Előre - képes folyóirat, 1918. január-július (3. évfolyam, 2-29. szám)
1918-06-30 / 27. szám
ELŐRE KÉPES FOLYÓIRAT Bosszút forralt ellene is a “kastély és a parochia”. És a nép, melyben büszkeségét, istenségét imádta, hitt a prédikációkban s hiába beszélt Petőfi, mert: Ahol pap emel szót, Ott az igazság megfeszittetik, Az igazság szörnyethal ott! S amint Szilveszter tovább szerette a népet nagy kudarc után, úgy Petőfi akkor is szerette a népet, amikor meggyalázásával magát mocskolta be. Az erős ember fényes vonása ez. Nem esik kétségbe, hanem jobban- nekigyürkőzik, hogy tegyen valami nagyot, hasznosat a népért, melyet oly könnyű “elbolonditani”. Hiszen ezen Nincs mit csodálni, ősidők óta Azon valánsak papok és királyok, E földi istenek, Hogy vakságban tartsák a népiét, Mert ők uralkodni akarnak, S uralkodni csak vakon lehet. És Szilveszternek futni kellett onnan, ahol szivének minden jóságát, hasznosságát a nép oltárán akarta áldozni. Érdekes ebben a futásban, hogy nem egyedül tette meg, hanem vele ment a kastély szép leánya. Szilveszter másodízben találkozik ilyen eszményi jó emberrel. Gyermekkorában az urfi nevelőjével, aki jó tanácsokon kiviil néhány kínosan összekuporgatott garasokkal is megajándékozta. Azután a kisasszony, aki mindenhová követi szerelmesét. E jó emberek akkor toppannak hozzá, mikor a rosszak diadalmaskodnak. Emberei jók, vagy rosszak. A romantika sablonja ez s bizonyos, hogy Az apostolban gazdagon ülnek erős színei is. Amint maga a hős Szilveszter kivételes ember s csak azért hiszünk benne, mert Petőfi is kivételes és bátorságában ő is végletekig rohant s még ha “égig nyúló” máglyára hucolják, akkor is elmondja véleményét. És Szilveszter minden szenvedések után is úgy hitte, hogy “nem magának született” és ez a hit sarkalta, hogy valamit tegyen. No meg kényér is kellett. Munkához látott hát. Irt. Azután elvitte egy szerkesztőhöz, hogy kenyérre váltsa. Ám siker nélkül: Nagy ember ön,, uram, S emellett nagy bolond! Nagy ember ön, mert ez dicső, remek mii, Ennél különbéit még Rousseau sem irt; És nagy bolond ön, mert azt képzeli, Hogy ezt 3' munkát ki lehet nyomatni. i Aki olyn bősz haraggal irta királyellenes verseit, vájjon hányszor kapott ilyenféle elintézést. Útját hányszor állta cenzor és hány versét csukta Íróasztalába. De nem hátrált és a magyar föld szomorúságai közül kinő kifakadása: Megtagadjam elvemet, Azt a szentséges elvet? Oda szegődjem a gazokhoz, Az emberiség ámitóihoz? Mivel Szilveszter meggyőződésétől nem tágít, beköszönt hozzájuk a nyomor a maga teljes borzalmasságával és mégis, “amikor kicsinye kenyeret tkér, akkor a nagy világot akarja boldogítani”. És kiadja könyvét s belésápad a hatalom és haragosan mennydörgi: “Ez lázitó könyv! Vallást s felséget sért, szerzőjének lakolnia kell a törvény szerint.” Fegyveresek elhurcolják és hiába kéri, hogy engedjék meg, hogy családjától elbúcsúzzék. Kárbaveszett minden és kitör: Átok reátok és királyotokra, kinek nevében az erényt mészárszékre viszitek! Hosszú esztendők, végnélküli idők után kinyílt a börtönajtó és szabad lett. De nem talált örömet az élet viszontlátásában. Feleségét, gyermekét nem találta, de helyette meglátta, hogy “az emberi méltóság naponta törpül és zsarnokság óriáskodik” És a bosszuállás gondolata egészen a tettig megnőtt benne, akkor a nép éljen bőgősébe belekiáltja élesen: Haljon a király ! A nép leköpi érte, megrugdossa, Nem volt elég Krisztust megfeszitned, Minden megváltót megfeszítesz hát? Boldogtalan, százszor boldogtalan nép! A nagy hősnek ez volt a végzete... És Petőfinek milyen sokban rokon volt Szilveszteréhez sorsa... De azért Fischer Sándor Petőfiről irt müveiben azt Írja Szilveszterről, hogy inkább gamin, utcai fiú, mint hős és maga Az apostol sem nőtt magyar földből. Az igazság az, hogy Az apostolt Petőfi tollába a magyar élet sivársága ^diktálta, az adta meg nragvát. Az apostol eszméi Petőfi eszméi. Hogy azokat meg nem Hortobágy szülte, hanem az előre dübörgő külföldi kultúra adta, az befejezett dolog. Szilveszter története Petőfi életének szimbolikus története. A PÉNZ HALÁLA. Véres utakon, könnymosta mezőkön Halad, vonul egy nagy embersereg, Halálhörgések zord szimfóniája Kíséri mindenütt, amerre megy... Hajszolja, űzi, paskolja az élet Mammon-istennek bus, kivert hadát S a mostoháknak megtörött szeméből Elűzi a reménynek sugarát. De felcsillan egy fény a messzeségben... Mammon trónjáig hosszú még az ut: Millió hull el addig eltaposva, Amig ez a gyászos had odajut. Ám hi a fény, csalogat, megacéloz; S öntelten, bátran lépked a sereg; Könnymosta utón harcosokká váltak A kitagadott, megvert emberek... ... Mammon trónja még pompázik az éjbe’ Körötte ólálkodik a setét; De elviszi a szél a messzeségbe A harcosoknak uj, vig énekét. És a megnőtt had, büszkén és vidáman Mikorra hajnal lesz: majd odaér; Megreng a trón — és Mammon-isten ajkán Busan, hörögve kibuggyan a vér... ELEK ALFRÉD. TENGERZUGÁS. Kagyló vagyok, kit kidobott a tenger, S most heverek hűvös asztalon Kagyló vagyok, kit olthatatlan vágya Tengerekre von. Hangom zúgásán vitorlák lebegnek, S benne vizek árja dübörög, Mint, ha világot rejtő koporsóra Hullana a rög. Vagyok két vége a végtelenségnek, És a két vég közt a végtelen. . . örök időknek örök délibábja Játszadoz velem. FALU TAMÁS. 7 —
