Előre - képes folyóirat, 1920. szeptember-október (5. évfolyam, 38-40. szám)
1920-09-26 / 38. szám
ELŐRE KÉPES FOLYÓIRAT kölcsön egy nagyobb összeget, csak kölcsön, előlegképen... és akár, ha itt Európában. .. akár, ha kimegyek Amerikába, ledolgozom, megadom, visszafizetem. Csak most segítsen ki... i(tétovázóbb lesz). Ha Milton bácsinak egyedül nehezére esik... úgy talán Bernard bácsi nevében... tudtommal ö is dúsgazdag és levélben Ígérte... A BÁCSI (keményen a szavába csap, a leghatározottabb rövidséggel): Nem. Erről szó sem lehet! Én nem teszem és Bemard bátyámat is lebeszélném. Az ötven dollár szép összeg. Különben is. . . a felét Bernard küldi, huszonötöt tettem én hozzá. . . Nem, teljesen ki van zárva. Megmondom neked... Tegnap még esetleg beszélhettünk volna róla. De ma nagyon sokat láttam. Láttam, hogy miként élnek itt az emberek. Rokkant katonák koldulnak. Szivarvégeket szednék fel az utcán. Csupa egylábú, csupa félkarú, vak ember nyüzsög... A tömeg éhezik. .. Legtöbb ember rongyokban jár. Egy lengyel grófnővel voltam együtt. . . nagyszerű egy asszony... fenomenális hölgy, . . szellemes, szép... kiváló... azzal osztogattunk alamizsnákat. Egynek húsz, másiknak tiz, harmadiknak ötven koronát... és láttad volna, a kezünket csókolták a nyomorultak! Kö'nynyeztek a boldogságtól! Úgy néztek ránk, mint a Messiásra... ! AZ ASSZONY: De bácsi... ! Miklós az unokaöccse... és... A BÄCSL Az mindegy! Nálunk nincs szentimentálizmus. Egy van: dolgozni! Mindenki magának! Nálunk nincs rokon, nincs ellágyulás! Azért vagyunk mi erősek! AZ ASSZONY (már sirva) : De nem kap Miklós munkát! Mennyit szaladgált és hiába. .. ! A BÁCSI (feláll, mint aki dolgát végezte, mtenm készül s csak úgy indultában még megjegyzi) : Hát csak bizalom, semmi elkeseredés. (Kalapját veszi) : Most többet nem adok, de talán, mielőtt visszautazom, és esetleg hazulról is küldök egy csekélységet... Nna... j'essz... Mert nem tartom jónak, ha emberek másokra támaszkodnak. Akkor nem akarnak dolgozni. Elszoknak a munkától. Korrumpálódnak. .. A FÉRFI (mereven, izgatott mozdulatlanságban figyeli a bácsi minden szavát, ökölbe szorított kézzel áll, már nem tudja fékezni magát, eléje ugrik az induló embernek, nagyot ordít): Mit? Korrumpálódnak? Hát van korrumpálóbb emiber magánál a világon? AZ ASSZONY (ijedten felsikolt): Miklós! A BÁCSI (meglepettségében dermedten áll, szólni akar, de nem tud, azt hiszi, hogy rosszul hallott, végre megmozdul) : Hogy... ? Mi... ? A FÉRFI (élesen, harsogó Hangon elvágja a beszédet): Nincs! A íegkorrumpáltabb, a legkomisszabb, a legutolsóbb! Tudja maga, hogy kicsoda:? Nem tudja? Hát majd én megmondom! Mert már itt dobol a szivemben, itt zug a fülemben, itt kalapál az ágyvélőmberi, fojtogatja a torkomat, feszit! az izmaimat: Gazember, cinikus, gaz uzsorás, aki akasztófára juttatna szegény --katonákat, hogy aztán kifossza hullájukat, aki börtönbe dobna embereket, hogy el ne mesélhessék, ki volt az;orgazdájuk, aki diktálni akar, mert szegény emberek munkája hizlalta milliárdosra! Kukac vagy! Kukacok vagytok mind, akik azt gondoljátok, hogy mert vánnyadt kezetek papirbankókban turkál, már izmos is! Akik azt hiszitek, hogy mert rikácsoló hangotok parancsot oszt, fejetek már gondolkodni is tud! Tanítani jöttél, morált prédikálni? Felöltötted színjátékodhoz a dolgozók, az okosak, a nemesek fehér tógáját? Cifra piszkosságodat a tanitó jóságos egyszerűségével fedted be? Nem adsz, mert attól tartasz, hogy én is elfekszem kényelemmel a más zsírjába, a más verejtékébe, mint te! Hát nem! Ne hidd, hogy ez csak úgy megy! Hogy a íongyos ötven dollárodért megvetted testemet, lelkemet! Hogy majd én is a kezedet csókolom, mint azok a nyomorultak, akik tiz, húsz, ötven koronákért a Messiást látták tebenned! Nem! Én nálam nem fizetted meg a belépődíjat, nem az ötven dollárral, de az egész piszkos millióiddal sem! Itt nem fogsz hálás arcot, könnyes szemet, t csókoló szájat látni' Itt nem leszel a rongyos alamizsnádért Jézus Krisztus! Itt rosszul fogsz te mulatni Milton Brown! AZ ASSZONY (a beszéd elején ijedten hátrál, aztán minig közelebb ér az urához, végre közvetlen mögötte megtorpan, a falnak támaszkodik szétdobott karokkal, nézése nedves lobogással ég az ura arcán, száraz torokkal, nyitott szájjal lángol ő is, minden kimondott szó, mintha az ő agyvelejéből pattanna ki). A BÁCSI: Hallgass...! Gazember...! Bolseviki... ! (mozdulatot tesz, mintha a férjnek akarna rontani, de megállítja őt annak rettenetes hangja, melyben csúccsá futott minden erő, minden akarat, minden aktivitás). A FÉRFI: Bolseviki... !? Ember vagyok. .. (a mellére csap mindkét tenyerével): Ember... ! De te féreg vagy, földalatti vak féreg... és kúszol hozzám... és rekedten susogói... (a hangja susogóvá vált, összehúzott szemekkel, előreszegzett nyakkal nyúl a bácsi felé) : Azt mondod, hogy bolsneviki vagyok.. .akasztófára való... hívsz a szemeddel, hogy jöjjek... Ígéred a hurkot a nyakamra... De előbb még szólasz hozzám, a fülembe duruzsolsz. .. Egy jó üzlet a halál előtt pajti... Egy fényes üzlet... Ékszerek... kövek... gyémántok... gyöngyök... Csak nem viszed a sírba, pajti? (Átnyújtja a kezét, melyben a gyűrött ötven dolláros van): Hát itt van! Vedd... ! nincs szaga... hizlald vele magad még kövérebbre... ! Nézd, hogy csillog! Benne ragyog a Marika álma. . . Látod. .. ? A kis -leányom szivecskéje.. . Ismered a kis leányomat? Kérdezted, hogy él-e még? Nézd, milyen fényes! A feleségem vidám arca, egészséges arca tündököl benne... ! Vedd! a tiéd. .. ! Minden a tiéd! a tehetségem, a lelkem, az erőm, a fiatalságom ! Vidd! és rohanj és szívj fel bennünket és idd ki a vérünket s tiporj a belünkbe s tépd ki a szivünket! A BÁCSI (egy ugrással az ablaknál van, itt teret nyert és már teljes öntudattal revolvert ránt elő): Cudar kutya! Lelőlek! * AZ ASSZONY: Miklós! (halálos irtózással férjéhez ugrik, de az kirándul a kezei közül, mire ő reszketve, fogvacogva, szinte egy őrült félelmével lapul a falhoz.) A FÉRFI (egy ugrással a bácsi torkának lendül) : Nem ölsz meg. .. nem ölsz meg. .. einber vagyok. .. és te csak egy féreg... (hörögve birkózik, a földre nyomja ellenfelét, aki haldokolva hull ki erős kezei közül. Ujjai görcsbe szorultan a levegőbe maradnak, arca torzult, igy áll megkövesülten, utolsó erőfeszítése pózában.) A BÁCSI (utoljára szól, halkan, elveszőn): Én... azt hittem. .. hogv... jó ember vagyok. .. (VÉGE,) — 11 —
