Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-03-04 / 9. szám
Az Előre Képes Folyóirat által felve' tett vita nagyon is időszerű; kár, hogy nem a napilapban folytatódik,, mert igy csak szűk hely áll a tárgyhoz szólóknak rendelkezésükre. A vita-anyagnak annyi oldala van, hogy szétszedve egyenként kellene hozzászóla' ni, de térszüke miatt csak átlag kivánok nézetemnek kifejezést adni. Tapasztalatom szerint téves .felfogás van elterjedve a szocializmusról még az elvtársnők körében is. Ismerek elvtársnöket, kiknek szociálizmusa odáig terjed, hogy azt a nőt, aki gyári munkát végez, nem tekintik egyenrangúnak az ő társadalmi állásukkal, s nem is szeretnek e téren vele találkozni. Ezek az elvtársnők szem elől tévesztik, hogy igazi szocialistának lenni föltétien szellemi intelligenciát igényel. A szocializmust semmi körülmények közt sem szabad egyébnek tartapi, mint amiért küzd. A szocializmus osztályharcot és nem testvérharcot hirdet, tehát az a gyári nő testvérem mindaddig, mig neki és nékem is küzdeni kell a puszta éetfenntartásért, addig mig a felső tízezrek ami verejtékünk és nélkülözésünk árán here módra tobzódjak minden jóban. Az emberi élet főcélja az önfenntartás. Az önfenntartáshoz elsősorban élelem szükséges, aminek ellenértékűi munkaerőnket adjuk cserébe. Ruházat, lakás oly dolgok, melyek föltétien összefüggésben vannak az előbbivel. Már most kérdem, ha az a gyári nő, — legyen az férjes vagy hajadon, — a gyárban dolgozik, azért dolgozik-e, hogy legjobb esetben az időt morzsolja le, vagy a megélhetés kényszeríti rá? Itt van a hiba mozgalmunkban. Nézetem szerint a férjes elvtársnők zöme azért nem fogja fel a szocializmust alapjában, nert a legtöbb férfi, ha testestől-lelkestől :s részt vesz a mozgalomban, azért nem viszi be feleségét, mert, egyrészt azt mondják, úgy sem értenék meg, másrészt pedig a gyermekeknél lenni hivatása. Talán van benne némi igazság is, de adjon az oly férfi feleségének alkalmat arra, hogy ha már élő szóval nem részesülhet szocialista nevelésben, legalább könyvek, újságok utján szerezzen ismereteket a mozgalomról. De ehelyett mit látunk? Legjobb esetben a férfi előfizet egy szocialista lapra, melyet legtöbb esetben el se akar olvasni, — mint pl. a magyar elvtársak túlnyomó része járat egy angol lapot, csakhogy szocialista voltáról esetleg a postahivatal tudomást szerezzen, amelyért mindössze 50 centet fizet egy évre. A nő pedig — sok esetben a férjétől távoltartva, a szocializmus tanitásaitól elzárva, a ki “hallom”A vitához. • . t> ból tudja, hogy “a szocialisták csak álmodozók”, kiknek terve soha meg nem valósulhat, mert a mai rend ellen van, az fizet sok esetben 25 centet hetenkint a maszlagoló, butitó polgári lapokért, mert szerinte érdekfeszitő regényeket, elbeszéléseket, divatrovatot, stb. nyújt, pedig legtöbb esetben saját szájától vonja" el a falatot, csakhogy a sajtóhiénának nyújthassa. Mrs. MARGARET SAENGER. A szülés korlátozásának bátor harcosa, a ki meggyőződéséért és tanításaiért maga ellen ingerelte a kapitalista osztály bíróságot, amely már több Ízben börtönbe vetette. Mrs. Saenger azonban nem csügged; a proletárcsaládok teljes rokonszenvvel és bizalommal vannak tudása és személye iránt. Jelenleg is 30 napi dologházra van ítélve és börtönben ül. E téren radikális változásokra van szükség. E változás gyorsításában pedig a nőnek kell kivennie az oroszlánrészt. Ne gondolják a már meglévő és leendő elvtársnők, hogy a szocializmusnak nincsen irodalma; van, még pedig oly mennyiségben és minőségben, hogy egy átlagos munkásélet rövid ahhoz, hogy'azzal megismerkedjék. Zászlónk körül csoportosult Íróink az irodalom legértékesebb müveit a munkásság életéből merítették és nap-nap után értékesnél-értékesebb munkákkal állnak a felvilágosodott olvasóközönség elé, de nem holmi fércmunkákkal, hanem oly müvekkel, melyek intelligenciát, tudást és hajlandóságot a magasabb kultúra fejlődésre igényelnek. Ha elvtársnőim inkább erre — 4 — fektetnének több súlyt, mint a rémregényes ponyvairodalom olvasására, akkor a mi szocialista napi sajtónk is oly helyhelyzetbe jutna, melyben képes volna a munkáscsalád szellemi kívánalmának eleget tenni. Csak igy, szellemileg felfegyverkezve, várhatjuk el, hogy a nők, kiknek könnyebb társnőikkel szellemileg érintkezni, elhintsék azt a magot, mely hivatva van a munkástömeget nemre való tekintet nélkül egy táborban hozni. Tapasztalatom szerint, — kevés kivételül — u hol a férj tevékeny szocialista, a neje igen gyakran nyilt elensége a moz gilomnak. Ez sajnálatraméltó helyzet, mert ha már magában a családban uralkodik az elvi harc, mi jót várhatunk osztályellenségeinktől?! Mindaddig hatástalan a férfi törekvése, amig a nő elvi ellensége. Szerintem a férfin áll a hiba e téren, mert ha nyugalommal hozzálátna felesége tanításához, kezdve a megélhetésnél, a mindinkább fokozódó drágaságnál, a munkanélküliségnél, úgy nem hiszem, hogy csak egy nő is volna, ki ezen tények felismerésétől elzárkózna. Ha pedig ily módon egyetértésre jönnek, akkor biztosak lehetünk, hogy minden anya óvatosan és ily értelemben fogja gyermekeit nevelni; ezáltal pedig roppant munkától mentjük meg utódainkat, kiknek nem kell majd úgy kezdeni, mint nekünk, hanem csak a mi munkánkat folytatnák ott, ahol mi elhagytuk. Tehát elsősorban az elvtársakon a sor, feleségeikből egyenrangú szfocialistákat nevelni; azok viszont a családban folytas sák a tanítást, mert mire gyermekeink el érik a férfi és női kort, kész harcosokat nyerünk, felszerelve a kellő szellemi fegyverekkel. Ha mozgalmunk az otthonokba vezettetne be, hol belső munka által, hol külső agitáció révén, akkor hamarosan valóra válna a szocialisták törekvése, mely szerint a munka gyümölcse a munkást illeti. Ne legyünk csak tűrt páriák, hanem vegyük ki részünket a harcból, akár csak férfi proletár testvéreink. Egy elvtársnő. Az élet hosszú a szerencsétlennek, Rövid a boldognak, Játékszín az okosnak, Álomba szerelmesnek, Mámor a könnyelműnek, Pusztaság a szegénynek, Örömház a gazdagnak. Kisfaludy Károly.
