Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-12-24 / 49. szám
t SZAKADÉK SZÉLÉN Irta: KUNFI ZSIGMOND Néha, magányos órán, vagy ködös napokon, a csüggedés és sajnálkozó melankólia érzése üt tanyát a lelkerpben és a kétség fölrebbent varjuseregének károgatásától hangos az öntudatom. A világ kialakult intézményeivel, megalapozott Ítéleteivel, kipróbált módszereivel harciban álló embernek akadnak néha-néha ilyen látogatói. Aki a jövendő nagy hadseregében szolgál, annak el kell vetnie magától a múlt és jelen seregének egész fegyverzetét. Jó öreg páncélok, sisakok, lándzsák nélkül mezítelen testtel kell hadba vonulnia. Rosszak, fogyatékosák, nyomják az embert ezek az ódon fegyverek, amelyeket készen kapunk s nem magunknak kell kikovácsolni őket az ütközet hevében, félkézzel, sután, sebtében. Akit meggyőződésének Útmutatása, vérmérsékletének sodra vagy érdekeinek ösz. tönzése az uj világ hadseregébe sorozott be, annak lelkében el kell szakadnia a múltnak egész kincstárától, egész lomtárától. Az országúiról, amelyet tömérdek előttünk élt ember lába taposott simára és tolakodása dagasztott szélesre, járatlan utakra kell térnie. Az uj ut emelkedése nagyobb, de mily szűk és mennyit kell küzdened, amig járhatóvá lesz a sokak számára! A nagy ember-országút pihenőhelyei, menedékházai, vizsgált vizű forrásai nincsenek itt sehol. Ha ámuló szemed elé odaékelődnek jelek: nincsenek minden mértföldnél szolgálatodra a bevált módon dolgozó csodafej tők és kérdőjel-hiivelyezők, mint amott, akik, ha . nem is tudják rozstiás kulcsaikkal kinyitni a zárakat, de legalább megforgatják bennük. S a rokkant inu, lecsukódó pilláju utaslegény a fqrgó kulcs láttára azt hiszi, kinyílott a nagy zár és megyen tovább. A te számodra, én szegény katonám, a kérdőjelek és titok-zárak megsokasodtak, de a régi kulcsokat mind elhajítottad vagy eladtad őket az ócskavasasoknak. Egyedül vagy. Karácsony este van. Sok-sok millió ember a vallásos kegyelet érzéseivel ünnepel s- hiszi, hogy ezen a napon megszületett hajdan az emberiség megváltója. Te el tudod képzelni, milyen adósság-megszabadulás lehet azokban a zsupfedeles lelkekben, ahol ezt hinni tudják. Minő vigasztalan A MUNKA. vagy te azokkal szemben, te, aki látod, hogy a megváltás nem lehet átruházási üzlet, nem intézhető el ügyvédi vagy papi meghatalmazás utján, de szenvedései és küzdelmei Golgotáját végig kell járnia minden embernek, hogy azután akkor — se legyen megváltva. Ha úgy egyszerre körüléd gyűlne mindaz a lélek, aki megváltóját látja az Ur Jézusban, úgy állanái', mint a magános szikla a tenger hullámai között, amelyek vagy tudomást nem vesznek róla, vagy dühös haraggal verik, marják; ostromolják. Egyedül vagy. A véletlen, a dolgaid belevisznek a tömegtbe, amely valamely nemzeti vagy hazafias ünnepet ül. A sok fogatlan beszéd, elkopott ének lassanként valami mámortkeltő hangulattá sűrűsödik össze és egyszerre azt érzed, hogy mint a szél a.kalásztengeren, úgy suhan végig az egybeverődött embereknek a lelkén valami egyfajta érzés és ragyog föl a szemükben régen rakott máglyáknak kései tüze. Téged nem mozdít meg az ő lelkűket megringató szellő és a régi máglyatüznek fojtott szagát érzed csupán. A nagy kapocs, amely összefogja mindezeket az embereket, hozzád nem' nyújtja el a fogát. Elkerültél olyan messzire, ahová az nem ér el. Megint egy emberi közösség, amelyből kimaradsz, egy csomó odaadás, mely nek számára semmid sincsen és amelynek nincsen semmije a te számodra. Egyedül vagy. Mint az örvény tölcsérében a viz, úgy kavarog és forr a lelked minden indulatja, amikor déli harangszó után elmégysz egy készülőben lévő ház állványai alátt. Fölnézel és ott látsz rajt kuporogni férfit, nőt vegyest, amint piszkos kézzel, téglaportól meglepett ruhában költ el valami hitvány, hideg és izetlen eledelt. Fáradságtól megtört, munkából kizsarolt tes tiik, szomorú otthontalanságuk a hazasiető emberekben annyi figyelmet sem kelt, mintha egy bérkocsis lovának megbicsaklik a Iáiba. Nem mond nekik semmit az állványról lelógázó láb, nem pan szkodik nekik semmiről az asztal, a teríték, a szék, a tisztaság hiánya. Tudomásul ;veszik, mint a világ legtermészetesebb, legmagától értetődőbb dolgát, hogy ők azért jöttek a világra, hogy terített asztalnál ebédeljenek, emezek meg azért, hogy mocsokban és téglaporban. Ha szóba állasz vala-
