Előre - képes folyóirat, 1918. január-július (3. évfolyam, 2-29. szám)

1918-07-14 / 29. szám

ELŐRE KÉPES FOLYÓIRAT kell lenni; milyen szerencse, hogy vé­letlenül belebotlottak! Majd lesz hát már malac s hozzá még nem is egy. A malacnak meg anyja. Majd engedd most már a nyomorúság meg lesz a kert is, lehet, hogy már a jövő tavaszon ők turkálnak benne. —* Hátha még a “Csákó” meghozza majd a gyerekhez is a szerencsét? -a Mert az úgy szokott lenni, — ha egyszer aztán valami sikerül; a többi már magától jön. így gondolkoztak Tótosék a szegé­nyes vacsora közben, — ragyogó szí­nekkel festették a jövőt. — Lehet, hogy már jövőre a magunk kertjében terem a káposztának való, — szólt oda az asszonynak boldog, megelégedett hangon Tótos. — Hát eleget törtük magunkat ér­te — feleié derülten az asszony. Most lett még csak igazán kedves jószág a “Csákó”. Úgy dédelgették, hogy talán a “Csákó” maga is megso­­kalta; bizonyosan azért zörgette néha­­néha olyan hangosan a pergőt. így telt el a nyár Tótoséktól. Re­mény, várakozás és tervezgetés között, A dolognak még jobban neki feküd­tek, mint máskor; szerették volna azt a tiz meddő évet egyszerre helyrehoz­ni. Eközben a “Csákó”-nak is napról­­napra nehezebb lett a járása. Már őszre kezdett hajlani az idő, amikor egy este a “Csákó” a rendesnél ké­sőbben döcögött kedvetlenül hazafelé. Tótosék nyugtalanul várták a kis há­zikó előtt. — Nem kellett volna már kihajtani — szólott az asszony, amint fáradtan elnyúlt az udvaron a “Csákó”. —• Reggel még nem mutatkozott semmi — mondá Tótos; azzal betűszó kolták a beteg állatot az ólba, friss almot szórva alája. Egész éjjel ki- és bejártak, úgy les­ték szorongva, hogy nem jönnek-e még a kis csikós jószágok. Ott érte őket a reggel, de még mindig nem volt sem­mi. Csak nyögött, fúrta magát az alom­ba a “Csákó”. Tótos levette a nyaká­ról a pergőt, hogy azzal is könnyítsen a baján. Az asszonynak már sehogysem tet­szett a “Csákó” állapota; oda is szólt az urának aggodalmaskodó hangon: — Hallja kend! nekem sehogy sem tetszik ez dolog, ennek a disznónak egyéb baja lehet, — én azt tartom, hogy vagy megütötték, vagy valamit evett... —Hát mit tegyünk vele? — kérdé szorongó hangon Tótos. — Fusson kend valami hozzáértő emberhez, amig nem késő — szólt ide? ges parancsoló hangon az asszony. Tótos felnézett az égre, mintha on­nan várná az utasítást, hogy kihez is menjen. Aztán súlyos, iromba léptek? kel neki vágott a falunak, magára hagy­va az asszonyt a már alig szuszogó “ Csákó”-val. .Az pedig riadtan, tanácstalanul ál­lott mellette. Simogatta, szólongatta, mit használt az már neki? Egyszer az-j tán, mintha nagyon unná az örökös be­­cézgetést, nagyot rúgott s utána elcsen-* desedett szépen, — ami azt jelentette; hogy most már vége minden földi baj? nak. Az asszony nézte, mint egy eszelős: egészen meghódította a hirtelen jött nagy csapás. Hihetetlennek tetszett neki, hogy a “Csákó” nem mozdul meg többé! És erre a gondolatra keserves sírásra fakadt. Tótos egyedül jött lihegve hazafelé. Mintha fejbe ütötték volna, amint a síró asszonyt meglátta. Úgy szorongatta valami a torkát, a ■hogy a mozdulatlanul fekvő “Csákó”-t végignézte, onnan meg az árván maradt pergőre tévedt a tekintete. — Na ne rijj — szólt nagy nekifo­­hászkodással az asszonynak — attól már úgy sem lesz másképp. Isten ad­ta, Isten elvette!... — Hát éppen ezt kellett? ezt az elföldelje az egyetlen kedves jószágot Éppn most, amikor ide neveltük?.... Nem birunk mi ilyenre szert tenni so­ha, — siránkozott az asszony kesergő, panaszos hangon. — Hej hej!... sóhajtott Tótos — Ilyen a szegény ember szerencséje... Azzal ásót, lapátot kerített elő, hogy elföldelje az egyetlen kedves jószágot s evvel együtt a szépen kiszínezett jö­vőt...! — 12 — SPIRITIZMUS. A babonák egyik legbámulatramél­­tóbb formája az, amelyik még ma is ami kulturvilágunkban csodálatos sze­repet játszik, a spiritizmusz, az okkul­­tizmusz, a modern szellemvallás. Ép oly idegenszerü, mint sajnos tény az, hogy még ma is a müveit kulturembe­­rek millióit teljesen uralják ezek a sötét babonák; sőt egyes kiváló természet­­tudósok sem voltak képesek ettől megszabadulni. Számtalan spiritista folyóirat terjeszti ezt a kisértethitet a legmeszebb körökben és a legfino­mabb társaságaink sem szégyelik azt, hogy szellemeket idéznek, melyek ko­­vpognak, írnak, tudósításokat közölnek a túlvilágról s. i. t. A spiritista körök­ben gyakran hivatkoznak arra, hogy tekintélyes természettudósok is hódol­nak a babonának. Németországban ezeket bizonyítandó többek között Zöllnert és Fechnert emlegetik Lip­csében, Angliában Wallacet és Crook­­est Londonban. -Ez -a sajnos körül­mény, hogy az ily kiváló fizikusokat és biológusokat tévesztette meg, ezt megmagyarázza részben fantáziájuk túlzottsága és bírálati hiánya, részben a merev dogmák hatalmas befolyása, melyet ferde neveléssel csepegtetnek be már legzsengébb korukban a gyer­meki agyba. Külömben is a hires spi­ritista . előadásoknál Lipcsében, ame­lyen a fizikusokat Zöllnert, Fechnert és Weber Vilmost a hires bűvész Slade tévesztett meg, ez utóbbinak .Csalása napvilágra került; Sladet ma­gát mint becstelen csalót leleplezték és megbüntették. Mig a többi összes esetekben is, amelyekben a “spiritiz­­mus állítólagos csodáit,” alaposan /íneg lehetett vizsgálni, rendesen ki­sebb vagy nagyobb finom csalódás volt az eredmény és az u. n. “médiu­mok” (rendesen nő személyeket), részben mint csalókat leleplezték, részben mint ideges személyeket, szo­katlan ingerültségükről ismerték fel. Az állítólagos telepátiájuk (és az “észbeli messzehatások anyagi közve­títés nélkül”) ép úgy nem léteznek, mint a szellemek hangjai, a kísérletek óhajai s. i. t. Ama élénk jellemzéseket, melynek Duprel Károly és más ilyen spiritisták ilyen szellemjelenségekről adnak, a szabad fantázia működésein alapulnak, mely kapcsolatban van a fiziológiai tudás és birálat hiányával. (Haeckel).

Next

/
Thumbnails
Contents