Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-02-18 / 7. szám
-✓ A szocializmusért. (ELVTÁRSNŐK VITÁJA) Igen tisztelt Szerkesztő elvtárs! Körülbelül 4—5 Léttel ezelőtt küldtem én Önöknek “egy nő” aláírással egy levelet; ha még emlékezni tudnak a tartalmára, úgy anélkül, hogy bármivel is jelezném, — mondjuk igazolnám — örömömet, el kell hinniök, hogy mennyire hő kívánságom teljesülését látom a “Kis Előre” “Modern nő” rovatának legújabb cikkeiben. Örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy válaszomban kifejthessem a véleményemet. Válaszomat megkönnyítik a legutóbbi számukban közzétett föltételek, a melyek a családi helyzet körülményeire vonatkoznak. Én való ban enélkül nem is tudnék választ adni az első kérdésre; mert bármennyire is szeretném, hogy minden munkásnő, minden anya, minden feleség úgy gondolkodna, mint én és a velem együtt érző elvtársnők, de még .sem tudnék másként irni, mint úgy, a hogyan éppen érzek és most egyenesen rá térek váaszt adni arra a kérdérse: ‘Hogyan, mily módon segíthetik elő a proletár asszonyok, családanyák a szocialista mozgalmat.” Az én válaszom a munkásnő, a családanya nevében szól és röviden annyi, hogy: ha az a családanya gyermekeit úgy neveli, hogy azok már gyermekségük 10—12-ik évében is kezdjék és tudják ösmerni a szocializmus nemes célját; legyen gondja annak az anyának arra, hogy mire gyermekei az emberkort elérik, értelmes, öntudatos, áldozatképes jó szocialista érzelmű munkások legyenek; nem értem ezalatt azt, hogy minderre közvetlen az anya tanítsa gyermekeit, mert hiszen a mit egy proletáranya tudománya adhat, az kevés lenne ahoz, hogy abból a gyermekből az a kívánatos érzésű, értelmes ember fejlődjék; hanem — nézetem szerint — minden öntudatosan gondolkodó családanyának szigorú gondot kell arra forditani, hogy úgy fiai, valamint leányai milyen társaságban vegyenek részt, milyen egyletnek legyenek tagjai és főleg: milyen érzésű Írók müveit olvassák, mert a gondokodás minemüsége, a fölfogások rendesen innen kerülnek az emberek agyába és csak nagy ritkán kerül ember, aki eltérve a körülményektől, amelyek közt-nevelkedett, a. saját meggyőződéséből teremt meg magának egy uj, helyesebb vagy esetleg helytelenebb gondolkozást, vagy elvet. A gyermeknevelés fogalmáról s különösen a leánygyermekéről még igen hosszan tudnék véleményt adni, de nem akarok a tárgytól eltérni s igy miután munkástársnőimhez, elvtársnőimhez még egy kérést intézek, befejeznem válaszomat. A kérés pedig az, hogy azok a proletár anyák, munkás asszonyok, akik — bár szivvellélekkel a szocializmus eszméinek a követői, de óriási elfoglaltságuk miatt egy órai időt sem áldozhatnak ez eszméér: — tegyék azt a mit fentebb olvastak. Az én meggyőződésem az, hogy ha egy független, szabad nő az egész élete szabad ide. jét a nemes eszméért áldozza, még mindég nem tesz többet, mint az a munkásanya a ki, bár maga nem vehetett tevékenyebb részt a mozgalomban, de 2—3 vagy több gyermeket, embert adott ez eszmének. Most pedig még röviden megokolom, hogy miért ez és miért nem más az én válaszom. Tudom, hogy mást nem tehet és- 4 — nem is lehet más kívánni valónk egy munkásnőtől, egy családanyától, még ha egyik-másik tulfeszitett szorgalom mellett időt't vesz magának, engedve érzelmének, s e mozgalomban tevékenyebb részt vesz, e miatt gyermekeit kénytelen elhanyagolni: a család, a férj kívánalmait kevésbé képes teljesíteni. Mivel a férjek rendesen az olyan feleségeket tudják csak igazán értékelni, szeretni, a kiknél úgy a maguk, valamint a család, a háztartás minden kívánalma teljesítve van, igy az anya, a feleség gyűlésekre való járásának legtöbb esetben kellemetlen következményei vannak. Ennélfogva előbb-utóbb a nő elkedvetlenedik s abba hagyja a mozgalomért való munkálkodást. Ezért van nekem a fenti válaszom, a mitől sokkal több eredményt remélek. Én, dacára hogy nagyon is hive vagyok és vallom a nő és férfi egyenértékűségét és egyenjogosultságát, jmégis a m o n d ó vagyok, hogy nagyon sok minden nem való egy anyának azokból a jogokból, amelyeket a nők a'karnak. Tudnék még ehez is nagyon sokat fűzni, de az szintén nem ide tartozik. Most pedig, kedves elvtársnőim, és mindazok, kik e sorokat olvassák, milyen véleménnyel vannak felőlem, mit gondolnak, hogy ezt egy anya irta e vagy egy olyan nő, a kinek soha sem volt gyermeke? Én megírom, hogy én anya vagyok, 3 gyermeknek az anyja, annyival inkább őszintébbek lehetnek soraim. Végül még röviden arra a kérdésre válaszolok, hogy lettem szocialista? Mert arra tanítottak szüleim, mert abba neveltek, már a bölcsőben, a “Marseillaise” hangja mellett aludtam el, ezt dúdolta felettem jó anyám. Még most is a fülemben a hangja, hallottam mikor testvérkéimet is igy al.atták. És van rá gondom, hogy az én gyermekeim is azt mondhassák! Munkástársnőim! Buzditsátok férjeiteket, neveljétek gyermekeiteket e szép, e magasztos eszme követésére. Varga Károlyné, New York. HELENA SMITH DAYTON szobrásznő, aki apró szobordíszek készítésével jó névre tett szert. Ügyes és elsőrangú művésznő.
