Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-04-30 / 15. szám
UJ ROMANTIKA TT'GY igen kitűnő tudós, aki igen elmés ember is, mikor egyszer egy lap önéletrajzi adatokat kért tőle, igy felelt: “Három fontos dolog történhetik meg az emberrel: születik, megházasodik, meghal. Velem ezek közül eddig csak egy történt: születtem ekkor meg ekkor. Ez az apercue nemcsak igen finom, hanem igaz is, — de ma már nagyon sokan vannak, akik szükségesnek találnák a három fontos dolgot megoldani egy negyedikkel: születik, megházasodik, háborúba megy és meghal. Nemcsak azért, mert a háborúban levés mos már tovább tart, mint akárhány házasság, hanem azért, mert a mai fiatal generáció életét ez a háború egy uj, a régebbi • generációból hiányzó, kalandos elemmel gazdagította s általa az egész további életünk is mássá lesz. Egy-két nemzedék óta megszoktuk, hogy az emberek túlnyomó többségének élete pontosan előre meghatározott keretek közt folyik le. Mindenki fiatal korában elhatározta, hogy mi lesz belőle, minthogy egész életén át dolgozni remél s ennél meg is marad csaknem mindeni. Mi minden történt ezekkel az emberekkel ez alatt a másfél év alatt! Mennyi viszontagság, mennyi esemény, mennyi kaland, mennyi bonyolult, nehéz helyzet — s mindez olyanokkal történt, akik bele vol- . tak törődve, hogy életük egyhangúan, ren desen, eseménytelenül fog lefolyni bizonyos általános érvényű standardok szerint: születtek, megházasodnak, meghalnak. A házasságot sem úgy képzelték, hogy másfél év alatt jó, ha egyszer látják a családjukat s hónapszámra nem kapnak hirt felőle s a halált sem úgy, hogy oroszországi hómezőkön fognak feküdni, szabad ég alatt, elhagyatva, átlőtt mellel. A halálnak a természetes képe az volt számukra, hogy az ember öreg lesz, beteg lesz, egyszer csak fekszik az ágyban, siró asszony és gyermekek állnak vagy térdelnek körülötte — és meghal. Mi ehhez a mai halál képe! Annyira eseménytelen volt az életünk, hogy nem is igen hittünk már az eseménydus életbén. Ezt mutatta a háború előtti generáció egész irodalma is: végleg szakítottak irók, olvasók a kalandos, változatos, sok-fordulatu történetekkel regényben, drámában, a múlt század-középi romantika mese-gazdaságával, azokkal az alakokkal, akik ezen mindenféle nevezetes és izgató dolgon mentek keresztül. Megcsináltuk a modern regény és dráma számára a belső mesét, amely nem kivül, az eseményekben folyik le, hanem belül, az emberek lelkében. Az élet úgy tűnt fel, nemcsak az irodalomban. hanem a valóságban is, mint milliónyi apró, mikrotomikus lélektani részletre bomló valami ,terjedelemre parányi, csak a mélység dimenziója felé kiterjedő motívumok roppant szövevényes tervezete. Az ember úgy tűnt fel, mint akivel külsőleg nem történik semmi, életének minden eseménye belül zajlik le lelke mélységeiben. A modern irodalmi mü olyan volt, mint a csendes, egy helyben álló víztükör, melynek felületén legfeljebb ha apró hullámzások rezegnek végig s csak a mélyén, a belsejében folyik változás, ezerszemü élet, csak ott vannak örvények és zajlások s csak ott történnek rendkívüli, meglepő, félelmetes vagy mulatságos események. Az eseménytelen életnek eseménytelen volt az irodalma. Most aztán egyszerre arra ébredtünk irók, olvasók, hogy az életnek mégis csak vannak eseményei, hogy magunkkal, hozzátartozóinkkal, a férfi-nép nagyobb részével izgalmas, változatos külső válságokkal teljes, borzasztó dolgok történnek. Hónapokig élni, a halál imminens veszedelmével fejünk felett, a leglehetetlenebb nélkülözéseken keresztülmennni, szalon vagy irodai emberből vérszomjas, gyilkoló állattá lenni, békés nyárspolgárból “halálmegvető hős sé” válni, millió uj dolgot átélni, minden pillanatban meglepődni önmagunkon, rajtakapni magunkat olyan tulajdonságokon és cselekvéseken, amelyekre, való képességet soha nem is sejtettünk magunkban. A békés, szigorúan békés életformából a háború csodás, romantikus és bombasztikus élet formába hajított át, egyik napról a másikra, magunk sem tudtuk hogyan. Nem fog-e ez a romantikus élet uj, romantikus művészetet teremteni? Nem fogja-e visszahozni a dús, kanyargó komplikált mesét, amelynél a mesélés, az elbeszélés mlüvészete a tulaj donképeni cél, amely elejti a psychologiai és társadalmi részletrajz ezernyi finom apróságait, nagy vonalaiban, széles színfoltjában ábrázolja az életet. Azok az emberek, akik annyi mindenféle viszontagságon mentek keresztül, nem fogják-e azt követelni az írótól, hogy olyannak mutassa meg az életet, amilyennek ők látták: változatosnak, eseményekre beállitottnak, különösnek, meglepőnek? Az emberek eszméiben és eszményeiben is bizonyos visszatérés érzik a romantikához, nem fog-e ez az irodalom stiljének, módszereinek és követelményeinek is helyes átfordulására vezetni? A kombináció arra vezet, hogy el kell készülve lennünk az egész szellemi életnek, a tudománynak, művészetnek és kiváltképen pz irodalomnak ilyen romantikusba fordulására. ami majd a müveit emberiség egész világképének az átfordulását fogja magával hozni. Már a közvetlenül háború előtti egy-két év összes jelenségei is — különösén ha most. utólag az azóta történtek perspektivájából nézzük — erre vallottak, a háború alatti dolgok még inkább amellett szólnak. Az igazi átalakulást majd később fogja végigcsinálni az a generáció, amely fiatalon, még állandóvá és változhatatlanná nem merült eszmékkel ment bele a háborúba, készen minden átalakító hatásának befogadására, — amelyre nézve a ’»gfontosabb világ-nézet alakitó tényező lett az, hogy átélte ezt a háborút. Schöpflin Aladár. A monarchia 30 és feles mozsárágyu lövegeinek a szállítása a tüzelés előtt. 3
