Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-12-17 / 48. szám
Újabb kozmikus elméletek. A kozmikus kérdések: földünk bolygó társaihoz, a Naphoz, az égi testek egész egyeteméhez való viszonya, égi testek keletkezése és pusztulása oly problémák, melyek világnézetünk szempontjából a legnagyobb érdeklődésre tarthatnak számot. E prohlémák egy része — az a része, mely a testek e rendszerének meglevő állapotára vonatkozik — a leiró csillagászat • mai fejlettsége mellett biztos, tiszta és határozott elintézést nyert. A problémák egy más csoportjánál — azoknál, melyek közvetlen megfigyelés alá nem vonható folyamatokra, változásokra vonatkoznak — a tisztázottságnak ezt a fokát nem is várhatjuk. Hiszen nem lehetetlen, sőt yalóiszinü, hogy egyszer majd a csillagászat is eljut oda, hogy képes lesz pontos be tekintést nyújtani az égi testek és égi tes'„ rendszerek keletkezésének és megszűnésének folyamatába, úgy amint a biológiának is sikerült a fajok kialakulásának] évmilliókra terjedő, tebá't közvetlenül szintén meg nem figyelhető folyamatát kielégítő pontossággal felderíteni. Ma azonban még kénytelenek vagyunk e téren hipotézisekkel, elméletekkel beérni. Elméletekkel, melyek ről már eleve tudjuk hogy nem felelhetnek n eg egészen z valóságnak, melyek idővel más, a valóságot jobban megközelítő, pontosabb elméleteknek adnak helyet, de amelyek arra minden esetre jók, hogy — mint az e téren megismert tényeket tudományos megbizhatósággal összefoglaló rendszerek — megközelitő képet, elképzelési lehetőségeket adjanak azokról a folyamatokról és jelenségekről, melyekről itt szó lehet. Ez elméletek között az első, mely számot tarthat tudományos méltatásra, a Kant-Laplace-féle s ez egyszersmind a legismertebb még ma is. Kétségtelen, hogy ez az elmélet naprendszerünk is általában a naprendszerek számos tulajdonságáról igen jó és egyszerű, magyarázatot ad. A csillagászati, fizikai és kémiai ismeretek fejlődésével azonban kiderült, hogy az alapfeltevés, melyből kiindul, nem tartható s hogy az elméletben adott keletkezési mód, a naprendszer több tulajdonságával ellenkezésben van, úgy hogy ma azoknak a tényezőknek, melyekre Kant és Laplace akarták visszavezetni a naprendszer kialakulását, csak alárendelt jelentőséget lehet tulajdonítani. Az első kozmikus elmélet helyébe Herschel, majd Moulton, Chamberlin és Arrhenius nézetei kerültek. A következőkben leginkább Arrhenius elméletéhez tartjuk magunkat. A Kant—Laplace-féle elmélet alapfeltevésé az, hogy a naprendszerünk helyén ban úgy szét kellene rebbenie, mint a fütött kazánból a gőznek, ha a kazán falait egyszerre eltávolitanók. Az ez esetben rossz principiumként felhasznált gravitáció nem tarthatná össze a gáztömeget, épp úgy, mint a vízgőz .molekulái között fellépő gravitáció sem taitja vissza a gőzt attól, hogy szétterjedni tje törekedjék. Hiszen a vízgőznek éppen ezen tulajdonsága által végez a gőzgép munkát. Azt mondhatjuk, hogy valamely gáztömeget a gravitáció csak akkor képes összetartani, ha nagyobb, mint a molekuláinak átlagos sebessége. Mivel pedig ez annál nagyobb, minél magasabb a gáz hőmérséklete, a molekulák közt működő gravitáció pedig annál nagyobb, minél közelebb vannak a molekulák egymáshoz, vagyis minél sűrűbb az illető gáztömeg, ezekből következik, hogy az izzásban levő gáz molekuláit a gravitáció csak akkor képes a szétömléstőí megóvni, ha a gáz sűrűsége igen tetemes, legalább is nem sokkal kisebb, mint példáu. a Nap sűrűsége. A Napot magát igen sok jelenségből kifolyólag főtömegében gáznemü halmazállapotúnak kell tekintenünk s ez könnyen érthető, ha meggondoljuk, hogy hőmérséklete magasabb, mint az alkatrészeit képező anyagok legnagyobb részének kritikus hőmérséklete. Csak felü letét borítják óriási fémcseppekből álló felhők. E felhők fehéren izzanak s ezek okozzák a Napnak folytonos — tehát szilárd vagy cseppfolyós testre valló — színképét. Ha azonban a Napban “orkánok” lépnek fel, melyek a fehéren izzó felhőket szétkergetik: előáll a napfolt, melynek világítása csekélyebb, mint a különösen erős, fehér izzásu környezetéé (napfáklyák) s mely így a kontraszt-hatás folytán sötét nek látszik. A napfoltban, a Nap felhőtlen egén át — különösen szinképelemző segélyével — beleláthatunk a Nap' gáznemü magvába. Manapság földünk belsejét is ■ ■ 40-(Folytatás az 5-ik oldalon.) valamikor nagy kiterjedésű izzó és igei ritka gáztömeg volt. Ez- fokozatosan le hülve sűrűsödött és forgásba jött: igy áll elő a Nap. A forgó Napból a centrifugáli erő hatása folytán gyüriik váltak le: ezek bői lettek a bolygók, melyek igy mini egy irányban forognak és megközelítőié; egy síkban keringenek. Oly nagy kiterjedésű izzó és ritka gáz tömeg azonban, amelyből sűrűsödés és ez zel kapcsolatos térfogatcsökkenés utjá egy egész nap keletkezhetnék, tartósa: meg nem állhatna. Ha el is képzeljül hogy egy ilyen gáztömeg valamely módo előállt volna, annak a következő pillanat — 4 — _____1 __ Press 111. Co. THOMAS A. EDISON. Legújabb fényképe ez a világhírű feltalálónak amely munkaközben, intim környezetben mutatja be — a máskülönben nehezen megközelíthető — Edisont.
