Előre - képes folyóirat, 1918. január-július (3. évfolyam, 2-29. szám)

1918-01-19 / 3. szám

Az állati társadalmak fejlődéstörténetéből. E. MECSNIKOV. Az ember nem az egyedüli társas­­léfty a földön. Jóval azelőtt, hogy a föl­dön megjelent, már voltak élő lények, amelyek szerves társadalmakban egye­sülten éltek. A tenger felületén bőséges szifonofera-kolóniák úszkáltak; az óce­ánok mélye rendkívül sok és különbö­ző korai-társadalmak székhelye volt, a föld pedig nagy tömeg rovart zárt ma­gába, amelyek közül több faj tökélete­sen szervezett államokban élt. Ez a társasélet minden külső befo­lyás nélkül fejlődött ki, minden tör­vénykönyv nélkül, amely a közös célra egyesült tagok viselkedését szabályoz­ta volna. Érdekes volna ily társadalomnak alapvető szabályain végigtekinteni; rá akarom itt a figyelmet terelni az állati társadalomnak egyik lényeges pontjá­ra, az egyed és a társadalom között va­ló viszonyra. Tudvalevő, hogy ez az emberi társa­dalom szervezetének egyik legnehezebb problémája. Mely pontokig terjed a társadalom ama joga, hogy az egyedek jogát semmibe vegye és milly fokig őrizheti meg az egyed sérthetetlenségét és függetlenségét? Nem szándékunk itt az e tárgyról folytatott végtelen vi­tákra utalni, sem pedig azokat az elmé­leteket felsorolni, amelyek szerint az embert többé-kevésbé fel kell áldozni ama társadalom javáért, amelynek egyik alkotó része. Csupán ama társa­dalmak egyedéinek sorsával akarunk foglalkozni, amelyeknek szervezete végtelenük egyszerűbb, mint az emberi társadalomé. De még az igen alacsony rendű lé­­nveknél is, amelyek a növények és az állatok között való átmenetet képvise­lik, nincs hiány az oly társadalmak­ban, amelyek igen sok egyed egyesülé­séből állnak. Az erdőkben, az elhalt leveleken vagv a korhadt fákon gyakran találni kis nö­vényeket, amelvek külseje az apró gombákra emlékeztet. Ezek a mixomi­­céták, kicsinv zsákok, amelvek igen sok mikroszkopikus gömbölvü testecs­­kékkel vagy spórákkal telítettek. Ha e spórákat az eső mennedvesiti, paránvi szervezetek iönnek létre, amelyeknek mozgó szervük van. amivel igen gyor­san tudnak a folyadékban úszni. E ki­csinv lények naov tömegben iönnek a vilánra és megtöltik a falevelén vagv a korhadt fa egv darabján megmaradt vizrseppet. • Azonban e mikroszkopikus szerveze­tek független élete nem tart soká. Mi­helyst egymással érintkeznek, testük kocsonvaszerü tömeggé egyesül, amelv néha igen nagy terjedelmet ér el. Ez egyesülés következtében keletkezik az úgynevezett plazmodium, azaz az élő anyag oly felhalmozódása, amely a le­vél és a fa felületén lassan mozogni tud és amely belsejében a tűzhányóból ki­­ömlő folyékony lávára emlékeztető áramlásokat mutat. E plazmodiumok oly társadalmak, a melyeknek keletkezésénél az őket alko­tó egyedek teljesen áldozatul esnek. — íme tehát az az egynémely filozófus ál­tal hirdetett esemény, hogy az ember mondjon le egyéni függetlenségéről és teljesen olvadjon bele a közösségbe, a lények fejlődésfokának ellenkező pólu­sán immár jóval az emberi faj megjele­nése előtt megvalósult. Az állatoknál, még a legalsóbbrendü­­elcnél is, nem találunk már olyan társa­dalmakat, amelyeknél a társadalom tagjait ily egészen feláldoznák a koló­niáért. Ezek többé-kevésbé megőrzik egyéniségüket. Vessünk egy pillantást némely polipra, erre az alsórendü állat­ra, amely néha oly tömegekké rakódik össze, hogy zátonyokat, sőt valóságos szigeteket alkot. Ezek a lények, nagy táradalomban egyesülnek, amelynek tagjai nem tudnak független egyéni éle­tet élni. Minthogy a polipok egymás testének élő részeivel függnek össze, hasonlatosak a kettős szörnyszülöttek­hez. A polipnál még teljesebb az egyedek egyesülése. Az ilyen kolónia minden egyes tagjának meg van a maga szája és gyomra, azonban a többi szerve oly­annyira összekeveredett, hogy már nem mondható egyik egyed tulajdonának sem. Ezek a szervek az egész kolóniá­nak a tulajdonai. Az egyének elvesztésének még érde­kesebb példáját adja az úszó polip vagy szifonofora. Ez áttetsző és igen vékony szervezet, amely néha nagy terjedek met ér el és amely a tengerben élve, idő­közönként nagy számban jelenik meg a felületen. Legnagyobbrészt hosszú fo­nál-alakú, számos tapintó szerve, gyomra és úszó harangja van. Nem le­het kétségbe vonni, hogy itt egy állati kolóniáról van szó. Azonban igen ne­héz volt megállapítani, hogy vájjon egy kolónia minden egyes darabja, minden uszóharangja, gyomra stb. egv-egy szerv-e, vagv egy teljes egyed-e. A zoo­lógusok véleménye erre vonatkozólag ieen ellentmondó. Egyesek szerint a közösségben való élet olvannvira visz­­szafejlesztette az individualitást, hogv mindegyik szervezetből csak egv-egv magános szerv maradt meg. így bizo­nyos individiumok a szabadon maradt vvomrohra csökkentek, amelyeket cen­trális fonalak ' ötnek össze, mig más — 11 — egyedek minden szervüket elvesztették és csak a mozgás szervét tartották meg, amely a kolónia uszóharangjává fejlő­dött ki. Más zoológusok velem egyező­­leg azt hiszik, hogy a szifonoforák a szervek kolóniáját alkotják, amelyek­ben szinte semmi külön egyéniség nincs. Egy úszó szifonoforalánc tehát csak egy törzsben egyesült szervsoka­ságot, mint' uszóharangokat, tapitó­­szerveket, gyomrokat és egyedeket képvisel. Nem bocsátkozhatunk e he­lyütt az ellentmondás megbeszélésébe, mert az a tény, amely minket érdekel, abban áll, hogy az egyéniség a szifo­­noforáknál, noha igen redukált, még sem vész el sohasem oly végképpen, mint a mixomicétáknál. E tétel igazolása végett felhivom a figyelmet a kis szifonoforákra, amelyek eudoxiák neve alatt ismeretesek. Ezek lyek szabadon úsznak a tengerben és amelyeknek szervezete igen figyelem­reméltó. Az eudoxia mozgékonyságát egy igen fejlett izomrostokkal ellátott hólyag adja. Ez a hólag egy nemző­szervvel ellátott, de a táplálék felszedé­sére és megemésztésére teljesen képte­len egyed egyik része. Ezt a két funk­ciót ellenben jól teljesiti egy másik egyed, amely az előbbivel szorosan ösz­­szefügg. A tápláló egyednek hosszú csápja van, amely azt meg tudja emész­teni. Ez emésztés terméke a véredények segítségével a szaporodó egyedbe megy át, amely igy teljesen kész vért kap. Az eudoxia tehát egy ikerlény, amely ik­rek egyike sem mozogni, sem szaporod­ni nem tud, azonban alkalmas arra, hogy megszerezze és megeméssze a táplálékot, a másika pedig szaporodik és különböző mozgásokat végezhet. Itt megvalósulva látunk egy szövetséget, a melyet a hires Florian-mese mond el a vakról és a bénáról. A társas állatok szervezetében való feilődés nyilván nem fér össze az egyé­niség teljes elvesztésével. Minél.feljebb megyünk a lények rangfokozatain, an­nál kifejezettebb ez a következtetés. Tgv a társas ascidiáknál a kolónia min­den egyes tagja megtartja valamennvi szervét, amely életfentartásához szük­séges. E csoport legérdekesebb képvi­selői, a botrililák körformáju kolóniát alkotnak. Az egvedek, amelvek e tár­sadalmat alkotják, egy közös kloáka­­■célt szolgáló központ körül csoporto­sulnak. A kolónia minden egves tagiá­nak saját külön szája és teljes emésztő­­csatornáia van. azonban a belek vége egv közös kloákába torkollik, amely minden egyes egved emésztésének sa­lakját felfogja. Igv tehát egy közös nvilásuk van az ürülék kiválasztására.

Next

/
Thumbnails
Contents