Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-04-30 / 15. szám
l!!IIIIIIIIIIIIIIIII!lllllllllll!ll!l!ll!l!lllll!!IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIttlH!!ll!l!l!IIIIIIIIIIDIl!n!il!lll!U!llll!H ' j 1 Miiiiuiiiiiiiiuuiiuuiiuuiuiininiiiiiiiiiiiiiininn^ MM NEVELÉS A CSALÁDBAN B iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Mii........Ilii« ............,...im....... TAPINTATOS NEVELÉS. AKARNI, ez sem elég, végül az is kell, hogy tehessünk és sok szülő nem tehet, nem tud tenni semmit. Mindenkelőtt nem tudja alkalmazni a nevelés rendelkezésére álló eszközeit az emberi lélek általános törvényeihez, amint azt egyebek közt a fenyítésekkel, a büntetésekkel, a gáncsolásokkal, sőt az egyszerű figyelmeztetésekkel való folytonos visszaélés is bizonyítja. Ha gyakran megismételt fenyegetést nem követi tett, a gyermekek ugyancsak gyorsan észreveszik a dolgot és ugyancsak hamarosan nevetnek is rajta; amitől a szülők tekintélye bizonyára nem gyarapodik. Ellenben ha a büntetés mindig nyomon követi a fenyegetést, ez vagy megkeményiti, vagy megőrjíti a gyermeket, s mind a két eset kár hozatos. Általában a nevelésnek mindazok az eszközei, amelyek a félelemre számítanák, veszedelmesek, mert megalázzák a gyermeket, ahelyett hogy megedzenék, megzavarják az agyat, a szivet, ahelyett hogy felvilágosítanák és megnyugtatnák. Éppen olyan káros a dorgálás, ha civakodó, ravasz savanykás, mert egyaránt megbénítja az akaratot és az idegzetet. A nevelők leggonoszabb fajtája az az irgalmatlan szülő, aki kétség telenül csak az abszolút tökéletesért lelkesedve, azon van, hogy lekicsinyelje mindazt, amit a gyermekek mondanak és mindazt, amit tesznek. A figyelmeztetések, amelyeknek nem az a céljuk, hogy az elmúlt viselkedést ostorozzák, hanem hogy a jövendő viselkedést irányítsák, általában jobb érzésekből erednek és ha oko. sak, nagyon hasznosak lehetnek, de csak azzal a feltétellel, ha tapintatosak. E tulajdnság nélkül homlokegyenes ellenkező eredményre vezetnének, mint amilyeneket várunk és pedig olyan törvényeknél fogva, amelyekről mindenkinek tudnia kellene. Másodsorban még kevésbé értenek a szülök ahhoz, hogy kiismerjék gyermekeinek, azok eszének, jellemének sajátos természetét a végből, hogy ez alapon jobban irányíthassák őket, ahelyett hogy általános balitéletek és szeszélyek vezetnék őket. Dolgunk van engedelmes, érzékeny, kedves, de hanyag és elpuhult gyermekekkel? Szelíd akaraterővel, egy-két bátorítással, sok gyöngédséggel megjavíthatjuk őket, s mi nem tudunk egyebet, mint rájuk rivallni, szidni és büntetni őket! Eleven, az első benyomásnak engedő, akaratos, vad és veszélyes botlásokra nagyon kész gyermekekkel? Az éber és erős kéz elengedhetetlen volna, hogy kellően tartsa a gyeplőt és mi magukra hagy juk őket nyakukba vetett kantárszárral. És igy va< gyünk a többiekkel is. Miért lepődünk meg azután, ha csalódások érnek benőnket? Követni kell a természetet, még akkor is, ha meg akarjuk javítani, sőt azt mondjuk főként akkor, ha meg kell javítanunk. Mert azzal, hogy többé-kevésbé észszerűen alkotott elvek nevében rendszeresen nekitámadunk akár gyermekek, akár felnőttek hajlandóságainak, nem sikerül azokat át is alakitanunk. íme, ez az, amire bármit mondjanak is, hasznosan megtaníthat bennünket egy kis pszikológia. Egy kis pszikológia megtaníthatna bennünket azonfelül arra, hogy munkásságunknak a nevelés terén inkább, mint bárhol másutt állhatatosnak és szervesnek kell lennie, ha azt akarjuk, hogy jó és tartós legyen. “A lelkek formája” csakis hoszszu türelemnek, hasznos, okos gondozásnak, hoszszas önzetlen igyekezetnek lehet csak a müve. Ha tevékenységünket nem logikus és állandó módon folytatjuk, az eljárásban a gyermekek fejlődése szerint igazodva, csak leronthatjuk ma azt, amit tegnap építettünk, egyre jobban eltávolodva a kivánt céltól. Az olaszok által szétbombázott Görz városának főutcája a bombázás előtt. 6
