalmaznák más nemzetbeli kollegáiknál, hogy a szóban levő kocsma csakugyan megörzi-e a szövetkezeti jelleget a hamisitatlan áru kiszolgáltatásával, annak a megítélését kénytelen rábízni a klasszikus műveltségű, a római kocsmákban ismerős és az orosz emigráció vizezetlen, száz fokos reakciójában járatos tudósra. LOOKERON- 12 —
