Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)

1917-04-30 / 15. szám

MODERN nők alatt mi, öntudatos mun­kások nem azokat a polgári nőket ért­jük, aik a mai kapitalista társadalom ál­tal elfogadott felszínes reformok hívévé lettek, hanem azokat a munkásnőket, akik meggyőződésből csatlakoztak. az osztály­harc alapján álló öntudatos munkások tábo­rához. A polgári nők mozgalmai gyakrat. olyan színben vannak feltüntetve, hogy a tapasztalatlan munkásnőt megtévesztik és innen van az, hogy az öntudatos munkás­ság sajtója és szervezetei erélyesen kény­telenek rámutatni arra az elhatároló különb­­ségre, jobban mondva ellentétre, ami a munkásnők és a polgári nők csoportjai kö­zött fennáll. Az európai háború nagyon sok tekintet­ben eltüntette ott az ipari munkásnők és a proletáriátusba került polgári nők között a kiáljó ellentéteket és ennélfogva az európa* nőmozgalomban tényleg várható némi ter­jeszkedés a háború utáni időben. A kenyérkereső nékül maradt nők nagy­része —- még a középosztály asszonyait sem véve ki — kénytelen lesz saját munká­jával fenntartani magát, mert az állam nem fog annyit nyújtani, amiből a családok megélhetnének. A munkássá lett polgári nők is tehát előbb-utóbb egyforma gazda­sági körülmények közé kerülnek a munkás­­nőkkel. A munkásnők öntudatos része, azok, akik az osztályharc küzdelmeiben már régen a proletáriátus soraiban harcolnak — mozgal­mukat kiterjesztik azokra is, akiket a há­ború soraik közé sodort. A polgári asszo­nyokból ipari munkássá lett nők megszer­vezése és öntudatossá tétele, az osztályharc lényegének velük való megértetése nagy munkát ró a proletár asszonyokra. Május elseje a világ sok millió proletár­ját a militarizmus kényszerláncában találja az idén. Európa munkásnői e rettenetes vi­szonyok alatt az összeroskadásig végeznek kizsákmányoló munkát, a munka nemzetkö­zi ünnepén tehát eszébe kell, hogy jusson az amerikai munkásnőknek, hogy viszont ő rájuk háramlik annak az eszmének, elv­nek a képviselete, annak a forradalmi gon­dolatnak ápolása, amelyből a háború Euró­pában elzárta még a szocialista nőket is. Ez a háború elsősorban a világ asszonyait sújtja legjobban. A májusi ünnep kell, hogy összeforrassza az amerikai öntudatos mun­kásnőket, hogy odaállva a szocializmus megdönthetetlen igazságai mellé, hirdessék a jobb jövő biztos elérkezését, hogy európai társnőiknek nehéz helyzetükben a buzdítás erejével segítségére legyenek. A háború vérzivatarán kívül élő amerikai öntudatos munkásnők tábora a szocialista nömozga­­lom számára az a tartalékerő, amelyből a háború után ujult erővel kell a nők öntuda­tára ébresztése nehéz munkájának megin­dulni s ezért kell, hogy a május elseje ott találja Amerika öntudatost nőmunkásait az osztályharc küzdelmében fáradó férfiak mellett. A munka nemzetközi ünnepén e hatalmassá lendült nőmozgalom' uj erőt képvisel sí ha már a háborús Európában csak csonkán formálódhatik a munka ünne­pe azzá, aminek lennie kellene: hassunk oda, hogy Amerika ipari munkásnöi legye­nek együtt e napon s tüntessenek a nem­zetközi gondolat, a szocialista eszme mel­lett. Mert a szocializmus erősödése a há­ború halálát jelenti. A KALAPDIVATRÓL Ha valaki azt hinné, hogy a női kalap a szél és hideg, vagy a nap és eső elleni védszer, akkor ugyan roppant tévedésnek engedné át magát; mert a kalap néha épen csak a hajat takarja be, vagy megfordított tányérként lebeg laposan a fő tetején, vagy legfeljebb három szalmaszálból áll, melyek a haj disz közé tűzetnek. Máskor megint roppant terjedelmet nyernek a kalapok; nehéz, illatszerekkel meghatott virágcsokor ttrónol rajtok, vagy gyümölcskosárka, vagy madárfészek: 1782- ben pedig még kicsi lapos, a fejhez simuló üvegeket is viseltek a hölgyek fejeiken, — ezekben viz volt, mely a természetes virág­ból készített csokrot nedvesen tartotta. Gyöngéd, finom virágdísz, főleg a könnyű nyári kalapokon, igen szép és na­gyon jól illik a fiatal archoz; de ha aztán tenyérnyi nagyságú otromba rózsák, pipa­csok és mindenféle más lehetetlen szinii és alakú virágok, gyümölcsök himbálóznak a parányi kalapokon, az minden finom, szé­pészetiig müveit ízlésű ember szemét sérti. De nem elég a divatnak a növények osz­tálya, — feljebb emelkedik s az állatország­ra is ráteszi kapzsi, zsarnok kezét. Az em­ber elveszi a halnak pikkelyét, a madárnak tollát, az emlősök bőrét és szőrméjét, s mindezen állatok rovására a legfurcsább állattá alakítja át magát. Régente az ördö­göt dislzitették fel egyes állatrészekkel, szarvat, farkat, lólábat festettek neki s kalapján kakastoll lengett; most sok hölgy kalapján diszlenek a kakastollak, a leg­újabb divatu ruhadisz némileg kettős fark­hoz hasonlít, és a roppant magas sarkú to­pán a lólábra emlékeztet. Azt hinnők, hogy Amerikában a divat nem gyakorolja annyira zsarnok befolyá­sát, — és pedig sehol sem oly ellenállhat­­lan az, minit épen itt. Úgyszólván villám­gyorsan terjednek el a legesztelenebb di­vatok s hatolnak el a legtávolabb vidékek­be is alig jelent meg valami uj, bolond di­vat New Yorkban az elegáns világ sétá­nyán, a Broadway-on, rögtön roppant szállítmányok indulnak a távol nyugat fe­lé. Ha a Keleten valami uj divatcikk merül fel, legyen az a ruházat, az irodalom, a társadalmi szokások terén, 6—8 hét múlva Nebraska- vagy Uj-Mexikóban is találha­tó lesz. Ha Bostonban szakállt viselnek, akkor az öserdőkduli lakosok is szakálla­sán járnak, s ha az előkelő yankee-hölgyek jónak és divatosnak tartják, hogy csak két gyermekük legyen, azonnal igyekszik az Egyesült-Államok összes “előkelő” hölgy­világa példájokat követni; ez statisztikai­lag bebizonyított tény s következménye a divatimádásnak. A vad népeknél szintén uralkodik ama bizonyos erkölcsi kényszer valamely di­vatnak követésére, s azok isi alávetik magu­kat a legkegyetlenebb s legfájdalmasabb divatnak. A Manyanjas négernők Afrika belsejében tökéletesen szépnek tartják ma­gukat, ámbár nem viselnek sem watteau­­ráncas uszályos ruhát, sem hamis hajat, hanem inkább simára leberetválják gyap­jas fejüket és felső ajkukat gondosan meg­­lapositott orrukra húzzák, kifordítva ter­mészetesen. Milyen kecses lehet olyan ko­pasz fej és olyan arc, melynek egészen la­pos orrán a vastag, vörös ajk valami un­dok kinövésként fekslzik, azt még képzelni is nehéz. Azt, hogy a divat nem törődik az éghaj­lati viszonyokkal, s hogy ruházatunk majd­nem minden részében bizonyos hiány van és igen távol áll az észtan szabályaitól, azt már annyira megszoktuk, miszerint eszünk­be sem jut, hogy az máskép is lehetne. Az úri hölgy már nem is kérdi öltözéke összeállításánál: vájjon hasiznos és célsze­­rii-e az, — csak divatos legyen; hiszen ő nem öltözködik, hanem disziti, piperézi magát, — és az öltözködés mesterség, melyet taulni kell, melynek gyakorlására segédkezek szükségesek; csak az az egy fölötte sajnos, hogy ezen mesterség vagy művészet oly távol áll a szépészettől! És pedig épen a szépészet lenne arra hivatva, hogy a ruházat terén törvényeket szabjon; akkor vége lenne minden eszelős, fonák, az emberi testet eltorzító divatok­nak, mert a ruha a testnek szépségvonalai szerint idomulna, körvonalaihoz simulna, ugyszólvzán mint egy másik, erősebb bőr, s a tagok szabadon, fesztelenül, természe­tes kecsesei mozoghatnának. Hanem a helyett a ruházat majdnem általánvéve oly benyomást tesz a gondolkodó észlelő­re, .mintha a józan ész gunyjára lenne te­remtve s a szépnek szabályait egészen romba akarná dönteni A ruha csak akkor szép és célszerű, ha a test idomaival öszhangzik, ha úgyszól­ván az alaknak viszhangja, mely annak idomait és mozdulatait mutatja. Ezen je­lentőséggel pedig majdnem egyedül a gö­rög és római mez bir és csakis ezeket le­het plasztikainak mondani.

Next

/
Thumbnails
Contents