Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-01-28 / 4. szám
SCHNITZLER ARTHUR. Fordította: BÍRÓ LAJOS. SZEMÉLYEK: ANATOL MAX ILONA FERENC, szolga ' ízléses (berendezésű legénylakás; a jobboldali ajtó az előszobába vezet; a baloldali, amelynél kétoldalt függönyök vannak, a hálószoba. ANATOL (lábujjhegyen, reggeli ruhában jön ki a baloldali ajtón és az ajtót halkan beteszi. Leül a chaiselongnera és megnyomja a csengőt; hallatszik a csengetés). FERENC (bejön jobbról és a baloldali ajtóhoz megy; Anatolt nem veszi észre). ANATOL (előbb nem látja, aztán utána rohan és megakadályozza az ajtó kinyitását) : Mit lopózkodol ugyT Nem is hallottalak! FERENC: Mit parancsolna a nagyságos ur? ANATOL: A szamovárt! FERENC: Igenis! (Kimegy.) ANATOL: Halkan, te tökfilkó! Nem tudsz halkabban járni? (Lábujj hegyen a baloldali ajtóhoz megy, egy kissé kinyitja) Alszik!... Még mindig alszik! (Becsukja az ajtót.) FERENC (behozza a szamovárt) : Két csészét tegyek fel nagyságos ur? ANATOL: Kettőt! (Csengetnek)... Nézd meg, ki az! Ki jöhet ide ilyen korán reggel! (Ferenc elmegy.) ANATOL: Ma határozottan nem vagyok házasodó kedvemben. Legjobb szeretnék lemondani. FERENC (kinyitja a jobboldali ajtót, amelyen Max lép be). MAX (melegen): Kedves barátom! ANATOL: Pszt... Halkabban!... Még egy csészét, Ferenc! MAX: Hiszen már van itt kettő! ANATOL: Még egy csészét, Ferenc — és aztán ki! (Ferenc kimegy) Úgy. .. és most, kedves barátom, mondd meg, mi hozott ide hozzám reggel nyolc órakor? MAX: Tiz óra van! ANATOL: Hát akkor mi hoz ide hozzám reggeli tiz órakor? < MAX: A feledékenységem. ANATOL: Halkabban... MAX: Jó no, de hát miért? Ideges vagy? ANATOL: Igen, nagyon! MAX: Csakhogy ma nem volna szabad ám idegesnek lenned. ANATOL: Hát mit is akarsz csak, kérlek! MAX: Tudod, hogy ma tanú vagyok az esküvődön; a te elragadó Alma kuzinod a nyoszolyólányom. ANATOL (tompán): A tárgyra! Térjünk a tárgyra! MAX: Hát — én bizony elfelejtettem számára a csokrot megrendelni és most nem tudom, milyen szinü ruhája lesz Alma kisasszonynak. Fehér, rózsaszín, kék, vagy zöld? ANATOL (mérgesen): Semmiesetre sem zöld! MAX: Miért semmiesetre sem zöld? ANATOL: A kuzinom sohasem hord zöldet. MAX (kissé sértődötten): Honnan tudjam azt én! Nem szophatom az ujjamból. ANATOL (mint fent): Ne ordíts úgy. Nyugodtan is meg lehet beszélni ezt a dolgot. MAX: Te e szerint nem is tudod, milyen szin ruha lesz ma rajta? ANATOL: Vagy rózsaszínű, vagy kék. MAX: Na, — de egészen más az, ha rózsaszínű és egészen más, ha kék. ANATOL: Ugyan mit, kék vagy rózsaszin, az egészen mindegy! MAX: De én nékem nagyon nem mindegy! A csokrom miatt. ANATOL: Rendelj két csokrot, az egyiket aztán a gomblyukadba tűzheted. MAX: Nem azért jöttem ide, hogy hallgassam, amint rossz vicceket csinálsz. ANATOL: Ma délben két órakor csinálok egy még sokkal, sokkal rosszabb viccet! MAX: Meglepőn jó hangulatban vagy az esküvőd reggelén. ANATOL: Ideges vagyok! MAX: Te, te eltitkolsz előttem valamit. ANATOL: Semmit. Nem én. ILONA (hangja a hálószobából): Anatol! MAX (meglepődötten néz Anatolra). ANATOL: Bocsáss meg egy másodpercre. (A baloldali ajtóhoz megy, egy percre eltűnik mögötte; Max tágranyilt szemmel bámul utána; Anatol az ajtó mögött, úgy hogy Max nem láthatja, megcsókolja Ilonát, aztán becsukja az ajtót és odamegy Maxhoz.) MAX (felháborodva): Nohát, ilyesmit már még sem szabad csinálni! ANATOL: Ide hallgass előbb, kedves Max és aztán Ítélj. MAX: Egy női hangot hallottam előbb és azután igy ítélek: nagyon korán kezded megcsalni a feleségedet! ANATOL: Ülj le és hallgass meg, akkor mindjárt máskép fogsz beszélni. MAX: Nem soha. Én nem vagyok erénycsősz; de ez már mégis... ! ANATOL: Hát nem hallgatsz meg? MAX: Nahát beszélj! De gyorsan, mert meg vagyok hiva az esküvődre. (Mindketten leülnek.) ANATOL (szomorúan): Hja, ja! MAX (türelmetlenül): Nahát! ANATOL: Nahát... Nahát teganp este nászlakoma volt a jövendőbeli anyósomnál. MAX: Tudom, ott voltam! (Folytatjuk.) 12 —
