Előre - képes folyóirat, 1918. január-július (3. évfolyam, 2-29. szám)
1918-01-06 / 2. szám
A pompéji-i festészetről. A római világbirodalom művészettörténetéből egy cikkelyt választottunk, hogy olvasóinknak a festészetnek épen Pompéjiben megmaradt emlékei alapján egyrészt a római művészetet egyik oldaláról bemutassuk, másrészt pedig, hogy a római festészetnek eme sajátos szakaszával példát adjunk a művészettörténetben gyakori átszármazásnak, utóhatásnak. A poimpeji-i festészet annyiban is fontos szerepet játszik a művészettörténetben, mert az antik festőmüvészetnek jóformán egyedüli megmaradt képviselője. Igaz, hogy az antik festészet emlékei közé kell sorolnunk az ezernyi számban különféle helyen napvilágra került festett edényeket is, melyeknek festészeti dísze főleg a régibb festészet ismeretéhez fontos anyagot szolgáltatnak; hasonlóképen a görög, etruszk és római sirképeket, valamint a magán lakházakban és fürdőkben talált római falképeket is. De mindez kevés és majdnem eltűnik ahoz képest, aminek egykori léteiéről írásbeli feljegyzések alapján tudomásunk van. A görög nagy- és kisebb mesterektől, akiket az irók említenek, ecsetvonásnyi emlékünk sincsen. Töredékekből kell tehát most megalkotni a régiek festészetét. Hogy ez nem könnyű dolog, az világos. A tudományos munka már régeben folyik, de csakis a legújabb kutatások révén van kilátás az antik világ festészetének csak némileg is közelebbi ismerésére. Ebben a munkában a pompeji-i és a közeli herkulanumbeli — általán campániai — faltfestészet nagy szerepet játszik; és habár a pompeji-i festészet általában az antik festészetről kimerítő fogalmat nem is adhat, mégis a kutatásnak már eddig is niagy szolgálatokat tett. De mielőtt tulajdonképeni tárgyunkhoz fognánk, az olvasó tájékoztatására közbevetőleg itt magáról Pompejiről mondunk el egyetmást. Pompeji a mai nápolyi öböl alsó végén, a Campaniának nevezett római tartományban, a Vezúv tövében és a tenger közelében terül el. Az egész kies vidéket a rómaiak is régóta kedvelték s idővel Pompeji mozgalmas vidéki város lett, melyben közlekedés, kereskedés és ipar virágoztak, s mely a római fővárosbelieknek is kedvelt nyaralóhelye volt. Amfiteátrumában 20,000 ember fért el és ezenkívül két másik színháza is volt. Szóval a város szép fejlődésnek indult. Ekkor a várost váratlanul szerencsétlenség érte: a 63-ban Kr. e. bekövetkezett nagy földrengés a virágzó várost elpusztította; az egész város romhalmazzá változott. A nagy csapást jóvá kellett tenni és a város ujna kezdték építeni. A jólét mindenképen segített: Pompjeji a szó teljes értelmében újjá lett; és segített egyszersmind elfelejteni az előző szerencsétlenséget. Azanban már 16 évvel az első pusztítás után, a 79. év nyarán következett a még nagyob szerencsétlenség: a Vezúv tűzhányónak kitörése, amely az egész környéket 8—9 méternyi kő- es hamuréteg alá temette; Pompejin kivül: Herculanuim, Stabiae szomszéd városok is teljesen elpusztultak. Pompeji eltűnt a föld felszinéről. Csak a XVIII. század közepén — most épen 150 éve — fedezték fel az idő folyamán (feledésbe ment várost és kezdődtek az ásások. Tervszerű, tudományos felkutatása a városnak azonban csak egypár évtized óta folyik; de most még a fele sincs kiásva. Pompejinek esete mindenképen páratlan a történelemben. Kiásásával a római életet sokféle részében és minden oldaláról szinte magunk előtt látjuk: mindent a maga eredeti helyén, úgy amint az utolsó percekben volt. A kiegészítés ilyen “múzeummal” szemben minden irányban szerfelett meg van könnyítve. De sem az építészet, sem a .szobrászat terén nem tett Pompeji (és Herculanum is) oly szolgálatot a kutatásnak, mint a festészet terén. Ismételjük tehát, hogy az antik festészeti ismereteinknek úgyszólván itt van az alapja. # Pompejinek festészetéről szólva, figyelembe kell venni, hogy itt sem tulajdonképeni “monumentális” falképek, sem önálló, elmozdítható képek előtt állunk. Pompejinek festményeiben a régi, különösen pedig görög művészek hires és akkoriban még ismert képeink, ha nem is vonásról-vonásra készült, hanem mégis szabadon, emlékezetből reprodukált másolatait birjuk. A javarész mindenesetre ily módon, utón készült; a képek tulajdonképen tehát a görög művészet utódai. “Ama nagy mesterek névtelenül és szellemileg a másolatokban részben még tovább élnek; őket a minden antik művészi ténykedésnek alapvonása: a kiválónak ismétlése mentette meg“, — mondja egyik kiváló ismerőjük. Valamennyi kép a falra van festve, ahol annak, illetőleg a helyiség dekorációjának jelentős része. Pompeji-i kép tárgya, szine és alkalmazása áltol, azaz minden tekintetben dekoráció. Általánosan eltünitfk a kifejlődött . plasztikai érzék és a szinérzék úgy, mint a valamennyit jellemző, mindig kellemes összhang. A dekorativ feladatból és célból magyarázhatni meg a választott tárgyak legtöbbjét is. Technikájuk egyszerű. Többnyire (freskók; de van enyv- vagy temperafestésii kép is. A freskó-képeknek a ma használatosnál többnyire sokkal vastagabb és jobb anyagú vakolat alapjuk van, a mi állítólag többféle előnynyel bír. Máskülönben a festőtechnika az ismeretes freskótechnikával megegyező volt: iá festés, a nedves, friss alapon ment végbe; s csak kivételesen fordult elő, hogy egész vakolattáblákat vagy struccolemezeket készen a falba illesztettek volna. A kivitelre nézve meg kell jegyezni, hogy a képek rajza könnyű kezekre vall, néha felületes is; de el ne felejtsük, hogy (Folytatás a 16. oldalon.) — 10 —
