Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-01-14 / 2. szám
yt ben. Valami beleszurt az agyvelejébe és úgy érezte, mintha valami vékony, hosszú tü, mjnd mélyebbre fúródnék az agyába és megy, csúszik fölfelé, egészen a fejebubjáig. Nagy János rázta-rázta a fejét, nagyokat lélegzett, de köhögött és köpködött. Dolgozott és bambán leste, mi történik a-fejében. A vékony, csúszó szúrás abbamaradt és egy-két pillanatra megzsibbadt az egész teste. Rákönyökölt a gépre, megpihent, fölötte a betüosztó-kar visszaszólít a helyére. Nagy János tovább szedett, heves fájdalmak bántották a fejét. Az ólomöntőből poshadt, kövér szagok szűrődtek ki és meghemperegtek a meleg levegőben. A szedő visszakapta a fejét, valami bele-beledöfött az agyába. Egymás után, egyszer, kétszer, tízszer, a szeme káprázott belé és az előhívott betűk, mint sárga pici gnómok, kusza táncot jártak az üveglap alatf. Nagy János nyögött, az egyik kezével megtámasztotta a fejét, a másikkal dolgozott. A betüosztó-kar megmozdult. Öntudatosan járta meg az útját, halkan, titkosan ereszkedett alá és mint egy kegyetlen démon, eleven, zsákmányos karja a gépszedő felé nyúlt, vaskarmai lecsaptak mellette... Éjjel három óra volt. Nagy János fölijedt. Alul megindultak a rotációsok és a dübörgő földalatti gépek zengő zajjal robogtak végig a szedő agyán, a kinek ez a fájdalom azonban mégis gyönyörűség volt, mert rázugta, beleharsogta megkábult eszébe, hogy vége a munkának. Nagy János újra a magáé volt, de erre az éjszakára már csak bénán, ködös eszmélettel és mikor hazaballagott, hiába erőlködött, nem jutott eszébe a furcsa, az izgalmas frázis, a mit elkapott belőle, forgatta, próbálgatta és sokszor elgagyogta, belegagyogta az éjszakába: • — A lánc... a lánc... Az igazság kozmopolita, épp úgy mindenki, aki védelmezi; az igazság tulajdona .mindenkinek, aki felfogni, aki megtalálni képes. L. Büchner. A hazugság, a sötétség, a korlátoltság, a rosszakarat sokat tehet ellenünk, de a győzelem végül mégis az igazságé lesz. Zola. Nem lehet eszmét elgondolni, amely idegenebb lett volna a kereszténységtől, mint a haza és a nemzet fogalma. Renau. A PROLETÁR. — 'JOHN HENRY' MACKAY. — Ütleg, nyomor, éhség és a hideg; Emlékei ifjú éveinek. Majd szolgálni sorban éj- s napon át Vonszolta gazok zsoldján az igát. Nap fénye derült egyszer csak az égre És láncait össze vaskeze tépte. Megszökve csatangolt száz faluszerte, Föl a tunya álomból szava verte Testvéreit, akik gyáva nyomorban Nyögtek szomorún még szolgai sorban. Ébredtek a szivek a lépte nyomán.. . Elfogta a zsandár csakhamar ám S börtönbe veték, hol fény soha sincs. ...T íz éve szorítja ott a bilincs, Már hangja se’ csendül, arca fakó, Ám szive szilaj tüze még lobogó. ...És újra megy ő országokon át, Tekintete villám, szózata láng — S termő talaj a szív, annyi ezer, Ahonnan az élet üdve kikel, — És zeng tüzes ajkán ige, dicső: “Elvtársak, előre, itt az idő!” ORMOS EDE. JAPÁN SZENTEK — 12 — Ezen a képen, amelyet itt lát az olvasó, nem közönséges szobrok vagy bábok vannak megörökítve, hanem — istenek, valóságosan imádott és nagy tiszteletben tartott istenek ezek. Japán istenszobrok, amelyeket azonban nem közvetve, hanem közvetlenül imádnak a budhisták és óriási pagodákat (fa-templomokat) emelnek a tiszteletükre. A japánok szent városa, ahová az istenfélő sárgák búcsúra járnak, Kioto. A szent váL ros 2000 temploma közt van egy, mely nem kevesebb, mint 33.000 japán isten szobrát rejti magában. A belépőt áthatlan sűrűségű szoborerdő fogadja. Mindegyik szobor kezeiben két másik szobrot tart és a szobor - pyramis egészen a tetőig emelkedik. Ezen a kőszenteken kivül a japánoknak élő szentjeik is vannak, Japán istenszobrok egy templom csarnokában. szentté nyilvánított házi állatok vagy vadállatok. így az egyik templomban száz szent róka, egy másik templomban pedig háromszáz szent kigyó van. A legszentebb állat azonban a borz, melyet áldozatokkal engesztelnek ki az oltárokon, mert jaj annak, akire rosszindulatú tekintetét aáveti. így a japán babona szerint különösen veszedelmes dolog a borzzal éjjel, holdfénynél találkozni, a mikor első lábával a hasán dobol. A kit ez a balsors ér, annak a legborzalmasabb módon kell elpusztulnia, de szerencsére eddig senki sem találkozott borzzal olyankor, a mikor a lábait dobverőnek, a hasát pedig dobnak haszna Ha
