Előre - képes folyóirat, 1921. május-június (6. évfolyam, 21-24. szám)
1921-05-22 / 21. szám
1921. Május 22. A ZENÓBIA FALUJA Irta: ADY ENDRE. Zenóbia óta egy kis faluban a Maros táján csizmában járnak a paraszt gyermekek. Magyarok és oláhok, — még Szent György napján is. Ugyan ezen faluban nagy öröm a leány-gyermek s az iskolában a fiuk a nénjeikkel szoktak dicsekedni. A nénjeik Budapesten, Aradon, Nagyváradon és még messzebb élnek. Ez teát Zenóbia óta van igy e faluban. Egy régi, nyirkos, mérges tavasz úgy hullott a faluban a gyermek, mint a légy. Csak a Zenóbia kis öcscsét kerülte el a gyilkos láz. Mert Zenóbia Kolozsvárról csizmát küldött a fiúnak. Ez a tavasz s a Zenóbia csizmái fölnyitották az emberek szemét. Megtanulták, hogy milyen áldás a leány. S ezóta, aki teheti elbocsájtja a leányát a világnak. ínséges, szomorú zsellérek kis népe tesped itten viskókban. Hadd hozzanak a kincses világból egy kis áldást ide is a leányok. Zenóbia még él s ő a falu nagyaszszonya. Hazajött és férjhez ment szépen, rendesen annak idején. Unokái vannak számosán s családja bizonyos jólét révén szemléli a falut. Zenóbia pedig osztogatja szeretettel tanácsait. Ugyancsak szeretettel hallgatj ameg őt is mindenki. Valaki pedig rossz erkölcsök vádját ne kenje e falura. Zenóbia maga is példaképe volt a jó és hü asszonynak, mióta a világból hazakerül. Zord skót hegyek egy-egy falujában s holland zugokban lehet még csak ennyi becsülete az erkölcsnek. A leányok már korán álmodoznak világjáró kötelességükről, ha szépek. Jaj volna annak a leánynak, aki a Zenóbia falujában elbukik. Megható komolyság ül a lányok arcán. És sok a szép leány a Zenóbia falujában. Valamikor a zárdába készültek ily fehér leányok. A falu legényei pedig már régen megszokták sorsukat. Az ő számukra a leányok nebántsvirágok. Csak a csúnya leányokhoz közeledhettek. A szépekre azonban békésen várakoznak kellet, amig azok hazakerültek a világból. Valami furcsa, komédiás uriasság mázát mázolták lassanként a falura a visszatérő leányok. Az emberek uj dolgokról értesültek. Az életet uj szempontokból látták. Uj, szinte udvari erkölcsök plántálódtak igy ide a Maros tájára. Zenóbia s az óta a bizonyos kis csizma óta. Néha csak látogatóba érkezett haza egy-egy leány. Cifrán, városiasán, selymesen. Ezek olyan sérthetetlenek voltak, mint Veszta papnői egykoron. Idő előtt házasságot ajánlani egy ilyen leánynak: nagy bűn volt. A leányok pedig mentek és jöttek. Akik távol éltek, küldözgették ajándékaikat családjuknak. Pénzt, ruhát és sok mindent küldözgettek haza a leányok. Volt ügye-baja a faluval a postának. Zenóbia faluja valósággal benne élt ezáltal a modern, lüktető életben. Leányai, jó leányai által. Mert jók voltak a leányok a Zenóbia falujában. Apjukat, anyjukat, testvéreiket szerették. Hamar és nagyon könnyű meghatottsággal sírtak. Soha se volt eset, hogy ellene szegültek volna a rendnek. Akit szülei a maguk gyámolitására a világba küldöttek, azok mentek. Szinte fejük köré lehetett képzelni a nagy kötelességek és nagy feláldozások szent glóriáját. Mikor pedig visszakerültek a faluba, meglelték és becsületesen megszerették a párjukat. Éltek odaadásban és munkában. És férjeiknek gyermekeket ajándékoztak. Már-már a sir szélén állót Zenóbia. Bizonyosan nem félt a haláltól. A vén asszony szivében az a büszke nyugalom fészkelhetett, mely mindenfajta reformátor számára békességessé teszi a halált. Talán érezte is, hogy nemsokára meghal és fájt neki, hogy Máriát nem láthatja viszont. Mária volt az ő legszebb unokája. Már fölserdült, fehér, szép leány. Tehát Mária is el fog menni valamelyik nénjéhez, aki a világban járt. És egy tavasszal, mikor a napverte kerti gyepen sütkérezett Zenóbia, elébe állott Mária: — Nagyanyám, én férjhez akarok menni. Mintha megrengett volna a föld. Mintha valami utálatosság szakadt volna a világra. A vén Zenóbia nem tudott szavakat lelni és sírásra fakadt: — Kihez akarsz férjhez menni, te elvetemedett leány? — Ahhoz, akit szeretek. Mária este nem kapott vacsorát. Sirt a Mária nagyanyja, az anyja s a nőrokonok. A férfiak káromkodva s fenyegető gyűlölettel néztek reá. A hir elterjedt a faluban. Jöttek az asszonyok s szivére beszéltek Máriának. Hiába volt minden. Mária halkan és makacsul ismételte minden kérdésre: — Igenis férjhez megyek. Igenis azé leszek, akit szeretek. Forradalom támadt a Zenóbia falujában. Levelek jöttek távoli leányoktól. Intő, könyörgő levelek. S Mária végre is győzött. Azután elköltözött az ura viskójába. Esküvőjükre alig nézett el valaki. Néma és szomorú megvetéssel gyászolt a falu. Az esküvő éjszakáján pedig fölcsapott a láng. A falu Ítéletet ült. Máriának és urának más faluba kellett elköltözniük. Kiperzselten menekültek innen. Mert Zenóbia faluja a hütelenséget és erkölcstelenséget nem tudja megbocsájtani És Zenóbia faluja átkot küldött utánuk. Az átok fogott. Kis fia született Máriának, aki urával együtt szegény volt. Jött újra egy nyirkos és mérges tavasz. A Mária kis fia meghalt, mivel nem volt szegénykének csizmája. — 11 —
