Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-02-04 / 5. szám
tu Sefcsik felesége, elibe toppant az urának. A mozgó sokaság közé csapott az éles, visító hangja, amint rákiáltott: — Hát nincs pénz? Megint nincs pénz? Te, a gyerekkel mi lesz? Belepusztul az éhségbe! Mi? Sefcsik magyarázni próbálta, amit a pan velkomozsni elmondott neki. Szinte dühös lett: — Egy milliót nem lehet csak úgy kidobni. .. De az asszonnyal, az anyával, akinek otthon pusztulófélben volt a gyermeke, most nem lehetett beszélni. Szinte rikácsolva ismételte: — Nincs pénz? Nincs? Nohát majd lesz! És rohant, szinte repült az irodába. Olyan volt, mint a megtestesült bosszúállás. Az ura utánialoholt, az ura után meg a többiek, az emberek, az asszonyok és még a gyermekek is. Vitte őket a kíváncsiság meg az aggodalom, hogy mit tesz majd a bolond asszony. Az ura csak bent az irodában érte utói. Megfogta a karját és csitította: i — Gyere már, no. Most nincs pénz. Majd lesz... Megint megpróbálta neki magyarázni az eladást, a milliót. De az asszony csak nem hallgatott rá, rácsapott az asztalra, az igazgató asztalára: — Pane, adj pénzt. Mára ígérted, most add! Az igazgató dühös lett. Nagyon hangosan, kiabálva ismételte, amit Sefcsik mondott. — Hallottad, bolond asszony, egy millióról vtan szó! Az asszony pedig egy pillanatra elhallgatott. De csak egy pillanatra,, amig a helyére rántotta kopott, szürke kendőjét. Aztán a szót elnyújtva, tagolva ismételte. — Egy mii—li-—ó—ról?... . És a hangja most ipég nagyobbat rikoltott. Koplal-e a báró az ő milliójáért? Mi? Éhen döglik-e az ő kölyke az ő milliójáért? Mi?... Az igazgató most még dühösebb lett. Maga elé képzelte a kövér, tekintélyes, méltóságos bárót, akiről ez az asszony úgy beszélt, hogy “koplal-e”, a méltóságos gyerekeket, la baronesszt, ahogy még a múlt télen látta itt fehér babaarccal, fehér prémek között, a baronesszt, akiről ez a komisz asszony csak úgy beszél, hogy “kölyök, döglik”... Az igazgató ur nagyon felháborodott és rárivalt Sefcsikre: — Dobja hát ki ezt a szemetet. De ekkorra már Sefcsik elbocsátotta a felesége karját. A háta kiegyenesedett neki is, a többinek is. ök is a méltóságos útra, meg a baronesszre gondoltak. Nem is annyira az emlékezetük, mint inkább az érzésük előtt jelentek meg kövéren, puhán, fehér, lágy melegben. És erősen, vakítóan villant -meg előttük a kíméletlen igazság. A sokaság szinte üvöltötte: — A báró milliójáért mi döglünk éhen!... És a világosság olyan volt, mint a mennyköcsapás. Gyújtott. A mazurok, a csendes mazurok lelkében felgyűlt a gyűlölet, a harag. Mint az orkán, tört ki belőlük: — Pénzt! A bérünket!... Az öklök felemelkedtek, először az asztalokra csapódtak, aztán tovább mentek. A korlát, a székek, az asztalok széjjel röpültek és a törmelék félig elfödte az igazgatót, akinek egy lécdarab beszakitotta a fejét... Aztán a szűk irodából kicsapott a gyü-Zimankós nagy este didergek az ágyban Fütetlen szobában; S látok egy-egy képet, rémeset, fehéret Künn a tél fagyában: # Kicsi falu végen a zúzmarát fújja A szél, a veszett, a duhaj, gyilkos, gyáva. Egy öreg paraszt jár tipegve-tapogva Zsíros, nagy csizmába. A havat tapossa, járja, csikorgatja, Zúzmarába bújva, lopózva, titokba’ Besurran s az erdő fehér galyja várja, S az erdőt meglopja. Rásikong a szél is, rádermed a dér is, Fehér, nyirkos fáját, hogy nyalábra kapja... Nyomában ropogva megpattan a rőzse, S megroppan alatta. Sunyin körülméláz: a hold ki ne bújjék! Gyorsan nekivág a fagyott, repedt hónak: Lesz tüzelő, hep, haj! Nem fázik a népség, Megmelegszik holnap. S mintha az erdő most utána rohanna, Vad iramodással. Jaj, jaj! Utóléri! lölet, ki, ahol még több emészteni valót talált. A tudatlanságban tartott tömeg beleőrült a csepp világosságba, ami megillette. A gözfürészbe hirtelen beleköltözött a förróság. Először sürü füst gomolygott ki belőle a magasba, aztán meg láng költözött a belsejébe, meg a tetejébe. És néhány óra alatt recsegve, ropogva megemésztette a tűz az egész faalkotmányt. — Látok egy vén embert és a lelkem szárnya. Kitárul mögötte, óvja, félti, védi, S hazáig kiséri. SZ. J. ARANYFOGU LOVAK. Sehol a világon nincs annyi fogorvos, mint Amerikában és sehol másutt nem látni annyi aranyfogu embert, mint Amerikában. Rendkívül ügyesek is az amerikai fogorvosok s Európában is ugyancsak settek. Ma már azonban nemcsak az berek parádéznak Amerikában arany gakkal, hanem még a lovak is. Néhán vei ezelőtt Philadelphiában remekelt fogorvos egy drága paripa kicsorbul gain. A lónak ugyanis kicsorbult az fogainak egyike s a csonkán marad felhasogatta a száját úgy, hogy nem t enni. Végre is kijavították a csonka még pedig aranynyal. A divat ragadó: utóbbi időben még Kaliforniából is dözik a lovakat a fogmüvészekhez. Gergely Győző. TÉL.
