Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-03-04 / 9. szám
ezek a lábak eifra katona-esizmákkai lehetnek fedve. De keservesen csalódtam, Valamint nagyon sokan csalódtunk. Mert fanatikus elmaradottságiban az európai országok háborúintézői semmiben sem különböznek a balkáni barbároktól. Az európai háború csupán nagyobb és valamint a háború visszatérést jelent gazdasági, politikai és kulturális téren egyaránt a barbarizmushoz, nem csoda, ha a szellemi vezetés átment az orosz cárizmus kezébe. A Parisban megjelenő nemzetközi orosz szocialista újság, a, “Nasa Slavo” érdekes részleteket közöl arróii az uralomról és szellemről, amelj a háború alatt a francia köztársaságban uralkodik. Erről a lapról, amelynek munkatársa voltam s arról, ami ott történt, szólok itt. Amikor az oroszok Galíciában győztek, mi is erősért hajbakaptunk a francia cenzor éltes beavatkozása miatt. Annyira mentek velünk szemben, hogy még Gróf Whitte nekrológját is kivágták a llapból, sőt még a cikk címét sem hagyták meg. Meg kell jegyezni, hogy akkor a cenzorok egy kissé szemérmeteskedtek és mégis ennyire brutálisan bántak velünk. “Nekünk semmi dolgunk vele — mondta nekem az a tiszt, aki a mi lapunkhoz volt beosztva — minden utasítás, ami az önök lapjára vonatkozik, a külügyminisztériumból érkezik s nagyon lekötelezne vele, ha erről a tárgyról diplomatáink valamelyikével merülne vitába.” Amikor a Whitte-fóle cikket kiemelték, rá egy fél órával a hadügyminisztérium épületébe egy magas, ősz diplomata jött be, akihez felvilágosításért fordultam aziránt, hogy miért nem engedik egy kiszolgált s már elhunyt orosz politikus nekrológiát közölni, a melynek egyáltalán semmi köze sincs a háborúhoz? — Tudja kérem — szólt, és ujjával az utca túlsó oldalán’ lévő épület felé bökött, amely palotában az orosz nag> követség lakott — az ilyen cikkek nagyon kellemetlenek... — De uram, hiszen éppen azért Írjuk azokat, hogy kellemetlenek legyenek — szóltam én. A diplomata elmosolyodott, mintha válaszomat jó viccnek tekintené és ezt válaszolta: — De kérem, mi háborúban vagyunk és sokban függünk szövetségeseinktől. — Ön talán ezzel azt akarja mondani, hogy Franciaország belpolitikája az orosz cárizmus diplomáciai uralma alatt áll. Talán az önök ősei tévedtek, amikor XVI. Lajos királyt 'lefejezték. .. — Oh, uram, ön túloz! Hiszen háborúban élünk. — És ezt a választ: “Hiszen háborúban élünk’’ — hallottam minden alkalommal; hallottam akkor, amikor szocialista küldöttségek járu'rtak a szocialista miniszterek elé s panaszkodtak a cenzorra, a rendőrség túlkapásai .ellen. Valamennyien a vállukat vonogatták — mint az a diplomata — és azt válaszolták: — Háborúban vagyunk! — ez vo£i a replika mindenre és mindenkinek. De be kell ismernem, hogy 1 a fenti beszélgetés, amit a francia viszonyok jellemzésére hoztam fel, nem volt általánositható a háború első évében, amikor a francia radikaiizmusnaJi szelleme még bizonyos fokig érvényesült ; az orosz követség azonban gyorsan rászoktatta a francia republikánus radikálistákat arra, hogy a régi szellemtől tegyenek le és sikerült odavinni a dolgokat, hogy politikai menekültekkel szemben ép úgy jártak el, mint Oroszországban. Az orosz cári diplomácia azt a hirt terjesztette, hogy az orosz, bevándorlók — nagyobbára zsidók — pro-német érzésnek. És nemcsak a francia kormány, hanem a francia hazafias szocialisták is elhitték ezt a mesét. Amikor aztán a talaj jól volt előkészítve, az orosz titkos ügynökök mesterségesen provokációt idéztek elő, amelynek az volt a célja, hogy az orosz menekültek lapját beszüntessék s engem Franciaországból kiutasítsanak. Az'orosz cárizmusnak ezen alattomos merényleteiről sem iá francia, sem pedig a külföldi sajtó nem emlékezett meg. Erről majd* következő cikkünkben számol be Trotzky elvtárs. Fordította: Éber László. Mikor először egymáséi lettünk Napfény kacérkodott felettünk, De a zápor csakúgy szakadt És mi gázoltuk a sarat. Bizony arról nem tehetünk, Hogy ilyen lett az életünk. Nyugodt, derűs a homlokunk, Bár tüskén, sáron gázolunk... PROLETÁR-DALOKBÓL. A mi regényünk egyszerű Nincs benne ború, sem derű. Boldogságban bujálkodás, Siránkozó sóhajtozás. En nem vártám királyleanyra, Ő nem hercegfiut lesett. Én koldus voltam, ő meg árva: Szivünk egymáson megesett. Egymást boldoggá akartuk mi tenni: Ki bűne, hogy nem lett belőle semmi? Hogy összeadtunk két fájó szivet S a kin mégegyszer annyi lett? A magamét csak elviselném, De az ővét is hordozom. S tudom, hogy az ő lelke terhén Kétszeresit a nyomorom. Ott sir, ahol nem láthatom. Találkozunk s a fájdalom Hazug mosolyában olvad össze, Hogy kön^ünk egymást ne gyötörje. S akkor leszünk mi csak szegények, Ha vége izakad e regénynek!... FARKAS ANTAL.----------0----------GONDOLATOK. Valamint ott, hol a patak vize sziklába ütközik, fehér tajtékfoltot látunk, mely épen, mert a patak szakadatban tovább foly, látszólag egy helyen marad: így azon állandóság, melyet az emberi dolgokban találunk, sokszor nem egyéb, mint ugyanazon okok által előidézett szünetlen változás. * Az uralom ellen csak a szabadság biztosit, ha tehát a nép korlátlan hatalmától tartunk, — s méltán, minthogy a nép uralma felelősség nélküli — ez ellen csak a szabadság által biztosíthatjuk magunkat. * Nem törülhetünk ki senkit szivünkből a nélkül, hogy a helyen, hol egykor neve állott, egy sötét folt ne maradna vissza. * Az embereknek legnagyobb gyöngesége az, hogy még a szabadság nevében is csak hatalom után törekszenek. * A fák alsóbb ágai érintkeznek, de a sudarak mindig elkiilönözve állanak. Mily szomorú, ha eszünkbe jut, hogy 'csak azért emelkedőnk, hogy magánosán legyünk. Minden ember könnyebben siilyed, mint emelkedik, de inkább fárad, midőn magasról le, mint midőn fölfelé megy. Eötvös. 3
