Előre - képes folyóirat, 1918. január-július (3. évfolyam, 2-29. szám)
1918-01-06 / 2. szám
Mikor tekinthető beteges állapotnak a szerelmi érzet Erről a dologról elmélkedik William Brown londoni orvostanár egyik cikkében. A King College tanára felveti a következő kérdéseket: Hogyan magyarázzuk meg azokat a folyton megismétlődő szerelmi tra gédiákat, amelyek az emberiség történetében előfordulnak? Hogyan értelmezzük azokat a gyilkosságokat és öngyilkosságokat, amelyeket az emberek ezrei-elkövetnek a szerelmi ér zet hatása alatt? Vájjon veszedelmet hozó betegség-e a szeíelem s az ember érzelmi világának elfajulásával jár-e a szerelem? — kérdi a londoni tanár. Sajnos, hogy az említett orvostanár ezeket a kérdéseket csak felveti, de magyarázatukat nem adja, amint már előtte igen sokan szintén megcselekedtek. Ezek a kérdések még ma is nyílt kérdések s különböző magyarázatot fűzhet hozzá a-kárki, aki' foglalkozik velük. A tudomány mai állapotában nehéz feletet adni az emlitett psicho-patbologiai kérdésekre. A lélektani kutatások manapság az ember lelki és érzelmi világának boncolgatásával anynyit értek el, hogy egyes feltűnő és ujn ismétlődő jelenségek magyarázatának szükségességét hangoztatják. A psychológia még nem befejezett tudomány. Brown tanár véleménye az, hogy a valódi szerelmi érzet tulerős ahoz, hogy a lélek normális egyensúlyban maradhasson. Azt véli, hogy a szerelmi láz több energiát fogyaszt, mint amennyit épit a lelki élet birodalmában. Azt mondja, hogy a szerelem tulajdonképpen a lelki betegségek egyik formája csak. Brown tanár azt állítja, hogy vannak emberi természetek, amelyek sokkal hajlamosabbak a szerelmi érzelemre, mint mások, amelyek nem reagálnak az ilyen érzésre. Ezt ,a megállapítást bárki bizonyíthatja, nem kell hozzá tudósnak, orvosnak vagy psychológusnak lenni. A legtöbb ember, aki a szerelmi láz hatása alatt — Írja Brown tanár — tragikus cselekvésre határozza el magát, lelki betegnek tekinthető, mániákusnak, akit a szenvedély ural, s amely elfojt benne minden más lelki ösztönt, érzést s egy pillanatban megbontja a józanság által uralt érzelmi egyen súlyt. Ezekkel ellentétben viszont vannak olyan alaptermészetek, olyan emberek, akiknek érzelmi életében a szerelmi láz nem fordul elő olyan vészes megnyilvánulásban, hogy a lelki egyensúlyt megbontsa s ebből egyes tudósok azt következtetik, hogy az emberek nagy több sége ehez az osztályhoz tartozik. Ide számithatók a férfiak és nők túlnyomó többsége. Ezek az “erős-nem” természetével bírnak. A nők érzelmi életére nézve az a vélemény, hogy még az átlagos nő életében ez másképtekintve másfajta szenvedélyek és beteges hajlamok hatásától) a szerelmi érzet nem játszik nagy szerepet, addig a nő, az átlagos nő életében ez másképen van. Bármilyen “erős” is legyen egy nő, bármennyire is foglalkozzék a legelvontabb tudománnyal, s akármennyire harcoljon a társadalmi élet színterén az egyenjogositásért: mindig megmarad a természet-sziilte Évának, nőnek, akit a szerelmi érzet könnyen ejt lázba, aki a nőiesség bizonyos jellegét soha magáról le nem vetheti, még ha akarná is. Nemcsak a nemi különbség miatt, hanem a nő természetében rejlő belső érzelmi okoknál fogva sem. A nő bármennyire hive legyen a feminizmusnak, bizonyos “érzésbeli” hódolatot követel a férfi nemtől a maga női mivoltának. Psychológiailag teljes egyenlőség ebben a tekintetben nő és férfi közt nem lehet. Az “örök nőiesség” — írja Brown professzor — örök időktől fogva uralta az emberi érzelmeket s mentői jobban fejlődik a civilizáció, annál több hódolatot vált ki a nőiesség a férfi nemből még akkor is, ha a nő odakerül a küzdelem porondján a törtető férfi mellé. Brown tanár azonban azt hiszi, hogy a szerelmi érzetet belső lelkierő szüli, amelyet a fizikai életben megnyilvánuló ingerekhez hasonlít. Ezt azonban nem bizonyítja semmikép. Beismeri maga is, hogy a lelki hajlam felett a szerelmi érzetet illetőleg, vitatkozni lehe. A szerelmi láz kaasztrófális kitörését lélektani jelenségeiben a psychológia még nem kutatta ki. Ezt csak most fejtegeti a lelki élettel foglalkozó tudomány. (él.) — 9 —
