Előre - képes folyóirat, 1918. január-július (3. évfolyam, 2-29. szám)
1918-06-30 / 27. szám
AZ APOSTOL (Befejező közlemény.) Hogy tizenhatesztendős korában yerést kapott az urfiért, megérett okos fejében a későbbi felforgató bátor eszméjének magja: Mi jognál fogva vernek itten engem Mi joggal bánt eunibert az ember? És hogy adódik alkalom ennek odamondására, nem ijed meg, hanem ellármázza mondókáját. És hogy az urfi lázadónak mondja, kitör: És lázadó? ha lázadás az, Midőn az ember érzi és kimondja, Hogy ö is eniber, mint akárki más, Úgy büszkén mondom, lázadó vlagyok. S tudnám csak mindazt, amit érzek, Úgy amint érzem, kimondani, Föllázadnának milliók vélem, S rezketne a világ, Mint Spartacustól Róma reszketett, Midőn eltépett láncaikkal Verték italát a gladiátorok! Ez a kitörés egész logikus olyan ifjúból, “kinek gyermeksége úgy úszott el, mint a virág az iszapos patakban”. És mégis ebben a Szilveszterben már a tüzesen szavaló Petőfi lelke tombol, kiben forr, lázong a lelkesedés a szolgazság ügyéért és egyedül is nekimenne a világ minden kis és nagy zsarnokának. Az apostol meséje eddig szép — mese. Innen azután Petőfi sorsa nyílik s folytatódik odáig, mig a mese kerek befejezése úgy nem követeli a fantáziától a toldást, mint a megkezdés. Szilveszter nekivág az életnek, hogy emberré legyen. Már bizik tehetségében és a gunyolókra nem hederit — mint ahogy nem vette őket észre Petőfi sem —, mert érezte, hogy ábrándjai nem holt lelkek s azok még élni fognak. És tanult. Olvasta a világtörténetet. Petőfi mély s fiatal koránál csodálatos bölcsességének értékes gyümölcse az a pompásan ép és erős gondolat, amit a világtörténetről és tanításáról mond: Világtörténet! mily csodálatos könyv! Mindenki mást olvas belőle. Egyiknek üdv, másiknak kárhozat, Egyiknek élet, másiknak halál. Azután jönnek egymásután hatalmas gondolatok meglepő galoppban. Az igazi emberi szabadságról, szólnak hosszú strófák nála csodálatos realitással. Az ő álmai gyorsan kelnek életre s eszményképei a jövő méhében élnek és csak akarni kell elérését. De abban a vigasznélküli korban, melyben Az apostolt irta, mást diktált hangulata: A szőlőszem kicsiny gyümölcs, Egy .nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék. A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs, S ha a kis szőlőszemnek egy nyár Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek, Amig megérik? ez belékerül Évezredek vagy tán évmilliókba, De bizonyára meg fog érni egykor És azután az emberek 'belőle Világ végéig lakomázni fognak. i A dolgok milyen tiszta megértése kellett, hogy elmondhassa: S parányi müvemnek nyoma elvész az óriási munka közt. Milyen szép ez a gondolat s utána is jönnek nagy szépségek. Milyen kedves egyszerűséggel kérdezi, hogy mi célja a világnak és keresetlenül adja á választ: a boldogság. Nem több, csak ennyi. Szilveszter, aki e bölcsességet és erős, harcos fogadalmakat elmondja,, teljesen Petőfi tempe— 6 — (TANULMÁNY ÉS MÉLTATÁS.) ramentumát bírja és az iró egybeolvad a hőssel. Iskolából útnak indul Szilveszter az életbe, kinek neve be van jegyezve a mártírok közé. S a világ vad zajában gyorsan ráébred, hogy e földi élet nem paradicsom, de Hol minden lépten meglökik az embert, S minden lépés egy darabot töröl le A lélek zománcából... Mert bizony másnak látta a világot, mint amilyennek gondolta. És itt Petőfi sok-sok keserű csalódásai jönnek elénk... Hogy ilyen idealista kellemetlen azoknak, kiknek ügyeit ellenőrzi, az a magyarázata, hogy nagy hivatallal kínálták meg, ahol más dolga nem lett volna, mint az “ezreket nyúznod tehetséged szerint s e könnyű munkából meg fogsz gazdagodni”. De ő büszkén utasitja el, mert nem kívánja, hogy előtte hajlongjanak, mivel nem ismer magánál sem kisebbet, sem nagyobbat. És Szilveszter nem fogadta el a nagy hivatalt... És Petőfi sem fogadta el a felajánlott állást... “De jöttek hozzá szegény emberek és meghívták őt falujokba” és velük vigan boldogan ment, hogy azokat, akiket születésüktől csak kötelességekre tanítottak, hogy azokat jogaikra is megtanítsa. Ám Szilveszter áldásos munkájára “átkot mondott áldás helyett az a két ház, hol a pap és az uraság lakott, a kastély és parochia”. Ennek a történetnek is megvan eredetije Petőfi életében. Egy hivatalt kért ő is, amit a nép adott volna, hogy őt szolgálja. Képviselő akart lenni szülőhelyén. Ám ekkor neve már veszélyes volt olyan körben, ahol szerették és jónak gondolták a viszonyokat.
