Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)

1917-07-15 / 22. szám

fényében? Valójában betegnek kell lenni ahhoz, hogy az ember az otthontól, a melegségtől és szeretettől való ezt a gyors elszakadást, amely a gyülölség és veszedelem céljai felé visz, mint egy gyógyíthatatlan sebet hordja magá­ban? Mi az ami nehezbben fogható fel, mikor követtek el emberek ennél nagyobb őrületet: 60 kilométeres gyorsa­sággal rohanni az éjszakán át, elszökni minden elől, ami szivünknek kedves, ami biztonságot jelent, kiszállani a vonaliból és átszállni egy másikra, mert ez és csakis ez siet oda, ahol láthatatlan gépezetek izzó vasdarabokat • okádnak és a halál acélból és ólomból való szinte áthatat­­lan hálót feszitett ki számunkra. Ki szakíthatja ki belőlem annak a kis, piszkos átszálló állomásnak a képét, amint az álmos, vacogó katonák, akiknek vérében sem a lelkesedés sem a részegség nem lobogott már, a civil-vonat után bá­multak, amint az vidáman füttyentve, csillogó ablakokkal tűnt tova a töltést szegélyező bokrok között; ki szakítja ki valaha is a lelkemből ezt, a hajnali kettős világítás tom­pa fénye mellett végigszemlélt, átszállást a halálba? (Folytatjuk.) A NÖ FELSZABADULÁSA A háború a világ egy nagy részét te­metővé változtatta át. Egész Európa temető. A keleti tengertől a Fekete tengerig húzódó sok száz mérföldes harcvonal, az angol csatorna és a svájci határ közötti lövészárkok, a balkán s az Alpok vad vidékei egy­mással versengve ölik, pusztítják a harcoló népek legjavát. Tavasz, nyár, ősz és tél egyformán múlik el, az em­erek — künn a harctereken és oda­haza a gyárakban, műhelyekben és szántóföldeken — változatlanul szen­vednek, nyomorognak, csak a temetők szaporodnak egyre, ijesztő gyorsaság­gal. . Millióikra rug a meggyilkolt és meg­csonkított férfiak száma. Milliókra rúg azoknak a férfiaknak a szánna, a kiket nem ölnek mag, akik nem veszí­tik el szemük világát és akiknek meg­marad kezük, lábuk. De végignézik és végig szenvedik a háborúk legrette­­netesebbikjét, megsebesülnek és meg­gyógyulnak, újra szenvednek, hogy azután testben és lélekben megtörve éljenek tovább. A férfiak pusztulása és rettentő szenvedése a világ figyelmét a nőkre irányította. A gyenge nem képviselői hatalmas tömegekben, szükségszerüleg törtek előre mindenütt és minden téren, ahonnan a háború elvonta a munkás férfi kezeket. Európa gyárainak legna­gyobb része ma csöndes lenne, ha a nők a konyhákban maradtak volna. Európa népeit az éhség pusztította volna el, ha a nők nem bizonyították volna be ere­jüket, amellyel a legnehezebb férfi mun­kát is képesek elvégezni. A háború eltö­rölte a “gyenge nemet”, mint megany­­nyi más évezredes hagyományt és vak előítéletet. Nincs többé gyenge nem. Ha erő kel­­kellett ahhoz, 'hogy a< férfiak ezt a három év óta folyó gyilkos háborút vé­gig küzdjék; ha erő kellett ahhoz, hogy feszülő inakkal' járják a Kárpátok, az Alpok hómezőit, a Balkán szakadékait és a Mazuri tavak mocsarait, — akkor erő kellett ahhoz is, hogy a nők végig­­küzdjék .a front mögötti háborút, hogy végignézzék ezt a pusztítást, amit ez a háíboru előidézett. Könnyebb meghalni, mint végignézni és annak a tudatában élni, hogy azok,' >akik húsából és1 véréi­ből valók, akik a mellét szívták, most megüvegesedett szemekkel, felpuffadt arccal, megmerevedett, kék és nyitott ajkakkal fekszenek valahol messze, hó­ban, iszapban, sárban vagy perzselő homokon. Hogy azok, akik az ő életét rövidítették meg, de akik mégis re­ménységét képezték, most durva fával jelzett, vagy jeltelen sírban feküsz­­nek, egymásra dobálva, megcsonkítva, forró mésszel leöntve. Ehhez is erő kell! . . A háborúban sok millió férfi pusz­tul el. De nem több férfi pusztul el há­borúban, mint a hány nő pusztul el bé­kében, anyai hivatása közben. A férfi, aki végigküzdi a háborút, nem szenved többet és merni teszi ki többször az éle­tét halálos veszedelemnek, mint az anya, aki gyermekeket hoz a világra, ápolja, óvja, neveli őket. Minden anya hős, ha semmi mást nem is tesz, mint világra hozza gyermekét. Nagyobb hős mint az a férfi, aki kényszerűségből rohan neki a halált osztó lövészárkok­nak. Ideje volt már, hogy ez a “gyen­ge nem” megmutassa erejét a világnak és ideje annak is, hogy a világ elismer­je a nő erejét és a férfival való egyen­­jogosultságát. Ha módot keresnek arra, hogy le­hetetlenné tegyék egy újabb háború kitörését, amelyben milliószámra ölik le la férfiakat, módot kell'keresni arra is, hogy korlátozzák azokat a vesze­delmeket, amelyek a nők életét veszé­lyeztetik. Ha azokat a férfiakat, akiket most, a háború tartama alatt oktalanul legyilkoltak, nem kellett volna világra ho?ni, sok százezer nő maradt volna életben és még több maradt volna egészséges. De a mai iársadialomban az anyáknak feles számban kell szülni a gyermekeket, hogy a gyárakon, bá­nyákon és szántóföldeken kivül a harc­terekre is jusson néhány millió. A világ nagy része temető ... De ha a háború eltemeti az ■előítéleteket, a korhadt társadalom ostoba hagyomá­nyait és ferde nézeteit, akkor ezek a temetők nem hiába keletkeztek. Az eddig jeltelen sírokat akkor minden gránitnál erősebben fogja jelezni a nő felszabadulása,. amely egy további lé­pés az uj társadalom felé. (ehn.)- 10

Next

/
Thumbnails
Contents