Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-04-08 / 14. szám
csogott. Rágta az ő drágalátos marasquinogyökereit... * Nincs tovább. A történetek a nászutakról nem folytatódtak, csak a bolondos mindennapi élet ment tovább a maga lomha ólomlábain. És most már tiz esztendeje, hogy ez az eset megesett. És most a császáros bajuszu doktornak már nincsen is császáros szőke bajusza, mert bizony szürke lett az a bajusz és lelógós és elhanyagolt. Minek is ápolná a doktor a bajuszát, mikór a felesége már régen elvált tőle s azóta már a harmadik férjnek a kezén van? A mélabus tanár mélabusabb, mint volt valaha. Nem bolondság az, ha valakinek nyolc gyereke van otthon és közülök hat a leány. Uram isten, ki fog annak a hat leánynak férjet keresni és kelengyét varrni és hozományt adni? Szomorú az élet nagyon és nehéz. A kövér vászonnagykereskedönek van a legjobb dolga. Már öt esztendeje, hogy megütötte a guta. Mégis csak legjobb annak, aki nem megy soha nászúira... NINCS ISTEN. — SHELLEY — Gyermekkoromban elvitt az anyám, Hogy együtt nézzük, mint hal tüzhalált A város szélin egy istentagadó. A máglya körül fekete papok Álltak s szájtátva bámult a tömeg. Amint a bűnös bátran szembenézve Előttük elhaladt, nyugodt mosoly Sugárzott arcán néma megvetéssel. Izmos alakját a föl-fölcsapó láng Mohón nyaldosta. Szép merész szemét Egyszerre vakká pörzsölé a tűz. Halálküzdelme szivem tépte. Sirtam. Diadalorditásba tört veszettül A csőcselék. És igy szólt az anyám: “Ne sírj, fiacskám! Istent káromolt Ez á gonosz. Nincs isten, azt beszlte.” Nines isten! A nagy mindenség is ezt Kiáltja és ő meghalt e hitéért. A földön, égen, embersorsokon Minden ez igazságot hirdeti; A hosszú láncnak mindegyik szeme Mutat a kézre, amely az egészet így összefűzve tartja és viszi! Csöndesen szóló, ámde nagy bizonyság Minden mag erre, mely a földre hull: — Bennünk s kivülünk él a végtelenség, Teremtés balga meséjét lerontva. Az erő, az örökké változó, Amely áthatja a természetet, Ez az egyetlen isten; de az ember Gyarló tudását gőgösen, hiún, Ügyesen nagy szavakkal leplezi. Minden gazságra az isten neve Dicsfényt sugárzott már s ez isten Az őt imádó ember alkotása. Az ostobákkal együtt, kik neki Templomot épitnek, szünetlenül Változik neve, vágya, jelleme: Fo, Siva, Buddha, Isten, Jehova — A harctól vérszomjas világ terén Mindig a pusztításnak jelszava: Akár eltiprott embertesteken Száguld véres küllőjü diadal- Szekere, mig braminok szent danát Bőgnek a haljdoklók hörgése mellé; Akár fölgyujtott városok tüzéből Gomolygó füst, legyilkolt asszonyok, Védtelen aggok, ifjak, gyermekek Halálos jajja tör az ég felé Dicsőségére ő szent, nagy nevének; Akár ha végül — ami leggonosszabb! — Rátör a földre a vallás dühöngő Vaskorszaka, mikor papok az isten Békéjéről fecsegnek, mig kezök Ártatlanoknak vérétől csöpög — És amikor kiirtják az igazság Minden csiráját dúlva, ölve mindent, Nagy vágóhiddá teszik ezt a földet. A DRÓTTALAN TÁVIRATOZÁS ELSŐ APOSTOLA. Ezzel a kitüntető cimmel ruházták fel az angolok a Carnarovnban elhalt Preece Wiliamt, az angol postakincstár volt főmérnökét, mertb ár a világ köztudatában az olasz Marconi szerepel úgy, mint a dróttalan táviratozás módszerének ■ feltalálója — s ez annyiban igaz is, hogy az olasz mérnök volt az, aki annyira tökéletesítette az azelőtti hiányos készülékeket, hogy a vezeték nélkül való táviratozás kérdését a gyakorlatban is meglehetett valósítani — ám az első kisérletező ezen a téren mégis tényleg az elhunyt Preece volt, aki már 1892-ben vált meg az állami szolgálattól csak azért, hogy ezt a kedvenc eszméjét tanulmányozhassa és kísérletezzen. Preece már 1875-ben kísérleteket végzett a radiótelegrafia terén és amikor egy alkalommal a Wright-szigetére vezető kábel elszakadt, Preecenek sikerült vezeték nélkül is leadni az odaszóló sürgős állami táviratot. Mikor 1881-ben a londoni távbeszélő hivatalban olyan táviratokat olvastak, amiket Preece Bradfordba irányított, megkezdte ama kísérleteinek sorozatát, amelyek utóbb a drótnélküli táviratozás feltalálására vezetnek. 1896 márciusában Preece olyan kísérletet végzett, amelyeknél tavak és folyók vizét használta fel a villamosság vezetésére. Preece egyébként a tudományos irodalom terén is működött. HÍRESSÉGEK az ISTÁLLÓBAN. Régi szokása az állattenyésztőknek, hogy kiváló tenyészállataiknak sokatmondó és a napi politikai élet vagy a háborúk és történelmi nagy idők egyes kiváló és hires alakjaira emlékeztető neveket adnak. Az istállókba állított pompás paripákat, tenyészmarhákat, bikákat, stb. tehát formálisan elkeresztelik s nevüket táblára pingálják, amiket azután felakasztanak az istálló falára az illető állat feje fölé. Meg volt ez a szokás Svájcban is, de különösen fölelevenedett és újra éledt most, főleg a hires állattenyésztő berni Hügellandban, a hol például — mint egy svájci újság írja — a lezajlott ostermundingeni állatvásáron csupu címeres és nagynevű bikákat lehetett látni s volt a fiatal tenyészbikák közt egy pompásan fejlett olyan tarka bika, amely közbámulat tárgya volt és amely Hindenburg névre volt keresztelve. A tagbaszakadt, vállas és jól megtermett bika csak kilenc hónapos korban volt, de azért kerek 4000 frankra volt értékelve. A mostani világháborúban és a véres csatákban feltűnt és a hir szárnyára került nevek egyébként sűrűn fordultak elő, igy voltak a bikák sorában olyanok, amelyek “Neutral”, “Uli”, “Jo'ffre”, “Zeppelin’^ vagy “Napoleon” névre hallgattak, egy különösen vadtermészetü, dühös és veszedelmes és örökké bömbölő bika pedig a “D’Annunzio” névre volt elkeresztelve. — 13 —
